Kiábrándító neve volt a Balatonnak régen

Az időszámításunk szerint 6–8. században idetelepült avarok még megtartották ezt a nevet, de a velük együtt érkező szláv szolgák körében elkezdett terjedni az új elnevezése. Mivel egy nádasokkal, szigetekkel, lápos területekkel tarkított tóról volt szó, egész egyszerűen Blattónak, vagyis mocsárnak nevezték el.

A hosszú évek során ez átalakult Blatnóra, később Bolotinra, Balotinra, Balatinra, majd Balatonra; a szláv népeket magukba olvasztó magyarok aztán ezt is tartották meg. Magyarország legnagyobb tavát a külföldi országokban is így emlegetik, kivéve Németországban, ott ugyanis Plattensee-nek nevezik.

Azt nem tudni, hogy pontosan mikor kezdték el Balatonnak hívni a magyar tengert, de az biztos, hogy az 1055-ben kiadott tihanyi alapítólevélben már majdnem így írták le. Ezt a dokumentumot I. András király állíttatta ki abból a célból, hogy visszaadják azoknak a birtokoknak a neveit, amelyeket a monostornak adományoztak. Bár a szöveg nagy része latinul van, az alapítólevélben 58 magyar szót találtak – köztük a Balaton nevét, de akkor még Balatin formában.

Oly sok neve volt, a legmeglepőbbet még nem is említettük. Nem sokan tudják, de hazánk második legnagyobb tava, a Fertő tó azért kapta ezt a nevet, mert ez tulajdonképpen magának a területnek a jellemzése (mocsara, vizes) volt. Éppen ezért annak idején nemcsak a Fertőt hívták fertőnek, de minden egyes tavunkat – köztük a Balatont és a Velencei-tavat is; vagyis volt idő, amikor Magyarország összes tava egyszerűen csak Fertő volt.

Bár a magyar–osztrák határon fekvő állóvíz megőrizte eredeti nevét, a tatárjárás után betelepített németek megpróbálkoztak azzal, hogy meghonosítják a Neusiedelt (a neu újat jelent, a siedel pedig települést), de nem sikerült nekik.