Sport

Irving ötven pontot dobott, de így is kikapott a Brooklyn

Hiába javított bemutatkozó mérkőzésen klubrekordot Kyrie Irving, új csapata, a Brooklyn Nets az ő 50 pontja ellenére hosszabbításban kikapott szerdán a Minnesota Timberwolvestól az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) második játéknapján.

Irving ötven pontot dobott, de így is kikapott a Brooklyn
Kyrie Irving (jobbra) extra teljesítménye is kevés volt a Brooklyn sikeréhez
Fotó: AFP/Getty Images/NBAE/Nathanie

 A ráadás utolsó másodperceiben a Bostonból érkezett Irving kezében volt a labda, de kétpontos kísérlete lejött a gyűrűről, így a Nets sorozatban a hetedik idénynyitó meccsét is elvesztette.

Objektum doboz

A Portland egyhuzamban 18 győzelem után elbukta hazai szezonnyitóját a Denver jóvoltából, míg a Chicagót legyűrő Charlotte NBA-csúcsot döntött azzal, hogy az évad első mérkőzésén 23 triplát dobott. A Hornetst erősítő P. J. Washington ugyancsak rekorder lett a bemutatkozó meccsén szerzett hét hármasával.

A detroiti Andre Drummond 32 ponttal és 23 lepattanóval remekelt Indianapolisban, előzőleg a legendás Charles Barkley volt képes 1992-ben arra, hogy idénynyitón 30 pont és 20 lepattanó fölé kerüljön.

A Miami főként a negyedik negyedben produkált 23-1-es rohamának köszönhetően verte meg a Memphist, míg a San Antonio a hajrában egy 17-0-ás sorozattal fordított a New York ellen.

Az előző szezon legjobb újoncának választott szlovén Luka Doncic 34 ponttal vezette sikerre a Dallast a Washington ellen.    

Eredmények:
Charlotte Hornets-Chicago Bulls 126-125
Indiana Pacers-Detroit Pistons 110-119
Orlando Magic-Cleveland Cavaliers 94-85
Brooklyn Nets-Minnesota Timberwolves 126-127 - hosszabbítás után
Miami Heat-Memphis Grizzlies 120-101
Philadelphia 76ers-Boston Celtics 107-93
Dallas Mavericks-Washington Wizards 108-100
San Antonio Spurs-New York Knicks 120-111
Utah Jazz-Oklahoma City Thunder 100-95
Phoenix Suns-Sacramento Kings 124-95
Portland Trail Blazers-Denver Nugets 100-108

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom