Sport

Megóvja a Honvéd a Craiova elleni meccset

Mint ahogy arról korábban már beszámoltunk, botrányos körülmények között esett ki a Budapest Honvéd csapata a labdarúgó Európa Ligából. Az Universitatea Craiova elleni csütörtök esti visszavágó hosszabbításában a román drukkerek hanggránátot dobtak a pályára, ami a játékvezető mellett robbant fel. A kispesti gárda a találkozó után közleményt adott ki, melyben jelezték, elfogadhatatlannak tartják a történteket és megóvják a mérkőzést.

Megóvja a Honvéd a Craiova elleni meccset
Hunter bírót a román drukkerek által bedobott hanggránát felrobbanása után ápolni is kellett, majd a meccs hátralévő részében a negyedik játékvezető helyettesítette
Fotó: Budapest Honvéd FC

Az alábbiakban változtatás nélkül közöljük a Honvéd közleményét:

„Mint arról beszámoltunk, az Európa-liga-selejtező visszavágójának 119. percében kisebb tumultus alakult ki a mieink kapuja előtt, érkezett Hunter játékvezető, hogy szétválassza a feleket, majd amikor már csillapodtak a kedélyek, a bíró közvetlen közelében landolt egy hanggránát.

A játékvezető a földre rogyott, percekig kellett ápolni, s nem is tudta folytatni a mérkőzést. A botrányos jelenetek miatt fél órán keresztül állt a játék, ezalatt a játékvezetők, az UEFA delegátusa és a klubok képviselői egyeztettek arról, hogy mikor folytatódjon, vagy éppen érjen véget a botrányos mérkőzés.

Végül az a döntés született, hogy a negyedik játékvezető helyettesíti Hunter bírót, és be kell fejezni a mérkőzést, amelyet tizenegyesekkel a Craiova nyert meg – elvileg.

Klubunk számára elfogadhatatlan az, ami a találkozó végén történt, hogy a játékvezető, vagy éppen a játékosaink veszélynek legyenek kitéve. A Honvéd vezetése úgy döntött, hogy megóvja a találkozót, amelyet ilyen körülmények között nem lett volna szabad tovább folytatni!”

Kapcsolódó írásaink