Művész páholy
Egy legenda életműkoncerttel ünnepel
Márta István, az Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, színházigazgató, a kapolcsi Művészetek Völgyének életre hívója idén 70 esztendős

Az október 3-án 18 órakor kezdődő beszélgetés, illetve a 11-én 19 órától hallható koncert egyformán a Kaleidoszkóp címet kapta, amely már önmagában is Márta István sokszínűségére, és a várható műsorok változatosságára utal.
A zeneszerző és muzsikus pályája meglepetésekkel teli utazás a zene világának különböző műfajaiba. A tanult mesterségétől el-elkalandozó, örökké kísérletező Erkel Ferenc-díjas művész tevékenysége – a valahai 180-as csoporton át a beat- és punk zenén keresztül a Mandel Quartet csembalistájáig az István, a király szimfonikus részeinek hangszereléséig; a színházigazgatástól a kapolcsi fesztivál alapításáig sok meseszerű történetet tartalmaz.
Batta András zenetörténész, a Magyar Zene Háza igazgatójának beszélgetése a szerzővel maga is egy kísérlet, hisz szinte lehetetlen a gazdag életutat ilyen röviden bemutatni, amelyet filmbejátszások, (kor)dokumentumok segítenek, amelyeken megjelennek a társak, a kollégák, a barátok is, akik végigkísérték a szerző 70 esztendejét.
A beszélgetést nyolc nappal később követi majd egy nem szokványos koncert a Magyar Zene Házában. Az ünnepelt úgy fogalmazott, hogy nem lesz virágcsokor, ünnepi beszéd és könnyes visszaemlékezés, de lesz egy furcsa – az életmű különböző állomásainak töredékeit felelevenítő – kaleidoszkóp. Elektroakusztikus és multimédiás zenei szösszenetek, barokk stílusban íródott diplomamunka, keserédes kánon, tananyaggá és világlátottakká „nemesedett” kompozíciók, egy sajátos és öntörvényű, „részleges” komponista életművének részletei.
Az előadók között szerepel Boros Misi (egy neki ajánlott postludiummal), újra színpadra áll (ül) a Mandel Quartet. Fellép Szirtes Edina Mókus vonós kvintettje, az Amadinda Együttes játssza a Babaházi történetet, a Free Style Chamber Orchestra (Dés Lászlóval, Gőz Lászlóval) a Karácsony Napja- 24. lecke című kompozíciót. Zenélnek még a Zeneakadémia fiataljai és a Magyar Harsona Együttes. Talán egy új szerzemény is elkészül az estre: a szerző Trip(p)tichon-Bosch címmel komponál egy új darabot.
A 70 éves művésszel folytatott beszélgetés október 3-án a Magyar Zene Háza Kistermében ingyenesen, de előzetes regisztrációval hallgatható meg, míg a 11-i koncertre a helyszínen válthatók jegyek.