Sport
Szoboszlai: A szlovákok mellett állt a szerencse

„Ők is nagyon akarták a sikert és mi is, ezúttal mellettük állt a szerencse, nem mellettünk” - fogalmazott a szabadrúgásból 50. percben egyenlítő Szoboszlai. „Ez van, menni kell tovább” - tette hozzá.
A Salzburg középpályása szerint mindent megtettek a győzelemért, de ez most nem sikerült. Góljával kapcsolatban megjegyezte: örül annak, hogy már a válogatottban is eredményes tudott lenni, de nem tud úgy örülni, ahogy kellene, mert a csapat kikapott. A stadionban lévő hangulatot megköszönte a szurkolóknak, és reményét fejezte ki, hogy a drukkerek a következő meccseiken is velük tartanak.

Lovrencsics Gergő, akit sérülés miatt az első játékrészben le kellett cserélni, a lefújást követően nem volt túl boldog. Mint azt elmondta, minden lépésnél érzi a fájdalmat, de pontosat csak a keddi MRI-vizsgálat után lehet majd mondani az állapotáról.
„A szlovákok jobban használták ki a helyzeteiket, ez döntött a javukra” - mondta a Ferencváros hátvédje, aki szerint az elején kicsit meglepte a magyar válogatottat a rivális azzal, hogy az ő oldalán vezetett több támadást, de erre jól reagáltak.
„Fel kell emelni a fejünket, sok pozitívum volt ebben a mérkőzésben. Volt, amikor sikerült odaszögeznünk őket a kapujuk elé” - tette hozzá Lovrencsics, aki szerint a mostani vereséggel sokkal nehezebb lesz kivívniuk az Európa-bajnoki részvételt, de mint mondta, „még nincs veszve semmi”.

Baráth Botond, akit a lefújás után állított ki a játékvezető, azt nyilatkozta, megkérdezte a játékvezetőt, „miért volt ilyen kényelmes”.
„Az első szlovák gól lesről született, utána nekünk mindenért sárga lapot osztogatott, rájuk az új szabályok sem vonatkoztak, elrugdosták a labdákat, én meg elvesztettem a fejemet” - mondta az összecsapás végén történtekről a Kansas City védője, aki így a soron következő, horvátországi mérkőzésen biztos nem léphet pályára. „Kipécézett magának, alig várta, hogy sárgát adhasson. Biztos nem voltam szimpatikus neki”.

A csereként beállt Holender Filip szerint a továbbjutás szempontjából még „minden nyitva van”, a következő találkozókon is nyugodtan kell játszaniuk, a helyzeteket pedig „be kell rúgniuk”.
„Mindent beleadtunk, azt gondolom, ez látszott is” - zárta Holender.

„A játékosokat elismerés illeti, mert legalább olyan jól futballoztunk mint a szlovákok, talán jobban is, mert több lehetőségünk volt, de ellenfelünk nagyobb százalékban használta ki azokat. Pont azt a két mérkőzést vesztettük el, amelyet a leginkább vártunk és amelyet leginkább meg akartunk nyerni” - mondta Marco Rossi, aki megemlítette, nem először éri hátrány csapatát a játékvezető által, példaként az első szlovák gólt említette, amelyet szerinte lesállás előzött meg.
Rossi szerint nincs minden elveszve az Eb-részvételt illetően, hiába látják ma sötétebben az esélyeket játékosaival együtt. Úgy vélte, bravúros teljesítményre lesz szükség Horvátországban és Walesben is, de Azerbajdzsán is megmutatta, hogy ellene is teljes koncentrációra lesz szükség. Hozzátette, ha van istene a futballnak, akkor vissza kell fizetnie valamit a magyar csapatnak a hátralévő mérkőzéseken.

„Sikerült olyan mérkőzést játszani, amikor senkiben sem maradhatott hiányérzet, mert ez egy kifejezetten jó és élvezetes meccs volt, amelyet megnyertünk. Sokkal pontosabban és türelmesebben játszottunk, mint három napja Horvátország ellen, de a sikerhez némi szerencse, jó védekezés és Dubravka kapus kiváló teljesítménye is kellett” - értékelt Pavel Hapal, aki szerint csapata motivációjához és hangulatához hozzájárult, hogy a magyarok ellen készültek, mert tudták, hogy felfokozott hangulat lesz.

A magyar válogatott 2-1-es vereségével csoportjában visszacsúszott a harmadik helyre, a horvátok állnak az élen, egypontos hátránnyal Szlovákia és Magyarország követi őket, de előbbi jobb egymás elleni eredményével a második. Az ötösből az első kettő jut ki a részben hazai rendezésű kontinensviadalra, amelyen három csoportmérkőzést és egy nyolcaddöntőt rendeznek Budapesten. A magyarok legközelebb október 10-én Splitben a világbajnoki ezüstérmes Horvátország vendégei lesznek.
