Sport

Visszavonultatja Durant mezét a Warriors

 Noha csak három évet játszott a csapatban, az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő Golden State Warriors visszavonultatja Kevin Durant 35-ös mezszámát.

Visszavonultatja Durant mezét a Warriors
A Warriors 35-ös mezét Durant után senki más nem viselheti már
Fotó: AFP/Getty/NBAE/Joe Murphy

„Hihetetlen karrierjében új fejezet kezdődik, de szeretnénk megköszönni neki, amit hozzátett az NBA történetének egyik legnagyszerűbb meneteléséhez” - írta közleményében Joe Lacob, az oaklandi klub társelnöke, aki további sok sikert kívánt a távozó világsztárnak.

Durant három éve az Oklahoma City Thundertől igazolt a Warriors együtteséhez, amellyel 2017-ben és 2018-ban úgy nyerte meg a bajnokságot, hogy őt választották a finálé legértékesebb játékosának. Idén döntőbe jutott a Golden State, amely ott kikapott a Toronto Raptors gárdájától, Durant pedig sérülés miatt kihagyta az első négy meccset, majd az ötödiken elszakadt az Achilles-ina.

A 30 éves játékos vasárnap jelentette be, hogy a Brooklyn Nets színeiben folytatja pályafutását, ahol négy szezon alatt 164 millió dollárt keres majd.

Kapcsolódó írásaink