Montázs

Visszajött a halálból, s amit a túloldalon látott, az hihetetlen volt

A halálunk után kezdődik az igazi lét

Két percig halottnak nyilvánították – elképesztő élményt osztott meg a túlvilágról Nicole Meeuws.

Visszajött a halálból, s amit a túloldalon látott, az hihetetlen volt
A túloldalon minden ragyog (képünk illusztráció)
Fotó: NorthFoto

A 49 éves görög művésznő, Nicole Meeuws meghökkentő élményt osztott meg a halál közeli állapotból visszatérve. Egy sürgősségi műtét során – miután elveszítette kisbabáját – két percre hivatalosan is halottnak nyilvánították.

Ez idő alatt olyan tapasztalatban volt része, amely örökre megváltoztatta az élethez és halálhoz való hozzáállását.

Meeuws elmondása szerint egy kékes-fehéres alagúton át egy hatalmas, fényben úszó térbe került, ahol minden lüktetett, „mintha élne”. Itt két különös, kék bőrű, emberi arcú lényt látott, akik Avatar-szerű megjelenésűek voltak, pikkelyes, halra emlékeztető alsótesttel. A lények nem beszéltek, mégis minden gondolatukat értette: közölték vele, hogy az élet, amit ismerünk, csupán illúzió, és a halál után kezdődik az igazi lét – írja a New York Post, számol be az origo.hu.

Nicole megtudta azt is, hogy nem volt kijelölve számára a gyermekvállalás, mert neki más célt kell teljesítenie: az emberek tanítása a túlvilág létezéséről. Azt mondja, a lények az Apkallu nevű interdimenzionális „félisten törzs” tagjai voltak, akik a szeretet üzenetét bízták rá.

Kék lények a halál után

Miután visszatért a testébe, furcsa, magas hangon, delfinszerű kattogással beszélt, amit saját maga sem tudott irányítani. Érzékei felerősödtek, a hangokat színes érzelmekként érzékelte. Azóta is gyakran „látja” a kék lényeket, és küldetésének érzi az emberek emlékeztetését arra, hogy „a szeretet erősebb a halálnál”.

„Már nem félek a haláltól, mert tudom, mi vár ott – ez nem egy vég, hanem egy visszatérés” – zárta történetét Nicole Meeuws.

Kapcsolódó írásaink