Hatan jutottak a döntőbe a Bartók Világversenyen
ĀA díjazottak névsora a vasárnapi gálaesten derül majd ki
ĀA díjazottak névsora a vasárnapi gálaesten derül majd ki
ĀA kínálatban ismert és alig elérhető kortárs komolyzenei művek és alkotások is szerepelnek
ĀA historikus zene iránt változatlan az érdeklődés, az együttes tagjai pedig tíz év szünet után a folytatásra készülnek
ĀA csapat a késő középkor tánczenéitől a barokkig terjedő slágergyanús időutazást tett a hallgatósággal
ĀA 80 esztendős zeneszerzőt a Zeneakadémia nagytermébe szervezett koncerttel köszöntötték
ĀAz átadóünnepséget a hagyománynak megfelelően március 25-én tartották a Zeneakadémián
ĀAz előadásokon a művész két kedvenc darabja, a G-moll ballada és a H-dúr Nocturne op 9. no. 3. biztosan elhangzik majd
ĀA német romantika megelevenedik pénteken a Zeneakadémián
ĀFináléként a Hamupipőke szvit változata szólal meg a Budapesti Fesztiválzenekar előadásában
ĀA Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarával közös koncerten Oliver von Dohnányi vezényli az együttest és a Zeneakadémia három fiatal szólistáját
ĀA mai filmzenék sem könnyebbek a veretes muzsikánál
ĀA hetven éve elhunyt szovjet-orosz zeneszerző és zongoraművészről egynapos maratoni koncertsorozat keretében emlékeznek meg
ĀA közönség betekintést nyerhet a zeneszerző teljes életművébe
ĀA program összeállításánál fontos szerepet játszott, hogy a gyerekeket játékos aktivitások segítségével vonják be az előadásba
ĀAz október 7-én kezdődő nemzetközi fesztiválon fellép a Modern Art Orchestra és a Jazzical Trio is
ĀKomolyzenei ritkaságokkal koncertsorozat kezdődik csütörtökön
ĀEgyes koncertekre akár lóval is elmehetünk
ĀAz Auer Fesztivál szervezői is készülnek az Európa Kulturális Fővárosa programra
ĀA komolyzenei tehetségkutató műsor idei évada november 25. és december 17. között lesz látható a Duna Televízióban
ĀVivaldi, Purcell és Händel művei, a 18. század legszebb áriái csendülnek fel június 28-án Baráth Emőke és a világhírű Europa Galante zenekar előadásában a Müpában, a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben
ĀMi, magyarok a zenében vagyunk az egyik legjobbak, és úgy látszik, ezt hatásosan tudtam képviselni – fogalmazott lapunknak szaúd-arábiai látogatása kapcsán Bogányi Gergely
Ā„Szerencsésnek mondhatja magát mindenki, aki Botvay tanár úrnál tanult vagy tanul”
ĀNézeteltérésekre hivatkozott