Művész páholy
Magyar kortárs művészet az Essentia Artison
Interjú Iski Kocsis Tibor Munkácsy-díjas festőművésszel, az Essentia Artis vezető kurátorával
– Beszéljünk arról, hogy kik kaphatják meg azt a három évre szóló MMA-ösztöndíjat, amely után az Essentia Artis kiállításon vagy valamelyik kapcsolódó programon bemutatják, amit a három év során alkottak.
– A hároméves ösztöndíjat 2018-tól a Magyar Művészeti Akadémia tagozatainak megfelelően nyolc művészeti ág területén dolgozó művészek és a művészetelmélet kutató szakemberek nyerhetik el. A program lebonyolítója az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet. A sikeres pályázatot követő ösztöndíjasok 18 és 50 év közötti művészek, szakmai reputációjuk, és meggyőző munkatervük van arra vonatkozóan, hogy mit kívánnak létrehozni a három év alatt. Április 7-ig ismét lehet pályázni a 2025–2028-as időszakra szóló MMA Művészeti Ösztöndíjprogramra, így idén már nyolcadik alkalommal kapnak bemutatkozási és mentorálási lehetőséget a kortárs alkotók.
– Mennyire jelent lehetőséget és rangot az, ha valaki MMA-ösztöndíjas?
– Az évnyitókon nyilvánosságra hozott statisztika szerint általában a száz ösztöndíjast ezer-ezerkétszáz jelentkezőből választja ki a bírálóbizottság. Ha valaki kimarad, arra szoktuk biztatni, hogy a következő évben pályázzon újra. A havi 200 ezer forintos összeg meghatározó támogatás az alkotómunkában. A művek létrehozását segíti az anyagköltségtől a műterem- vagy hangstúdióbérletig, de a mindennapi életükhöz is hozzájárulhat ez az összeg. Mentorálással is segítjük a munkájukat. Negyedévente az MMA MMKI székházában beszámolókat tartanak az ösztöndíjasok, ahol az azonos művészeti ágban alkotók találkoznak, és megvitatják a létrejött vagy készülő munkákat.
Arra is van lehetőség, hogy az eltérő művészeti ágak képviselői is kapcsolatokat teremtsenek, és közös alkotások szülessenek. Például a népművészek és iparművészek közös divatbemutatón viszik a közönség elé a tradicionális viseletek újragondolt változatait. Az ösztöndíjas online platformon eseményként, hírként posztolják fellépéseiket, kiállításaikat, publikációikat, így látogathatják és megismerhetik egymás munkáját. Vagy egyszerűen csak inspiráló erőként szabadon hatnak egymásra az aktív kortárs művészek.
– Három kurátor is dolgozott a kiállítás létrehozásán. Mi volt a koncepciójuk?
– Sipos Balázs Ferenczy Noémi-díjas üvegművész és Ferencz S. Apor Barcsay-díjas erdélyi festőművész volt a két kurátortársam. Az volt az alapelve a szervezőbizottságnak, hogy két mostani ösztöndíjas és én, mint alumni ösztöndíjas fogjam össze a kurátorok munkáját. Hasonló elvek mentén a harmadik Essentia Artis kiállítást rendezem a Vigadóban, így van rálátásom visszamenőleg is a dinamikákra.
A mostani kiállításon a száz ösztöndíjas közül 52 tárgyalkotó és irodalmár művész alkotását tekinthetik meg – olvashatják a látogatók a két teremben. Kilencven százalékban azokat a műveket állítottuk ki, amelyek a hároméves ösztöndíjprogram ideje alatt születtek. Minden résztvevőtől több, öt-hat alkotást kértünk, amelyek közül három-négyet mutattunk be.
Szándékunk szerint a különböző területeken alkotó művészek munkái egymáshoz kapcsolódva, reflektálnak egymásra, analógiákat lehet észrevenni a témáikban, forma és gondolatvilágukban, ugyanakkor reprezentálják a Kárpát-medence kortárs művészetét.
– Meg lehet fogalmazni, mik azok a visszatérő témák, amelyek a leginkább érdeklik ma a kortárs magyar művészeket?
– Az a tapasztalatom az évek során, hogy kitüntetetten figyelembe veszik a fenntarthatóság kérdését, a család kérdését, a szociális kapcsolatok kérdését, akár urbánus, akár vidéki szinten. Stilárisan pedig a figurális, narratív és a nonfigurális absztrakt és minimalista formanyelv egyaránt jelen van az építészettől a képző- és iparművészetig egyaránt. Ezen a kiállításon például egy fotóművész (Hernád Géza) LTP című sorozatával panelházakban lakó emberekről, környezetükről készített hiteles portrékat. Egy másik építész (Boór Bernadett Hilda) a vidéki élet frissítésén dolgozik oly módon, hogy újragondolta a kis léptékű állattartást, az egyszerűség és a harmónia jegyében. Összhangban környezet, állat és ember között tyúkólat, sertés- és szarvasmarha-istállót tervezett és mutatott be.
– Most a kisebbik teremben állunk. Ha körülnézek, kevés kivétellel csupa olyan tárgyat és tervet látok, amelyek akár együttesen alkothatják egy vidéki porta, egy kertes ház berendezését, használati tárgyait, illetve az ott használt ruhákat.
– Azt szoktam mondani, amikor tanítok, hogy egy műalkotásnak van funkciója is. Nem az az első számú célja, hogy bekerüljön egy múzeumba, és ott egy steril térben legyen. Nem az alkotás kvalitását minősíti, hogy múzeumba, kiállítótérbe kerül, vagy valakinek az otthonába. Mind a kettőnek megvan a maga helye és szerepe, sőt az sem ritka, hogy egy adott művésztől ide is, oda is kerül alkotás. Egy összművészeti tárlaton, mint ez, felerősödik ez az érzés.
– A bejáratnál látható egy gyergyói koszorús felöltő – Vargyasi Melinda munkája –, és itt mellette egy újragondolt gyergyói viseletet látunk ezekkel a karmantyúkkal. Nem messze a ruháktól a már említett csirke- és disznóól és szarvasmarhapajta terveit állították ki, egyedi formatervezésű üvegedények – Pattantyús Gergely Gábor munkái –, faragott láda és még sok különféle tárgy látható a falak mentén, de közben portrékat is látunk népzenészekről (Bácsi Róbert László fotói).
– A kemény fából faragott szuszékot, amely meg van töltve búzával, nem a művész készítette, hanem egy folyamatmű része. Itt fölötte a fotókon látható, hogy egy patak sodrása fölé egy bádogládába búzát vetett, és további képeken dokumentálta a búza érését. Learatta és a szomszédos vízimalomban megőrölte, végül kenyeret sütött belőle a művész (Szanyi Borbála szobrász).
– Itt a terem másik oldalán a Paradigma Ariadné építészeti csoport építészeti terveit és megvalósult munkáik fotódokumentációját láthatjuk.
– Nagyon izgalmas, ökologikus gondolkodású építészeti munkák ezek, úgy illesztik be az épületeiket a környezetbe, hogy szerves egységet alkosson épület és környezete.
– Makovecz Imre organikus építészetét folytatják?
– Munkájuk része az organikus mozgalomnak, de inkább geometrikus formákkal dolgoznak. Nem úgy organikusak, ahogy Makovecz, hanem ahogy Frank Lloyd Wright. Bár munkájuk emlékeztet az amerikai és a Bauhaus típusú gondolkodásra, de egyéni karakterű építészetük van, melyben a hagyományos közép-európai parasztházakra is reflektálnak, másrészt a minimalista térképzés és a természet kapcsolatát helyezik előtérbe.
– Az ösztöndíjasok irodalmi és művészetelméleti munkáihoz hogyan férhet hozzá a látogató?
– Ebben a teremben kialakítottunk egy olvasósarkot, ahol az irodalmi és elméleti szekció ösztöndíjasai mellett a kiállító művészek katalógusait, írásos munkáit is lehet olvasgatni. Valamint építettünk egy videóvetítőtermet, ahol a film- és fotóművészeti szekció dokumentum- és animációs filmes alkotásait lehet megnézni.
– A nagyobb teremben úgy tűnik, jóval több a városias alkotás. Lakótelepi portrék, részben kollázs technikával készült festmény egy hajléktalanról (Bács Emese festményei); enteriőr és exteriőr festményekből épített ház formájú installáció (László Dániel alkotása), tipográfiai ábrák, groteszk üvegszobor figura (Sipos Balázs művei); egyedi karakterű kollázs munkák barátságról, ellenségeskedésről (Ferencz S. Apor alkotásai); egészen hihetetlen formájú kilincsek (Rékasy Bálint munkái); vagy éppen korszerű múzeumi enteriőrképek láthatók (Kern Orsolya belsőépítész munkái).
– Igen, kihívás volt berendezni ezt a termet is, főleg a hangsúlyosan összművészeti cél miatt, de nagy öröm volt számomra, ahogy lépésről lépésre kialakultak tematikus egymásra reflexív műcsoportok.
– Érdekes és látványos lett. Vonzza a szemet az op-art stílusú óriásbetű (Simon Péter Bence munkái), a gesztusfestészetet reprezentáló kép (Baráth Áron festménye) és persze a Csongor és Tünde jelmezterve meg az a jelmez is, amit eredetiben láthatunk (Nagy Viktória munkái).
– Szerettük volna bemutatni a Csongor és Tünde jelmezeit, de a Nemzeti Színházban még folyamatosan játsszák a darabot, ezért egy a Várkert Bazárban előadott bollywoodi performance jelmeze látható a kiállításon.
– Izgalmas összhang alakult ki a nagyméretű gesztusfestmény és egy reneszánsz szakrális kép restaurálási dokumentációja között.
– Igen, ebben a teremben a digitális restaurálás folyamatát látjuk egy képcsoporton (Bakonyi Tímea munkája). A látogató ritkán találkozhat egy restaurátori munka közvetlen dokumentációjával. Az Esztergomi Keresztény Múzeumban őrzött 15. századi Mária gyermekével című kép fotói, és elvégzett digitálisan készített restauráció csak ilyen formán látható, így tervként és műalkotásként is felfogható.
– Azért maradt viszonylag üres a terem közepe, mert időnként megtelik emberekkel?
– Igen, a nagyszámú megnyitóesemény miatt, valamint ezt a teret használjuk az Essentia Artis kisebb fellépőszámot mozgató előadó-művészeti bemutatókon is.
– Önnek mi a személyes kedvence a tárlat anyagából?
– Ha csak ezt az egy falat (a bejárattal szemben) megnéznénk, tudnánk, miről szólt az élet a 2020-as években Budapesten. A külvárosi-belvárosi életformán át a szakralitáson keresztül a családi életig, a gesztusfestészetig, a figurális és installatív festészetig. Nagyon izgalmas. A kiállításhoz katalógust készítettünk, amely nyomtatott és online formában is megjelent, ebben a programra jelentkezett mind a 77 ösztöndíjast bemutatjuk.
Az interjú megjelenését a Magyar Művészeti Akadémia támogatta.
