Kultúra
Török Richárd klasszikus szobrai a Műcsarnokban
A hagyatékot őrző vasvári emlékmúzeumból szállították Budapestre a művész alkotásait
Harminckilenc évesen halt meg 1993-ban Török Richárd, akinek életművét most a Műcsarnok egyik termében mutatják be Benedek Katalin és Mayer Marianna kurátorok rendezésében.
A művész a Magyar Képzőművészeti Főiskola szobrász szakán végzett Somogyi József növendékeként, már diákkorában felfigyelt tehetségére Melocco Miklós, aki a diploma után műteremmel is segítette. Először a Vigadó Galériában mutatkozott be 1981-ben, négy év múlva azonban már a Műcsarnokban volt kiállítása Körösényi Tamással és Melocco Miklóssal.
Félbetört életpályáján a klasszikus formákból kiindulva, klasszikus technikákkal elsősorban magyar költőkről, írókról és a történelem nagy személyiségeiről mintázott szobrokat: a mostani kiállításon látható Szent Istvánja, Hippokratész-szobra, a Bartók Béláról készített szobor, a Latinovits Zoltán-portré és a Petőfi-síremlék.
Török Richárd ígéretes művésznek számított a nyolcvanas években: az évtized közepén Londonban, a Barbican kulturális központban volt látható Bartók Béla-mellszoba, míg Kossuthot és Széchenyit ábrázoló munkáit New Yorkban állították ki.
A klasszikus köztéri szobrászat formavilágától eltérő, ezért érdekes Énekesnő és Táncosnő szobra, amelyek a nyolcvanas években készültek, és egész más – ki nem futott – út kezdetét sejtetik: míg a Latinovits- vagy a Petőfi-portré zárt, klasszikus formákba merevedett, a 19. századot idéző műalkotás, a fent említett két szobor dinamikája, az arcokon látható érzelem egész más művészi látásmódot tükröz.
Az hommage-ok között ott találjuk Leonardo „léptékemberét” és Michelangelótól az Ádám teremtésének parafrázisát, míg az utolsó mű a Befejezetlen Madonna – ezt 1992-ben kezdte el, azonban a szobor az alkotó halála miatt nem készült el. A művész hagyatékát a vasvári emlékmúzeumban őrzik, a városban 2006-ban önkormányzati segítséggel hozták létre a munkáinak helyet adó a kiállítóhelyet, három évvel ezelőtt pedig az intézmény előtt felállították a Táncosnő bronz változatát is.
Mint arra a katalógusban Benedek Katalin felhívja a figyelmet, Török Richárd nem használt modellt: emlékezetében raktározta el a formákat, amelyeket vázlat vagy skicc nélkül, „élesben” alkalmazott a szoborkészítésnél – ahogy Mayer Marianna a sajtóbejáráson fogalmazott, a szobrászat „alla prima” technikáját alkalmazta. (A festészetben azt a módszert hívják így, amikor mindenféle vázlat és alárajzolás nélkül, azonnal a végleges képet kezdi festeni a művész.)
Ahogy Benedek Katalin fogalmaz, Török Richárd szobrászata egyedülálló jelenség a magyar művészetben, lezárt életmű, amelyet alkotója egy kultúrpolitikai és ideológiai értelemben konfliktusokkal terhelt időszakban épített fel, mindössze 10-15 év alatt.
A kurátorok felhívják a figyelmet arra is, hogy Török Richárd ugyanolyan természetesen bánt a kővel, mint az agyaggal, a gipsszel, mint a porcelánnal, ugyanakkor elsősorban bronzzal dolgozott, maga készítette szerszámokkal. Legjelentősebb munkája a Szent István, akinek szobra bronzba öntve a Pannonhalmi Főapátság előtt áll, a szobor a kardot markoló uralkodót ábrázolja, a kompozícióban a kard egyben keresztet is formáz. A kiállítás február 18-ig látható.