Kultúra
Szabadságunk kódjainak nyomában
A trikolórtól és címerektől a jelképekig 1848-ban és 1956-ban – Az éj, amikor kivágták a címert a zászlóból a melbourne-i olimpián
Mintegy a Kossuth-címeren keresztül közelíti meg a kiállítást az, aki A szabadság kódjai – Forradalmi jelképek című tárlatra érkezik a Néprajzi Múzeumba. A nemzeti színeken átvezető folyosó után az első terembe lépve azon jelképeket mutatják be a kurátorok – Szabó Magdolna és Kedves Gyula –, amelyek összekötik az 1848-as és az 1956-os forradalmat: ilyen a Kossuth-címer, a trikolór és a kokárda, valamint a nemzetőrség jelenléte mindkét forradalomban.
Ahogy a tárlat sajtóbejárásán Kedves Gyula elmondta, a trikolór nem a negyvennyolcas forradalomban született meg, hanem már előtte, ám a nemzeti színeket csak az áprilisi törvényekben szentesítették. A kokárda azonban ekkor jelent meg – a történész elmondta, hogy a színek sorrendjének akkor sem volt és ma sincsen egyetlen lehetséges szabálya.
Mint arra a figyelmet felhívta, a nemzetőrség szinte azonnal létrejött mindkét forradalomban. A nemzetőröket az egyenlő jogú polgárok közössége állítja ki. A forradalom védelmére létrejövő fegyveres testületnek a negyvennyolcas forradalomban külön egyenruhája volt, ötvenhatban azonban nem volt erre idő – épp csak egy karszalag jelezte, hogy az illető nemzetőr.
A nemzetőrjelvényeket pedig épp november 4-én kezdték gyártani a Pénzverdében, alig pár darab készülhetett el, a forma azonban megmaradt, így 1990 után legyártható volt néhány példány.
Azt, hogy az 1848-as szabadságharc után miként élt tovább a forradalom jelképrendszere, a többi között az a cifraszűr szemlélteti, amelyet szintén az első teremben állítottak ki, és amely valószínűleg Lisznyay Kálmán költőé lehetett: noha a Haynau-korszakban tiltották, csakúgy, mint a szakállviselést, a magyar társadalom elitje is ebben járt.
A második teremben a népi motívumok jelennek meg, egyebek mellett a Kossuth-kultusz tárgyai: a Kossuth-bankók díszítései például textileken éltek tovább, míg a faragványok közül különösen érdekes az a dísztalicska, amely korona nélküli címerrel díszített, holott egy beruházás átadásán Ferenc József jelenlétében használták.
Ebben a teremben látható az a hatalmas zászlófestmény is, amely a Szegedi Nemzeti Színház erkélyén volt 1956-ban. Az egyik díszletfestő hamarjában egy, az előadásokon használt Sztálin-képre festette rá a trikolórt, amelyet a forradalom után a múzeumba vittek, ahol leltári számot kapott, így sikerült megőrizni. Felelevenítik a melbourne-i olimpia történetét, amely épp a forradalom napjaiban zajlott. A sportolók közül többen gyászszalagos címerrel tüntettek a szovjet agresszió ellen – egy ilyen is látható is a tárlóban. Mint arra a kurátorok felhívták a figyelmet, ekkor történt az is, hogy az olimpia tiszteletére felvont lobogók közül a magyarból valaki éjjel kivágta a Rákosi-címert. A tettes soha nem lett meg, de mivel a megcsonkított zászlót nem lehetett használni, a helyi magyarok másnapra készítettek egy új, immár Kossuth-címeres lobogót, és azt vonták fel ezután.
Az utolsó teremben a zászlótörténetet mutatják be a koronás címertől az 1848-49-es szabadságharcban a király trónfosztása utáni, korona nélküli címeren át a huszárszablyával és babérkoszorúval díszített zászlón át a Kossuth-címeresig, amely nem negyvennyolcban született meg, hanem eredetileg a székely határőrvidék egyik zászlóalja használta. Majd 1946 és 1948 között a korona nélküli változatot használták, aztán a Rákosi-címert, így amikor a forradalmárok kidobták a zászlóból az utált szimbólumot, az azelőtti verzióhoz tértek vissza.
Az Országgyűlési Múzeummal közösen rendezett, A szabadság kódjai című kiállítás november 4-ig látogatható a Néprajzi Múzeumban.