Montázs

130 év után először született lány egy családban

A nyugat-michigani Clark család nem gondolta, hogy megszakítják a sorozatot

A kis Audrey Clark Szent Patrik napján született Andrew és Carolyn Clark gyermekeként, és hihetetlen történetet mesélhet majd a saját unokáinak, hiszen ő az első lány, aki az 1800-as évek vége óta a Clark családban született írta meg a noizz.hu.

130 év után először született lány egy családban
Képünk illusztráció
Fotó: dpa Picture-Alliance/Holger Holleman

Két idősebb testvérem van, és mindkettő fiú. Az apámnak három fia volt, az ő apjának is három fia volt, az ükapámnak pedig két fia volt, aztán az ükapámnak, az ükapámnak öt gyereke volt és az utolsó lány a családban 1885-ben született –mondta Andrew.

A nyugat-michigani Clark család nem gondolta, hogy megszakítják a sorozatot, különösen, hogy az elsőszülöttjük fiú volt.

Csak feltételeztük, hogy lesz még egy fiúnk, mert nyilvánvalóan a történelem ismételte magát Cameronnal mondta Carolyn.

Amikor úgy döntöttek, hogy bővítik a családjukat, még a baba születése előtt tudni akarták a nemét.

Mi megint csak feltételeztük, hogy fiú lesz. De azért mégiscsak 50-50 százalék az esély – mondta Carolyn.

A „gender reveal party” előtt még ők sem tudták, fiuk lesz, vagy lányuk. Az édesanya unokatestvére szervezte a bulit, aki szivárványszínű sütiket sütött rózsaszín cukormázzal a közepén.

Mindannyian megdöbbentünk, hogy rózsaszín volt a belseje mondta Carolyn. Ez a kislány valószínűleg totál el lesz kényeztetve – mondta bölcs előrelátással.

A szüleink már azelőtt elkényeztették őt, hogy egyáltalán itt lett volna: megvették az összes masnit, tütüt és ruhát – mondja az édesapa. Elég ruhája van ahhoz, hogy ne kelljen kétszer ugyanazt a ruhát viselnie.

Azt hittem, hogy a történelem megismétli önmagát, és nekünk is csak fiaink lesznek, de szerencsére nem így alakult mondta Andrew.

Végtelenül örülünk a mi kis szivárványbabánknak – mondta a család.

Kapcsolódó írásaink