Sport

Angliát megjárt kapust igazolt a Ferencvárost

Gróf Dávid a bajnok Ferencváros labdarúgócsapatában folytatja pályafutását. 

Angliát megjárt kapust igazolt a Ferencvárost
Gróf Dávid ősztől a Ferencváros kapuját védi
Fotó: fradi.hu

A fradi.hu hétfői hírében emlékeztetnek: a 30 éves kapus számára nem ismeretlen az Üllői út, miután korábban játszott a klub utánpótlás-csapataiban. Később a Vasas akadémiáján pallérozódott, majd 2006-ban a skót Hibernian U20-as együtteséhez szerződött, itt debütált a felnőttek között. Ezt követően volt több angol és német klub labdarúgója, majd 2015-ben tért vissza Magyarországra, első itthoni szezonját az NB II-es Csákvárnál töltötte, aztán szerződtette őt a Budapest Honvéd.

Gróf már az első kispesti szezonjában beverekedte magát a kezdőbe, azóta minden bajnoki alkalmával az ő nevével indult a kezdő tizenegy - 84 mérkőzésen volt kezdő zsinórban. Ilyen hosszú sorozatot egyetlen más jelenlegi NB I-es futballista sem ért el - írják a honlapon. Hozzáteszik: a játékosnak nagy szerepe volt abban, hogy a Honvéd a 2016/17-es szezonban megnyerte a bajnokságot, 25 meccsén csupán 22-szer találtak be a kapujába, és tíz összecsapást hozott le kapott gól nélkül.

Grófot Bernd Storck és korábbi klubedzője, Marco Rossi is többször meghívta már a magyar válogatott keretébe.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom