Művész páholy
A Magyar Művészeti Akadémia újabb legendákkal gyarapodott
Kováts Kolos Kossuth-díjas operaénekes és Piros Ildikó Kossuth-díjas színésznő adott számot sikerekben gazdag pályájáról a Pesti Vigadóban
A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) székházában múlt pénteken megtartotta székfoglalóját az akadémia két levelező tagja: Kováts Kolos Kossuth-díjas operaénekes és Piros Ildikó Kossuth-díjas színművész. A laudációt Rátóti Zoltán színész, rendező, a Színház és Filmtudományi Egyetem (SZFE) rektora, az MMA elnökségi tagja és Szunyoghy András, grafikus, az MMA rendes tagja mondta.
„Minden embernek az a vágya, hogy nyomot hagyjon maga után. A művész idegen emberekben is nyomot akar hagyni. Te nyomot hagytál” – fejtette ki a beszédében Rátóti Zoltán Kováts Kolos életműve kapcsán, majd felelevenítette a nemzetközi hírű basszus fontosabb szerepeit.
A hang maga az ember – állapította meg, Rátóti Zoltán az operaszínpadokon és operafilmekben színészi képességeit is megmutató, de csodálatos mély zengésű hanggá-dallá lényegülni képes opera- és oratóriuménekest méltatva.
Rátóti Zoltán arról is vallott, milyen érzés volt sok évig távolról tisztelettel figyelni, majd végre együtt dolgozni az Operaházban Kováts Kolossal a Salomé című opera rendezőjeként. Mint mondta, Kováts Kolos személye, közvetlensége, művészi teljesítménye minden próbán egyes lenyűgözte.
A Pesti Vigadó Makovecz termében összegyűlt hallgatósággal megosztotta Kováts Kolos életfilozófiáját is: „Mindig kell, hogy egy kis tartalék legyen, amivel többet tudok adni.”
Zárszavában az SZFE rektora azt kívánta, hogy minél tovább meglegyen az a bizonyos tartalék.
Kováts Kolos, aki jövőre ünnepli hetvenötödik születésnapját, „50 év a Magyar Állami Operaház szolgálatában” címmel tartotta meg akadémiai székfoglaló beszédét. Felidézte gyermekkorát, a nagyszüleinél talált gramofonlemezt, amelyről operaáriákat tanult meg nyolc-kilenc évesen.
Nem gyerekhangon énekelt már akkor sem, így a társai meglepetésükben először kinevették, de ő nem adta fel. Később már kérték, hogy énekeljen, és néha olyanok is akadtak, akik vele énekeltek.
Mint az előadóművész – aki fiatalon, 1973-ban Rio de Janeiro-ban megnyerte a Caruso versenyt, és korának legnagyobb operasztárjaival is énekelt – elmondta: az ő példája azt mutatja, akkor is lehet valakiből operaénekes, ha a családjában nincsenek zenészek, énekesek, csak zeneszeretők.
Mint kifejtette, annak, aki énekelni akar, szeretnie kell az énekhangot. Utána túl kell tennie magát azon, hogy magasabb hangon akar énekelni, mint ahol neki kényelmes, de innentől már csak szorgalom és hit kérdése minden további.
Megemlékezett a tehetségét felfedező tanárairól, Schlesak Augusztáról, Révhegyi Ferencné Olga néniről és Lukács Miklósról, valamint pályatársairól, akikkel együtt lépett fel: Melis Györgyről, Gregor Józsefről és Polgár Lászlóról.
Mint mondta, pályája elején rögtön lehetősége nyílt arra, hogy évekre külföldi operaházba szerződjön, de úgy döntött, hogy itthon marad, és csak vendégművészként vállal szerepeket külföldön. A Magyar Állami Operaházhoz szerződött 1970 augusztusában, így 22 évesen a Dalszínház legfiatalabb magánénekese lett, és évtizedek múltán innen ment nyugdíjba.
Legfontosabb szerepei közé sorolta Verdi Don Carlos című operájában Fülöp király szerepét, Bartók A kékszakállú herceg vára című operájában a herceg szerepét, Mozart Varázsfuvolájában Sarastro megformálását.
Megállapította: bár a nagy szláv szerepek is megtalálták, de Mozart és az olasz szerzők, főként Verdi műveiben énekelt a leggyakrabban. Megemlítette azt is, hogy Szokolay Sándor külön zenedarabot írt neki.
Nagy Viktor, az MMA színházi tagozatának vezetője felidézte, hogy A kékszakállú herceg várának egyik verzióját ő rendezte, amelyben Kováts Kolos volt a herceg, és Makovecz Imre – akinek a szobra ott áll a teremben – tervezte a díszletet. A szálak így érnek össze – kommentálta.
Piros Ildikó Kossuth-díjas színművész filmbejátszásokkal, vers- és prózai idézetekkel illusztrált székfoglalóján részt vett Vizy E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, Schmidt Pál volt köztársasági elnök, és felesége, Makrai Katalin is.
Szunyoghy András grafikus, az MMA rendes tagja, akit többek közt anatómiai rajzairól ismernek sokan, azt a kérdést tette fel, hogy vajon Piros Ildikó miért éppen őt kérte fel a laudációra. Talán, hogy anatómiailag elemezze, mi teszi lehetővé a színésznő arcán azokat griberliket, amelyeket évtizedek óta ismerünk, szeretünk, és számon tartunk filmekben, színházi előadásokon?
Majd felidézte, hogy Piros Ildikó mindössze négy évesen állt először színpadra a kecskeméti Katona József Színházban, később felcseperedve, az alföldi városból, Kecskemétről érkezett a fővárosba, hogy színésznő legyen.
A színház világához kapcsolódó munkáiról is ismert grafikus művész a jó színész ismérvei kapcsán kiemelte a küldetéstudatot, a magyar nyelvhez fűződő kapcsolatot, amely azt is magában foglalja, ahogyan a csenddel bánik a színész, és amikor csend van, a szemeivel beszél.
Piros Ildikó „Mesében állunk, csoda-kertben” címmel örömünnepet a varázsolt a Makovecz terembe.
Miközben négy évesen kezdődött színészi pályafutásától napjainkig kalauzolta hallgatóságát, számos filmbejátszással , vers- és prózai idézettel is elénk elénk bűvölte azokat az évtizedeket, amikor legjelentősebb alakításai megszülettek.
Mint mondta, édesanyja vette észre színészi tehetségét, és ő ösztönözte arra, hogy ezt a pályát válassza. Elsőre, 18 évesen felvették az akkori Színművészeti Főiskolára, ahol rögtön a legendás Várkonyi Zoltán-Vámos László vezette osztályba került.
Majd a Madách Színházba vezetett az út, ahol harminchét éven át játszott jelentős szerepeket, nagyon gyakran férje, Huszti Péter partnereként. Legtöbbször Ádám Ottó és Kerényi Imre rendezéseiben lépett színpadra.
Tapasztalatait összegezve arról beszélt, hogy az az ember lehet színész, aki folyamatosan képes a felelősségvállalásra.
Pályája kapcsán arról is szólt, hogy úgy érzi, mindig szerencséje volt, mert akkor kapott meg különféle szerepeket, amikor az életútján is azok a témák foglalkoztatták.
Megemlékezett „színházi édesanyjáról” Tolnai Kláriról is, akit a vetítővásznon is láthattunk Piros Ildikó és Huszti Péter partnereként a Sosem lehet tudni című előadás egy részletében. Piros Ildikó a színház egyetemes hagyományain és a nagy elődök mesterségbeli tudásán nyugvó míves alakításaiban drámai arcát is megmutatta a Hamlet és a Stuart Mária című előadások egy-egy részletében.
Amikor a Madách Színház musicalszínházzá vált, és a prózai előadások a stúdiószínpadra szorultak, több színésztársával együtt Sopronba szerződött, és ott játszott öt éven át. Mint mondta ezek is szakmailag eredményes jó évek voltak az életében.
Piros Ildikó beszélt a színészi elhivatottságról, a hitről, amely a művészt a hétköznapi élet nehézségein is átsegíti, miközben megemeli mindazokat, akik figyelemmel követik produkcióját. Az egyre emelkedettebb hangulatú székfoglaló csúcspontján a Szabó Magda Abigél című regényéből készült nagysikerű filmsorozat egyik gondosan kiválasztott jelentét is láthattuk, amelyben Zsurzs Kati, Temessy Hédi és Bánfalvi Ágnes volt Piros Ildikó partnere.
Kiss János az MMA alenöke zárszavában örömét fejezte ki, hogy akad még, aki ilyen mélyen hisz a színjátszásban.
