Sport

LeBron James nem játszik a vb-n, inkább a Space Jam 2-t forgatja

LeBron James bejelentette, idén nyáron nem szerepel a kosárlabda-világbajnokságon, de nem zárta ki, hogy jövőre az amerikai válogatott rendelkezésére áll a tokiói olimpián.

LeBron James nem játszik a vb-n, inkább a Space Jam 2-t forgatja
LeBron James kihagyja a pekingi világbajnokságot
Fotó: AFP/NBAE/Getty/Adam Pantozzi

"Nagyon kedvelem Gregg Popovich szövetségi kapitányt, de ez nem a megfelelő nyár a számomra" - mondta hétfőn a Los Angeles Lakers szupersztárja, aki többek között azért nem utazik a kínai vb-re, mert Space Jam 2 című film forgatásán vesz részt. "Az olimpia attól függ, hogy érzem magam, de nagyon szeretem az ötkarikás játékokat".

A 34 éves kosaras tavaly igazolt a patinás kaliforniai csapathoz, de első idénye nem sikerült jól, ugyanis a Lakers sorozatban hatodszor is lemaradt a rájátszásról az NBA-ben. Az alapszakasz hátralévő mérkőzésein James már nem lép pályára, hogy kikúrálhassa ágyéksérülését, s a következő idényre teljes értékű legyen.

James eddig három olimpián vett részt: a 2008-as, pekingi és a 2012-es, londoni játékokon aranyérmes volt, míg 2004-ben, Athénban bronzérmet nyert.