Szent Márton korában Pannóniában

Tóth Endre és Vida Tivadar régészek mutatták be a sajtónak a Szent Márton és Pannónia címmel rendezett kiállítást hétfőn Szombathelyen és Pannonhalmán. A Szent Márton és Pannónia című tárlat első része a Római Birodalom korának Savariáját mutatja be a szombathelyi Iseum Savariensében. Mint elhangzott, a város elődjét Kr. e 50-ben alapították. A kereszténység a negyedik században kezdett terjedni. Az 1700 évvel ezelőtt született Szent Márton születési helyeként a forrásokban hol Savaria, hol Pannonhalma szerepel, Sulpicius Severus, a szent életének bencés krónikása viszont egyértelműen Savariát jelöli meg születési helyként.

Márton apja katonaként szolgált a városban, valószínűleg a palotát védő lándzsás egység tagja volt – a bencésekhez, így Pannonhalmához pedig azért köthető a tisztelete, mert a toursi püspökként, az első nem vértanú szentként ismert Márton tisztelete nagyon erős volt már az 5. századi Itáliában is, ahol a bencések sorra Márton tiszteletére szentelték templomaikat, így tettek Magyarországon, Pannonhalmán is. A Márton-korabeli Savariát bemutató kiállításrészben Szombathelyen kiemelkedik egy egykori padlóburkoló márvány rekonstrukciója, amelynek helyszínét a városban tárták fel – ez alatt láthatók a városban is tartózkodó császárok portréi –, Szombathely elődje Pannóniában az uralkodók kedvelt helye volt.

Egy harmadik századi sírkő azt mutatja, hogy a Martinus név használatos volt a tartományban.
A kiállítás egyik falát olyan pogány istenek foglalják el, akiknek tisztelete erős volt a tartományban a kereszténység megjelenése idején. Látható itt Mithrasz-ábrázolás – a Jézushoz hasonlóan a téli napforduló idején barlangban születő isten, aki előtt mágusok hódoltak, a naphéroszokhoz hasonlóan a bikaölő képében jelenik meg –, a Pannóniában kedvelt Silvanus és Isis, akinek szentélye fennmaradt a városban.
Az istenek mellett a császár tisztelete állt a középpontban a tartományban. Savariában hatalmas építkezések zajlottak, hogy méltó módon szállhasson meg az uralkodó – az uralkodói szálláshely körül letelepedő lakosság pedig, noha részben kicserélődött, nem költözött el Pannónia feladása után sem, így Szombathely kétezer éve lakott településnek számít –, a nemzetiségi összetétel érdekessége, hogy a leletek tanúsága szerint pedig már ekkor élt zsidó közösség a városban, legalábbis erre utalnak a menórás mécsesek.

A kereszténység a birodalom egyéb részeihez hasonlóan a negyedik században kezdett terjedni Pannóniában is. 313-ban Nagy Konstantin milánói ediktuma lehetővé tette a keresztényeknek a szabad vallásgyakorlást, a rabságban tartott keresztényeket pedig szabadon engedték.

Körülbelül ezzel egy időben jelentek meg a krisztogramok a használati tárgyakon. A pannonhalmi kiállításrész ekkor, az ókeresztény korral indul. A falon térképen mutatják be a Kárpát-medencében Márton tiszteletére szentelt templomok elterjedését – szembetűnő a Dunántúl felülreprezentáltsága –, a barbárok és a keresztények együttélésének korszakát pedig a régészeti leletanyagon keresztül szemléltetik.

A 4–8. századi népvándorlás kori leletek arra utalnak, hogy a tartomány feladása után a lakosság egy része továbbra is gyakorolta keresztény vallását: Keszthelyen például keresztény bazilika maradványait találták meg. Kiállítottak itt egy oltárdarabot is, amely egy fehérvári építkezéskor került elő, és lehetséges, hogy Aquincumból származik.

A leletek alapján egyértelműnek tűnik az is, hogy a lakosság kapcsolatban volt a Mediterráneummal, más része pedig Bizánccal. A tárlaton kiállították a nagyszentmiklósi aranykincs egy részét is, a 23 darabos együttes több tárgyáról feltételezhető ugyanis, hogy kereszteléskor használták. Három kis tálkán és az egyik csészén bizánci kereszt látható. Valószínű, hogy a bögre bizánci ajándékként juthatott az avar uralkodóhoz.

Feltűnnek a keresztény jelképek a korabeli pogányok sírleletein is, így egy előkelő germán nő sírjából előkerült fibulapáron.

A pannonhalmi tárlókban a népvándorlás korának pogány leleteit mutatják be – az egyik leglátványosabb kiállított tárgyegyüttes az az ötödik századi hun halotti áldozathoz kapcsolódó leletsor, amely Pannonhalmán került elő, és amelyben egy kard aranydíszítései mellett szerepel egy szintén díszként használt lószobor is. A termeket bemutató régész, Vida Tivadar megjegyezte: hasonló lóábrázolások Kazahsztán területén kerültek elő.

A tárgyakon ebben a korban keverednek a pogány, a keresztények által keresztény tartalommal feltöltött mitológiai elemek és a krisztogramok, keresztek – a korszak jellegzetes ábrázolása volt például Bellerophón harca a Kimérával, amely a fény és a sötétség harcaként keresztény szimbolikai tartalommal telítődött az idők során, annak ellenére is, hogy mitológiai jelenetről van szó.

A kiállítótérben láthatók avar kultuszokra utaló tárgyak is, így az égisten tiszteletére és a sámánhitre utaló motívumok.