Sport

Dwight Howard a Lakersben folytatja

Dwight Howard a 2012/2013-as szezon után ismét az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő Los Angeles Lakers játékosa lett.

Dwight Howard a Lakersben folytatja
Dwight Howard az előző szezonban a Washington Wizardsban kosarazott
Fotó: AFP/Getty Images/NBAE/Fernando

A 33 éves centernek ez lesz a 16. NBA-idénye, karrierje során 1044 alapszakasz-mérkőzésen - amelyeken csak egyszer nem volt kezdő - 17,4 pont, 12,6 lepattanó és 2 blokk volt az átlaga. Megfordult az Orlando Magic, a Houston Rockets, az Atlanta Hawks, a Charlotte Hornets, a Washington Wizards együttesében is.

A nyolcszoros NBA All Star-válogatott, három alkalommal a szezon legjobb védőjátékosának is megválasztott Howard az előző szezonban hátsérülése miatt mindössze kilenc mérkőzésen játszott. A Lakers a két hete keresztszalag-szakadást szenvedett DeMarcus Cousins pótlására szerződtette a rutinos kosarast.

Az olimpiai és világbajnok Howard játékjoga másfél hónappal ezelőtt a Memphis Grizzlieshez került, amely sajtóhírek szerint nem tudott megállapodni a Lakersszel, a kosaras ezért kivásárolta magát, és így új klubjával már szabadügynökként egyezett meg. Az ESPN értesülése szerint Howard úgynevezett „nem garantált szerződést” kötött új csapatával, és október 21-től minden olyan mérkőzést követően, amikor bekerül a keretbe, 14 490 dollárt (4,3 millió forintot) kap majd.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom