Üzenetet kaptunk az időkapszulában

A főplébánia, a gyülekezet és a templom újkori történetét mutatja be az Óbudai Szent Péter és Pál Főplébánia és az Óbudai Múzeum közös kiállítása a Fő téren. Ahogy Viszket Zoltán történész, a tárlat kurátora meséli, a kiállítás apropóját az adja, hogy a plébánia az idén ünnepli ezeréves évfordulóját: a források alapján valószínűsíthető, hogy 1015-ben alapították elődjét ezen a helyen. Bár a történészek vitatkoznak azon, hogy I. Szent István vagy Orseolo Péter volt az alapító, és pontosan mikor történt az alapítás – Orseolo Péter nem tartozott a népszerű uralkodók közé, ezért a korabeli forrásokban több alapítását „átsorolták” Szent Istvánhoz –, a plébánia saját nyilvántartásában az 1015-ös dátum szerepel. Mivel a múzeum állandó kiállítása részletesen foglalkozik a középkori egyháztörténettel is, a tárlat az 1700-as évektől mutatja be a templom történetét két teremben.

A török kiűzése utáni időszak minden szempontból jelentős Óbuda életében. Az elhagyott városrészbe először a református magyarok települtek vissza, majd a Habsburgok betelepítési politikája eredményeként megérkeztek a katolikus németek is, mellettük pedig nagyszámú zsidó közösség is betelepült. A 17-18. században így radikálisan rendeződött át Óbuda: a korábbi magyar többségű városrészből pár év leforgása alatt német–magyar–zsidó település lett. A tárlaton látható az a térkép, amelyen bemutatják azon német területeket, ahonnan az új lakók érkeztek: Alsó-Ausztria, Dél-Tirol, a Rajna-vidék és Baden-Württemberg irányából indultak el azok, akik az elnéptelenedett területen új hazát találtak. Az 1720-as években már ők voltak többségben, meg is kapták a Péter-Pál-templom elődjét, amelyet addig a magyar reformátusok használhattak, akik ily módon rákényszerültek, hogy istentiszteleteiket Madarassy Gergely telkén tartsák meg.

A német–magyar–zsidó város

Nem sokkal később felépült a református templom is, nem messze a katolikustól. Valószínű, hogy ez a legrégebbi református templom a jelenlegi Budapest területén.

Ahogy a kurátor meséli, az 1756-os egyház-látogatási jegyzőkönyv szerint a település lakossága abban az évben 3677 fő volt, közülük 2569 katolikus, ami jól mutatja a nemzetiségek arányát is. Érdekes és sokatmondó adat, hogy a második legnagyobb gyülekezet az 1750-es években már nem a reformátusoké, hanem az izraelitáké. A lakosság ebben az időszakban főleg a mai Péter-Pál templom elődjének környékén – a mai Árpád híd budai hídfőjéhez közeli területen - élt, összekeveredve. Nemcsak a református templom épült meg a katolikus közvetlen közelében, de az, hogy később a zsinagógát is itt építették fel, azt mutatja, hogy nem igazán különültek el a lakók vallás szerint. Nem is nagyon volt erre tér, mivel a települést egyik oldalról a hegy, másikról a folyó határolja, a déli oldalon – bár Újlak akkoriban kezdett kiépülni –, pedig folyamatos volt a határvita Budával, így Óbuda legfeljebb észak felé terjeszkedhetett.

Azon kérdésünkre, hogy a tárlat anyagában megjelenik-e valamilyen új kutatási eredmény, Viszket Zoltán a Kórház utcai katolikus temető kápolnája helyének beazonosítását említi, ugyanakkor, ahogy mondja, Óbuda településtörténete és a Péter-Pál-templom története is jól kutatott témának számít.

Szláv misék Óbudán

A tárlat első termében látható az a német nyelvű okirat, amelyet a 18. századi gyülekezet tagjai egy időkapszulában hagytak az utókorra – az aláírók között kizárólag német polgárok nevei olvashatók –, illetve egy korabeli Biblia.

Külön egység mutatja be a jelenlegi templom történetét. Mivel Óbuda lakossága folyamatosan nőtt, nőtt a gyülekezet is, amelynek egy idő után szűk volt a templom. 1735-ben indult gyűjtés abból a célból, hogy a középkori eredetű épület helyén újat emeljenek. Az alapkövet 1744-ben tették le, a templom pedig 1749-ben készült el. A múzeumban most látható az egykori plébánosok arcképe, Szent Donát és Szent Vince ereklyéi, valamint egy 1718-ban kezdett díszes anyakönyv, amelyet Ferber Vitus plébános illusztrált – a szépen színezett rajzok még nem szerepeltek kiállításon.

A második terem elrendezésének alapját a körmenet adja: a terem közepén lévő tárlóban, egy baldachin alatt egy körmeneti kereszt, egy korpusz és egy lámpa látható, a négy oldalon pedig a körmenet stációinak megfelelően rendezték el a tárgyakat. Az első egység a szentmiséket mutatja be – itt egy idősebb óbudai lakos visszaemlékezése is meghallgatható. Ebben a teremben mutatnak be egy 18. századi miseruhát is palásttal együtt.

Külön egység foglalkozik a katolikus egyletekkel, amelyek fénykorukat a 19. században élték. Az alapító okiratok és szabályzatok hol magyarul, hol németül íródtak, de a kiállított dokumentumok között olyan is van, amely kétnyelvű. A sokkultúrájú település plébánosainak, ahogy Viszket Zoltán meséli, előírták, hogy hányszor kell németül és hányszor magyarul misézniük, sőt, az időközben betelepülő szlávok, elsősorban rácok miatt ajánlatos volt időnként szláv nyelvű miséket is celebrálniuk (az ortodox hívőknek nem volt saját templomuk).

A kiállítás második egységében mutatják be az életfordulók – esküvő, keresztelő, halál – és a templom kapcsolatát, itt állították ki a legkorábbi ismert, 1714-ben kezdett anyakönyvet is.

Külön egység foglalkozik a zarándoklatokkal. Óbuda Zichy Péternek köszönhetően vált Mária-kegyhellyé, amikor a földesúr a településen elhelyeztette a mariazelli Mária-szobor másolatát. A kegyhely mellett a trinitáriusok települtek meg, a kiscelli Mária-oltár pedig jó ideig kedvelt zarándokcél volt. Amikor a trinitárius rendet II. József a többi megszüntetett rend közt feloszlatta, a szobrot egy helyi molnár vásárolta meg, aki a Péter-Pál-templomnak ajándékozta, így maradhatott fenn annak egyik mellékoltárán – itt látható a mai napig.

Mik ezek az ezüstlábak?

A tárlókban számtalan fogadalmi tárgy tekinthető meg: a kis ezüsttárgyak általában azt a testrészt ábrázolják, amelynek csodás gyógyu­lása a kegyhelyen bekövetkezett: főleg ezüstlábak és -szemek láthatók itt, no meg egy szerzetesek által írt mirákulumos könyv, amely a bekövetkezett csodákról ad számot.
Természetesen az óbudaiak is jártak zarándoklatra – a leginkább Mariazellbe. Az egyik tárlóban látható is egy zarándoktársaságról készült fénykép.

A huszadik század elejére az óbudai gyülekezet igen nagy volt, jelentőségét mutatja, hogy a templomnak saját folyóirata volt, ennek egy példánya az első teremben tekinthető meg. Hagyományainak köszönhetően élte túl az ötvenes éveket, noha volt olyan év, amikor a körmenetet csak a templomon belül tarthatták meg, a misére járókról pedig, mint egyéb helyeken, itt is jelentések készültek – kérdésünkre Viszket Zoltán elmondta, hogy a korabeli megfigyelésekről nemcsak a levéltárban vannak adatok, de hagyaték részeként a kerületi pártbizottságok jelentéseinek egy része épp az Óbudai Múzeum tulajdonában van.

Ahogy a kurátor mondja, a Péter-Pál-templom ennek ellenére átvészelte a diktatúra éveit, erős közösségének köszönhetően és annak ellenére is, hogy több területét kiszakították és önálló plébániák alá rendelték.

A tárlat október végéig tekinthető meg.