Montázs
Súlyos döntést hozott meg Károly király
Háborog a királyi család személyzete

Károly király utasítását követően napelemek kerültek a Clarence-házra, valamint egy vidéki rezidenciájára is, a gloucestershire-i Highgrove-ban. A Buckingham-palota dolgozói azonban felháborodtak a hideg miatt, így lehet, hogy hiába akart jót a brit uralkodó, végül ő fog rosszul kijönni belőle.
Néhány ember, aki használja a medencét, észrevette, hogy a víz hőmérséklete leesett, és kicsit hűvösebb, mint korábban volt. Azt mondták nekik, a király lekapcsolta a fűtést – árulta el egy bennfentes a The Timesnak.
Károly király az egészségére is próbál odafigyelni, ezt pedig úgy teszi, hogy követi a legújabb trendeket, ezért elhatározta, hogy minden héten egy nap csak vegán ételeket fogyaszt. A király környezetvédelmi okokból döntött úgy, hogy csökkenti a hús-, hal- és tejtermékek fogyasztását.
III. Károly az elmúlt évtizedekben nem volt túl népszerű tagja a királyi családnak a szerelmi háromszög miatt, amibe Kamilla királynéval és Diana hercegnével keveredett. Erzsébet királynő halála óta azonban népszerűbb lett a britek körében is, és habár még mindig vannak tüntetők, akik nem fogadják el királyként, sokkal többen szeretik, mint korábban. Ennek az is lehet az oka, hogy a brit uralkodó is sokkal nyitottabb lett, és többet mutat meg a saját személyiségéből az embereknek.