Sport

De Gea potyája két pontba került a Manchester Unitednek

A Manchester United 1-1-es döntetlent játszott a vendég Chelsea-vel az angol labdarúgó-bajnokság 36. fordulójának vasárnapi rangadóján

De Gea potyája két pontba került a Manchester Unitednek
Nem annyira a szép játék, inkább a küzdelem jellemezte a rangadót
Fotó: Paul Ellis/AFP

A hazaiak bő tíz perc után előnybe kerültek Juan Mata révén, aki egy gyönyörű akció végén talált be. Az első félidőben inkább a Manchester tűnt összeszedettebbnek, akadtak jó támadásaik, a Chelsea inkább - nagyrészt igen gyenge - átlövésekkel próbálkozott. Az egyik ilyen távoli kísérletből aztán mégis összejött az egyenlítés: a 43. percben Rüdiger szúrta rá jó harmincról, középre tartó lövését azonban De Gea sután maga elé ütötte, a kipattanóra érkező Marcos Alonso pedig a kapufa segítségével a hálóba talált. 

A második félidőben a Chelsea átvette a játék irányítását, de komoly helyzeteket nem igazán tudott kidolgozni. Az utolsó negyedórában kicsit felpörgött újra a United, a hosszabbítás elején Rojo szöglet utáni fejesét Pedro mentette szépen a gólvonalról, az utolsó pillanatban aztán majdnem jött a slusszpoén: a jelzett hétperces ráadás végén Higuaín lépett ki a leshatáron, De Gea viszont ezúttal a helyén volt, bele tudott kapni az argentin lövésébe, vagy a csatár nem volt elég pontos - nézőpont kérdése. Az azonban tény, hogy a döntetlennel egyik csapat sem járt igazán jól, bár a Chelsea egyelőre még őrzi a BL-indulást jelentő negyedik helyét. Előnyük két pont az Arsenallal, három pedig a Manchester Uniteddel szemben.

Objektum doboz

Premier League, 36. forduló:
Manchester United-Chelsea 1-1 (1-1)
Leicester City-Arsenal 3-0 (0-0)
Burnley-Manchester City 0-1 (0-0)
Brighton-Newcastle United 1-1 (0-1)
Tottenham Hotspur-West Ham United 0-1 (0-0)
Crystal Palace-Everton 0-0
Fulham-Cardiff City 1-0 (0-0)
Southampton-Bournemouth 3-3 (1-2)
Watford-Wolverhampton Wanderers 1-2 (0-1)
FC Liverpool-Huddersfield 5-0 (3-0)

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom