Tárlat a Mátyás-templom történetéről

A közvélekedéssel ellentétben nem Szent István alapította a budavári Mátyás-templomot – hangsúlyozták a Mátyás-templom – A budavári Nagyboldogasszony-templom évszázadai című kiállítás kurátorai, Farbaky Péter, Farbakyné Deklava Lilla, Rákossy Anna és Végh András a tárlat sajtóbejárásán.

A 2014-re rekonstruált épületet IV. Béla idejében emelték, akkor, amikor a király a tatárjárás után a székhelyét Budára helyezte. A Szent István-legenda azért keletkezhetett, mert a kétes eredetű pécsváradi alapítólevél, amelyet 1055-re datáltak, holott 1220 körüli, említ egy Fehéregyháza nevű kápolnát, amelyet az óbudai Szűz Mária-kápolnával azonosítottak, majd a két Buda nevű települést – Óbuda elnevezése a tatárjárás után mindenhol „Vetus Buda”, régi Buda formában szerepel – összekeverhették.

A legenda ellenére bizonyos, hogy IV. Béla városépítésének idején alapította a templomot is, amelyet 1248-ban IV. Ince pápa már Szűz Mária-egyházként említ. A templom kegyúri jogát IV. Béla Margit lánya révén a margitszigeti – illetve akkor még Nyulak szigeteki – apácáknak adományozta, akiktől csak a 14. század közepén került át a városhoz. Buda lakosságát ekkoriban főleg délnémet és osztrák polgárok alkották, akik fő-plébániatemplomként használták a Boldogasszony-templomot, a két váraljai templom, Szent Péter mártír temploma és a Magdolna-templom ennek filiáléjaként működött. Fontosságát jól mutatja, hogy 1309-ben egy alkalmi koronával itt koronázták meg Károly Róbertet – a koronázást a szabályok miatt meg kellett ismételni Fehérvárott –, és Mátyást is a templom előtt fogadta ünnepélyesen Buda népe. Antonio Bonfini leírása szerint a Budához közelítő király elé kivonult a város zsidó lakossága, a főpapok, a mágnások, a nemesek és a tanács tagjai, míg a nép ujjongott, majd a király a templomban hálát adott Istennek és Szűz Máriának, az ország oltalmazójának. Az épület maga ekkor már átesett némi alakításon: 1384-ben leomlott az egyik torony, de a csodával határos módon nem sérült meg senki, ezután viszont kényszerűen át kellett építeni.

A templom történetének alighanem az egyik legizgalmasabb fejezete a török kori. 1541-ben a várost bevevő Szulejmán mondta el a pénteki imát a mecsetté alakított épületben, amely innentől iszlám szent helynek számított. A törökök választása presztízsokokból esett a legjelentősebb templomra, amelyet előtte megtisztítottak. Ahogy Dzselálzáde Musztafa írja: „Egy nagytemplomot megtisztítottak a benne lévő utálatos bálványoktól, falát pedig a mázolásoktól (…) s dzsámivá alakították azt.” Státusát mutatja, hogy magáról Szulejmánról nevezték el, mellette pedig medresze – iszlám „egyetem” – működött.

Könyvtára is volt, amelyet Buda visszafoglalásakor Luigi Ferdinando Marsigli vitt magával. Az a hadvezér, akinek eszébe jutott, hogy a romok alól a Corvinákat is előásassa, sőt eredetileg a templom könyvtárában is azokat kereste. Így emlékezett erre: „Bevettem magam Buda fő dzsámijába (…) és itt behatoltam két kis szobába, melyek egyikében könyvekkel körülvéve találtam a lefejezett főpapot, akit a katonáink öltek meg, s néhányuk segítségével összegyűjtöttem a könyveket.” A kötetek alapozták meg Marsigli híres keletikönyv-gyűjteményét Bolognában…

Az újjáéledő Budán aztán a jezsuita rend kapta meg az újraszentelt Boldogasszony-templomot, amelyen ők is átalakításokat hajtottak végre a barokk szellemében.

Érdekes adalék, hogy a templom kincseit, amelyeket 1526-ban Pozsonyba menekítettek, majd Buda visszafoglalása után visszaszolgáltattak a városnak, a város vonakodott visszaadni a plébániának, ezért II. Józsefnél feljelentették Buda városát.

A császár a jezsuitákkal való közismerten rossz viszonya miatt azonban inkább elárvereztette a kincseket, így azok örökre elvesztek.

A templom koronázótemplommá való átépítése 1867-ben merült fel, a kiegyezés évében. Ferenc Józsefet még a régi épületben koronázták, Schulek Frigyes csak ezután kezdte el kidolgozni a rekonstrukció terveit.
Maga a tárlat a Történeti Múzeumban ezzel a korral vezeti be a látogatót a templom történetébe – aki így az utolsó nagy átalakítás idejével csöppen bele a történetbe. A koncepció szokatlan, ám ha figyelembe vesszük, hogy a mai templom a Schulek-féle átalakítás eredménye, akkor érthető. A kurátorok korabeli festményeken mutatják be az akkor még teljesen körbeépített épületet és környezetét, majd a következő teremben visszatérnek az alapítás időszakához és a középkorhoz.

A középkori anyagból ki kell emelni a tárlaton látható vöröskő Madonna-szobrot és Mátyás király Mantegna után festett portréját, valamint a török korból azt a két kötetet, amely a dzsámi könyvtárából Budán maradt, és a Széchényi Könyvtár tulajdonában van. A barokk kori templomból az átépítésnek köszönhetően sajnos nem sok emlék maradt.

Érdekes, hogy a jelenlegi, kéttornyos templomváltozat már egy 1854-es átépítési terven megjelenik, minden bizonnyal német hatásra.

A korabeli gótikaképet ugyanis nagyban befolyásolta a kölni dóm 1880-as befejezése. A középkorban félbemaradt, addig egytornyos épület eredeti tervrajzait a 19. század elején találták meg, ekkor határozták el, hogy megépítik a hiányzó tornyot is. A munkálatokkal 1880-ban készültek el.
A kutatók feltételezik, hogy a Mátyás-templom koronázótemplommá való bővítése során ezt az előképet is figyelembe vehette a tervező.

Az utolsó szakaszban Schulek alaposan dokumentált tervezői munkájának nyomait követhetjük végig a különféle nagyon precíz tervváltozatoktól egy, a második világháborúban jelentősen megsérült, ám mostanra bemutatható állapotúvá tett maketten át a megvalósult épületig.

Érdekes a kő toronysisak története: Schulek végig ragaszkodott hozzá, de többen szorgalmazták, hogy a templom tornyait a jóval olcsóbb fémmel fedjék. Az építkezés során derült ki, hogy viharban a villám rendszeresen belecsap a toronyba, ezért ha a sisakot fémből készítik el, az tűzveszélyes lett volna, így valósulhatott meg az eredeti elképzelés. Schuleknek nemcsak a rekonstrukciót köszönhetjük, de azt is, hogy az építkezésnél szükségessé vált ásatások és bontások miatt az épület addig elzárt részei is feltárultak. A korban kevésbé megszokott módon az építkezés során dokumentálták a feltárásokat, ezen dokumentáció és az épület régebbi részleteiről készült gipszmásolatok szintén láthatók a tárlaton.

Az utolsó szekcióban a falfestés terveit és azokat a korabeli mintakönyvekből vett motívumokat mutatják be, amelyek alapján Schuleknek és Székely Bertalannak köszönhetően végül elkészült a templom díszítése.
Képet kaphatunk az egyetlen olyan koronázásról is, amely a már felújított épületben zajlott: IV. Károlyt és Zita királynét koronázták itt 1916-ban. A tárlaton látható egy korabeli fénykép az uralkodó párról, megtekinthető a királyi trónszékpár és egy korabeli ruha uszálya is.

A kiállításhoz kapcsolódik egyébként egy másik rész is a templomban, ahol többek között miseruhák és kegytárgyak láthatók.

---

Ez a hely nemzeti egységünk jelképe is

„Nagyjaink hitét elevenítik meg a kiállításon felsorakoztatott tárgyak” – fogalmazott a Nagyboldogasszony- (Mátyás-) templom történetét bemutató kiállítás megnyitóján Erdő Péter bíboros, aki kiemelte: a háború után nehéz volt visszaszerezni a korábban biztonságba helyezett műtárgyakat. A templom gazdag történelmét egyébként most először mutatják be ilyen egységben és teljességben. Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes beszédében hangsúlyozta: a budavári Nagyboldogasszony-templom nemcsak a világörökség része és jelentős műemlék, hanem a nemzeti egység jelképe is.
A Vármúzeum három kiállítóterében több mint háromszázötven, a templomban mintegy száz műtárgy látható. A kiállítás október 18-ig látogatható. A tárlat hétszázhetvenhat oldalas katalógusában hatvannyolc szerző tanulmánya olvasható, szerkezete tükrözi a kiállítás kilencfejezetes felosztását.