Sport

Patrick Kluivert visszatér a Barcelonához

A klub egykori kiváló játékosa, a holland Patrick Kluivert utánpótlás-igazgatóként tér vissza az FC Barcelona labdarúgócsapatához.

Patrick Kluivert visszatér a Barcelonához
Patrick Kluivert újra a Barcelona kötelékében, ezúttal sportvezetőként segíti majd a katalán klubot
Fotó: FC Barcelona

Az egyesület csütörtök délutáni közleménye szerint a 43 éves szakember az utánpótlásfutballért felelős igazgatóként fog dolgozni, szerződése 2021 júniusáig szól.

„Boldog vagyok, hogy hazatérhetek, és nagy várakozással tekintek az elkövetkezendő időszak elé, ahol azért dolgozunk, hogy a Barcát a világ legjobb csapatai között tartsuk” - mondta a megállapodás aláírását követően a sportvezető. Hozzátette, úgy véli, sokat segíthet új munkájában az, hogy az Ajax akadémiáján nevelkedett és dolgozott, mert az ottani rendszer nagyban hasonlít ahhoz, ami a Barca utánpótlásában működik.

Kluivert 1998 és 2004 között viselte a Barcelona mezét
Kluivert 1998 és 2004 között viselte a Barcelona mezét
Fotó: AFP/Lluis Gené

Kluivert 1998 és 2004 között erősítette a Barcelonát, ezalatt 308 mérkőzésen 145 gólt ért el, 1999-ben pedig bajnoki címhez segítette a katalán gárdát. Látványos és eredményes játéka miatt igazi közönségkedvencnek számított a Camp Nou-ban, remekül megértette magát a pályán az olyan klasszisokkal, mint Rivaldo, Saviola, Xavi vagy Ronaldinho.

Objektum doboz

Pályafutása későbbi szakaszában megfordult a Valenciánál és a PSV-nél is, a francia Lille-ből vonult vissza 2004-ben.

Edzői karrierje négy évvel később indult, egykori ajaxos mestere, Louis Van Gaal stábjának tagja lett az AZ Alkmaarnál. Később dolgozott Ausztráliában, volt utánpótlásedző hazájában, aztán 2012 és 2014 között Van Gaal mellett pályaedzőként tevékenykedett a holland válogatottnál. 2015 és 2016 között Curacao nemzeti csapatát irányította mint szövetségi kapitány, majd egy rövid időre visszatért az Ajax utánpótlásába, ahol fiát, az azóta már az AS Romában szereplő Justin Kluivertet is edzette.

Kluivert (jobbra) legutóbb Clarence Seedorf pályaedzőjeként dolgozott a kameruni válogatottnál
Kluivert (jobbra) legutóbb Clarence Seedorf pályaedzőjeként dolgozott a kameruni válogatottnál
Fotó: AFP/Javier Soriano

A 2016/17-es szezonban futballigazgatói szerepkört töltött be a francia Paris Saint Germainnél, a legutóbbi idényben pedig régi barátja és csapattársa, a kameruni válogatott szövetségi kapitány Clarence Seedorf munkáját segítette, Seedorfnak azonban a csapat gyenge Afrika Kupa-szereplését követően nemrégiben távoznia kellett posztjáról, így Kluivert is munkanélkülivé vált.

Kapcsolódó írásaink

A hős neve Ajax

ĀLabdarúgás. Éppen fél évszázad múltán ismételheti meg magát a futballtörténelem, a madridi Wanda Metropolitanóba, a bajnokcsapatok tornájának döntőjébe juthat a holland klub