Montázs

Rémisztő videó terjed az alvásról

Egy alvási szakértő is komoly veszélyekre hívta fel a figyelmet a téma kapcsán

A legtöbben tudjuk, hogy ha el akarjuk kerülni a korai ráncosodást, nem szabad sokat tartózkodnunk a napon, kerülni kell a dohányzást, és egészségesen kell táplálkoznunk, és ehhez hasonlók. De tudtad, hogy a legártalmatlannak tűnő dolog, amelyet mindennap vagy egészen pontosan minden este csinálsz, akár az arcvonásaidat is megváltoztathatja? – írja a Promotions.hu.

Rémisztő videó terjed az alvásról
Képünk illusztráció
Fotó: NorthFoto

Az, hogy hogyan alszunk, és milyen ennek az arcunkra gyakorolt ​​hatása, lázas beszédtémává vált a közösségi médiában az utóbbi időben. Egy azóta vírusként terjedő TikTok-videóban egy amerikai influenszer, Marianne azt állította, hogy ajkai eldeformálódását az okozta, hogy folyamatosan az oldalán aludt.

A bejegyzést már csaknem 15 millió alkalommal nézték meg, és csaknem 7000 kommentet fűztek hozzá a követői, akik úgy tűnik, elhitték az elméletét.

Ezt erősíti meg az Aesthetic Surgery Journalban megjelent tanulmány is, amely szerint az alvás közben az arcunkra kifejtett kompressziós, feszültségi és puszta nyomási erők az arc torzulásához vezethetnek.

„Az ilyen torzulások függőleges ráncok és gyűrődések formájában nyilvánulnak meg, amikor oldalt vagy hason alszunk Ezek a függőleges redők átmeneti alvási ráncokként jelentkezhetnek, gyakran az orrtól az ajkak sarkáig terjedő vonalak mentén, de idővel, ahogy a bőr öregszik, és elveszíti visszaugrási képességét a ráncok állandósulhatnak. Ugyanez igaz a test más részein is, ahol a gravitáció hatásai lépnek életbe. Az oldalunkon fekvés hatására a melleink összenyomódhatnak, amely észrevehető függőleges vonalakat eredményez a dekoltázson” – nyilatkozta a Daily Mailnek egy alvási szakértő.

„Az oldalon alvás ismétlődő nyomást gyakorolhat egy adott területre, gyűrődéseket hozva létre, és ronthatja a vonalak és ráncok megjelenését az előnyben részesített alvási oldalon” – mondja.

Az életkor előrehaladtával az aszimmetriák egyre nyilvánvalóbbá válnak, és ráadásul a bőr rugalmassága csökken, ami azt jelenti, hogy több időbe telhet, amíg a statikus vonalak újrahidratálódnak, és helyreállnak egy éjszakai alvás után. Ez ugyanolyan, mint a mosolyvonalak – mindenkinek vannak ilyenek, de minél idősebb vagy, annál valószínűbb, hogy azok a helyükön maradnak, miután befejezted a mosolygást, és végül állandósulnak – hangsúlyozta dr. Kate Zamani.

Objektum doboz

Kapcsolódó írásaink