Szörnyek és szerelmek meséje

Leginkább Salma Hayek jutalomjátékának tűnik az egész (Fotó: Pannonia Entertainment)

A könyv – amely 2014 óta Király Kinga Júlia fordításában magyarul is olvasható a Kalligram kiadásában – úgy épül fel, mint a Magyarországon jóval ismertebb Boccaccio-féle Dekameron, egymásból burjánzó történetek sorozata. Míg a kötetben az első mesét a királyné szórakoztatására a nápolyi kofák kezdik el mesélni egy kertben, a filmben nyoma sincs a kerettörténetnek.

Gyönyörűen filmezett korabeli főtéren haladunk át egy udvari bolond nyomában, majd Longtrellis királynője (Salma Hayek) és férje tróntermében találjuk magunkat, ahol a bohócok és bohócnők belekezdenek produkciójukba.

Akinek voltak kétségei, hogy Garrone mit tud csinálni egy vaskos mesegyűjteménnyel a vásznon, hiszen esélye sincs akár csak a tizedét megfilmesíteni a történeteknek – köztük olyan mesékkel, mint a nálunk a Grimm-gyűjtésekből ismert Ninnillo és Nennella, a Jancsi és Juliska vagy Zezolla, a Hamupipőke eredetije – hamar megvilágosodik: a rendező nem adaptációt rendezett, hanem Basile gyűjtéséből bátran kivágott annyit, amennyi egy kicsivel több mint kétórás filmhez kell.

A ötödik perc táján a néző nemcsak meg van győzve, de le is van nyűgözve: Peter Suschitzky operatőr olyan olasz barokkot varázsol a képernyőre, hogy sikerül elfelejteni, hogy 21. század van. Sodor magával a történet, amely tulajdonképpen három történet összeszálazódása: míg a nyitó jelenetben feltűnő királynő egy tengeri szörny szívének elfogyasztása után fiút szül – és ugyanígy tesz ugyanabban a pillanatban egy cselédlány is, aki a királyfi ikertesvérének kinéző fiúnak ad életet –, Highhills félbolond királya (Toby Jones) és szomorú sorsú lánya, Violet (Bebe Cave) egyhangú életet élnek kastélyukban, míg egy balul sikerült próbatétel után a lányt magával nem viszi egy ogre, feleségeként. Strongcliff királya (Vincent Cassel) eközben orgiáról orgiára szédül: utóbbi szálban felfedezni véljük Fellini hatását – persze, melyik olasz filmben nem? –, annál a jelenetnél pél­dául, amelyben a pazar öltözetű udvari hölgyek és urak egy kerti mulatság hajnalán szerteszét hevernek a ködlő párában, nehéz nem a Casanovára asszociálni. A három történetszálat sehol nem futtatja össze Garrone, mégesem tűnik szétesettnek a film, képileg ugyanis nagyon egyben van tartva.

Felnőttmeseként, archetipikus történetként pedig tökéletesen működik: akár freudista, akár jun­giánus, akár folklórkutatói attitűddel közelítünk a típustörténetek felé, megleljük a megoldást: az első történetben a fiát agyonszerető királynő, a másodikban a lánya boldogságát a nyugalma érdekében feláldozó apa, a harmadik történetben az egymásban az embert meglátni képtelen, az öregedést elfogadni nem tudó férfi és nő típustörténete pereg le. A mese, ha úgy tetszik, körítés, ha úgy tetszik, maga a lényeg, hiszen az archetipikus történet azért archetipikus, mert amíg a világ világ, ismétlődik. Amivel ezeket az újramesélt történeteket egyénivé lehet tenni, az tehát nem az „amit”, hanem az „ahogyan”, és Garronénak ez most jól sikerült. Salma Hayek, Vincent Cassel, Toby Jones, vagy Christian Lees a királyfi szerepében egytől egyig parádésan alakít – bár van egy olyan érzésünk, hogy ez elsősorban Salma Hayek jutalomjátéka lett. Két dolgot sajnálunk, de nagyon. Az egyik, hogy a vásznon angolul és nem az áradó nápolyi nyelven szólalnak meg a színészek. A másik pedig az, hogy a filmre két évet kellett várni a magyar mozikban. w



Szörnyek és szerelmek

(Il racconto dei racconti/ Tale of Tales)

olasz-francia-angol fantasy, 2015

Rendező: Matteo Garrone



10/10