Sport
Víctor Valdés visszatér a Barcelonához

A katalán klub pénteken hivatalos honlapján számolt be arról, hogy Valdés egyéves szerződést írt alá, ami egy újabb idényre szóló hosszabbítási opciót is tartalmaz. A Juvenil A-csapat, azaz az U19-es korosztály már a 37 korábbi hálóőr irányításával vág neki a július 29-én kezdődő nyári alapozásnak.
Víctor Valdés a Barcelona saját neveléseként 2002-ben mutatkozott be a felnőttek között. Eleinte felváltva kapott lehetőséget az argentin Roberto Bonanóval, második szezonjától kezdve viszont kirobbanthatatlanná vált a gránátvörös-kékek kapujából.
Tizenkét év alatt 539 mérkőzésen védett a Barcában, ezzel klubrekorder a hálóőrök között. Ötször kapta meg a spanyol bajnokság legjobb kapusának járó Zamora-díjat, amivel szintén csúcstartó, holtversenyben nagy elődjével, Antoni Ramalletsszel.
A Barca színeiben összesen 21 trófeát nyert: hatszoros spanyol bajnok, kétszeres Király Kupa-győztes, a Bajnokok Ligájában pedig három alkalommal diadalmaskodott.
Barcelonai karrierjének egy súlyos sérülés és azt követő hosszú kihagyás vetett véget, 2014 nyarán a Manchester Unitedhez szerződött, ám két év alatt mindössze két bajnoki meccs jutott neki a Vörös Őrdögöknél. Kölcsönben megfordult a belga Standard Liege csapatánál, pályafutását az angol Middlesbrough-ban fejezte be 2017-ben.
Tavaly májusban UEFA B és A minősítésű edzői képesítést szerzett, a legutóbbi szezont az ötödosztályú Moratalaznál töltötte, ahol bajnoki címre vezette az U19-es együttest.