Kultúra
Felújítás miatt ideiglenesen bezár a MoMA New Yorkban
Nagyösszegű adományt is kaptak
Az intézmény közleménye szerint a MoMA október 21-én nyitja meg újra kapuit, csaknem egyharmaddal nagyobb területen, 3600 négyzetméterrel toldva meg a jelenlegi kiállítóteret. A bővítés eredményeként a vizuális művészetek különböző formái – az építészet, a szobrászat, a fotó és formatervezés – is helyet kapnak majd a múzeumi térben, The Studio néven új csarnok nyílik az élő előadások és vetítések számára, illetve új, ingyenesen látogatható galériákat alakítanak ki a földszinten. Azt is tudatták, hogy a Rockefeller család 200 millió dollárt (több mint 50 milliárd forintot) adományozott nekik, amely a legnagyobb összegű támogatás a múzeum történetében. A MoMa 1929-es alapítását annak a David Rockefellernek édesanyja segítette, aki 1948-től 2017-ben bekövetkezett haláláig volt tagja az igazgatótanácsnak, és már életében mintegy 100 millió dollárral segítette az intézményt.