Művész páholy

Dubrovay Lászlót a nehézségek mindig alkotásra ösztönözték

A Zeneakadémia nagytermében Dubrovay László, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas és Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, nyugalmazott egyetemi tanár, érdemes művész 80. születésnapját ünnepelte a hazai zenésztársadalom márciusban. A Budafoki Dohnányi Zenekar és Guido Mancusi karmester Dubrovay 80 című koncertje feledhetetlen élményt jelentett a napjainkban is aktív mester közönségének, aki lapunknak nyilatkozva úgy fogalmazott, hogy a nehézségeken mindig újabb darabok írásával lendült át.

Dubrovay Lászlót a nehézségek mindig alkotásra ösztönözték
Dubrovay László 80 évesen sem pihen
Fotó: MH/Purger Tamás

– A zenei tehetségét ki ismerte fel?

– Édesapám énektanár és kántor, míg a nagyapám az érsekújvári zenei élet vezető karnagya volt. Egyenes ágon örököltem a zenei tehetséget, és mivel már kisgyermekként is rendkívül érdekeltek a hangszerek, korán elkezdtek velem foglalkozni. Ötéves koromra kiderült, hogy abszolút hallásom van, előbb ismertem a hangjegyeket, mint az ábécé betűit.

Budapesten folytatta zenei tanulmányait

– Egyenes út vezetett a zeneszerzői élethez?

– Mivel a családot negyvenkilencben, a Mindszenthy-per után deportálták, nem volt könnyű az életünk. A fél országot bejártuk, mert a négy gyerekkel édesapámat minden évben kitiltották onnan, ahol éppen éltünk. Nyolcévesen azonban édesapám felhozott Budapestre a nagyszüleimhez, hogy a tanulmányaimat itt folytathassam. Persze, nem volt zökkenőmentes az utam, mert olyan zongoratanőrnőhöz kerültem, aki inkább megutáltatta velem a zenét, minthogy megszerettette volna. Ennek egy életre szóló tanulsága volt számomra. A legfontosabb, hogy megszerettessük a zenét a növendékekkel, minden más mellékes. Nem fontos, hogy az ifjú zongorista hogyan tartja a kezét; tartsa úgy, ahogyan jólesik neki, és nem szabad a kézre ütni, ha más szögben áll, mint ahogy a tanár helyesnek gondolja. Ezek egyszerű dolgok, de könnyen elvehetik egy növendék kedvét a zenetanulástól.

– Szerencsére az ön kedvét teljesen nem sikerült elvenni a zenétől.

– Tizenhárom évesen a „Sors” bevezetett a Zeneakadémia nagytermébe, ahol éppen akkor egy nemzetközi Liszt-zongoraverseny elődöntője zajlott fantasztikus képességű zongoristákkal, és ott vettem észre, hogy másképpen is lehet játszani, mint amit az én zongoratanárnőm kíván tőlem. Hazatérve rögtön az egyik legnehezebb Liszt-etűdöt, a Wilde Jagdot, magyarul a Vadászatont kezdtem el megtanulni, aminél segített, hogy kitűnő atlétikai képességeim is voltak, hiszen futottam, távolugrottam, magasugrottam, futballoztam. Amikor eljátszottam a művet új zongoratanárnőmnek, szinte megijedt ettől a csodabogártól, aki tizenhárom évesen eljátszotta az egyik legnehezebb Liszt transzcendens etűdöt. Rögtön tovább vitt Vaszy Viktorhoz, a nagyszerű, csodálatos karmesterhez, aki mint igazi „Nagymester” komplex zeneoktatásával megszerettette velem a zenét. Vitt minden zenekari próbájára, lehetőségem volt megélni a legmodernebb művek felvételét a rádióban vagy egy Bach Máté-passió előadását. Egy év alatt úgy felkészített, hogy a konzervatóriumban nem volt probléma a felvételem, és attól kezdve minden ment simán, a Zeneakadémiát is vörös diplomával végeztem el.

A zongorán Liszt szobra, akinek legnehezebb etűdje, a Wilde Jagd alapvetően változtatta meg a zeneszerző életét
A zongorán Liszt szobra, akinek legnehezebb etűdje, a Wilde Jagd alapvetően változtatta meg a zeneszerző életét
Fotó: MH/Purger Tamás

– A folytatás is ilyen simán alakult, vagy azért az akkori rendszer göröngyösebbé tette?

– Miután elvégeztem a zeneakadémiát, öt éven keresztül nem mehettem külföldre tanulni, bár különböző meghívásaim, ösztöndíjaim, ajánlataim voltak. Végül megtaláltam a módját, hogy a fejlődésem érdekében mégis kimenjek külföldre. 1970-ben korrepetitor lehettem a hamburgi Staatsopernél egy évig, ez alatt az idő alatt végül engedélyezték az ösztöndíjamat, és így tudtam aztán a kölni zeneakadémián Karlheinz Stockhausennél és Hans-Ulrich Humpertnél tanulni. Amikor hetvenötben hazatértem, sokféle koncertlehetőség volt, köztük az elektronikus zenei programok, amelyeknek aktív résztvevője voltam. Magyarországon én készíthettem el az első elektronikus bakelitlemezt Live electronic címmel. Nemzetközi kapcsolataimnak köszönhetően nagy külföldi elektronikus stúdiókban dolgozhattam, aminek eredménye a Hungaroton által kiadott első Computer music bakelitlemez volt.

– Akkoriban itthon mennyire voltak nyitottak a nyugati újdonságokra?

– A klasszikus zenében teljesen. Az elektronikus zenében meg az ottani hangkutatási eredmények ismeretének annyi pozitív hatása volt, hogy ez az ember fantáziája előtt tág teret nyitott. Kitűnő hangszeres művészeink pedig nagyon sok új hangkutatási eredményt meg tudtak valósítani a hangszereiken. Velük szenzációsan lehetett együtt dolgozni.

A legjobbak mindig nyitottak az újdonságokra

– Egy interjúban úgy fogalmazott, hogy ezek a szólisták inspirálták is.

– Természetesen, hiszen az új hangkutatási eredményeket, amiket kint az elektronikus stúdiókban, az elektronikus hangszereken, a szintetizátorokon ki lehetett próbálni, azok között nagyon sok olyan effektus volt, amiket a hangszerjátékosok is meg tudnak valósítani, csak ezt soha, senki nem használta, mert nem is voltak tisztában vele, hogy ilyenek is léteznek a hangszereken. Ezért, amikor szólóművet írtam, vagy később versenyműveket, akkor az egy fontos szempont volt, hogy a legjobb előadóművésszel konzultáljak, akit érdekelt a hangszere, aki maga is kutatta, milyen hangzások, effektusok vannak még, amiket használni tud. Megismertem, ők mit tudnak, és ezekre az elemekre is számítva írtam olyan új műveket, amikbe ezeket be lehetett építeni. Mindez számukra is nagyszerű lehetőség volt, hogy megmutassák, mire képesek a hangszereiken. Így lehetett gazdagítani a különböző hangszerek irodalmát, lehetőséget adni a szenzációs képességű szólistáknak, hogy megmutatkozzanak akár versenyművekben, akár szólóban, akár kamaraművekben.

Dubrovay László
Dubrovay László a nyitottságot mindig fontosnak tartotta, soha nem törekedett a fősodor elismerésére
Fotó: MH/Purger Tamás

– Mi volt a legnagyobb nehézség, amivel a pályafutása során meg kellett küzdenie?

– A nehézség onnan származott, hogy két különböző irányzat alakult ki a világban. Az egyik az internacionális, a másik pedig a nemzeti. A nyolcvanas évek közepéig az elektronikus darabjaimmal semmi baj nem volt, hiszen abban nem lehet valaki nemzeti, de már akkor is volt egy szimfóniám, amelynek az első tételében egy polipentaton dallamot használtam, ami a magyar népzenére utaló elem. Ez feltűnést keltett különböző fesztiválokon külföldön is, mivel nem egyezett az akkori avantgárd zenei irányzattal, ami akkor a fősodornak számított. Fontos gondolatom volt, hogy vissza kell térni olyan kortárs zenéhez, amelyben ismét Dallam és Harmónia, szerkezetében pedig értelmes mondatok, zenei gondolatok vannak.

– Milyen hatása volt ennek a kezdeményezésnek?

– Lehet, hogy ennek következtében nagyon sokáig a műveimet félrerakták vagy ritkábban játszották. Ezt persze nem volt könnyű elviselni, de ilyenkor én mindig úgy gondolkodtam, hogy ha földhöz vágnak, akkor hogyan tudok felkelni. Ezt pedig mindig újabb, minél magasabb színvonalú művek írásával gondoltam megoldani. Ennek köszönhetően az alkotásaim száma folyamatosan gyarapodott. Írtam negyven zenekari művet, teljes estét betöltő táncjátékot, operát, tizenhét versenyművet, 13 fúvószenekari művet, szóló- és kamaraműveket. Összességében kétszázon felüli művet komponáltam. Az alkotás és annak öröme, a szépség mindig túlsegített a nehézségeken. A lényeg az, hogy amikor elmegy az ember egy zenekari próbára, és látja, hogy a zenekar szereti azt a darabot, örömmel játssza, majd a közönség vastapssal értékeli, akkor ennél többet nem akarhat egy zeneszerző.

Nyolcvan esztendő termése

LEGFONTOSABB MŰVEI:

Faust, az elkárhozott (táncjáték), A képfaragó (táncjáték), A váltságdíj (opera)

Faust (4 balettszvit), Verificazione, Succession, 7 szimfónia (köztük a Magyar szimfónia), 1956 (a forradalom és szabadságharc emlékére szimfonikus képek versmondóra és zenekarra), Csontváry (3 szimfonikus kép zenekarra), Tündérszép Ilona és Árgyélus királyfi ( mese – szimfonikus költemény) továbbá zongora-, hegedű-, cimbalom-, fuvola-, trombitaversenyművek, vonósnégyesek, fa- és rézfúvós művek, elektronikus zene, komputer-zene darabok.

ELISMERÉSEI:

Nemzetközi zeneszerző díjak (1973 Szczecin), (1974 Trieszt), (1992 Linz), (1997 Budapest).

1985, Erkel Ferenc-díj

1996, Bartók–Pásztory-díj

1998, Érdemes művész

2006, Artisjus díj

2013, Kossuth-díj

2014, A Nemzet Művésze

2019, Prima díj

Cikkünk az MMA támogatásával készült.

Kapcsolódó írásaink