Kultúra

Öt évre újraválasztva

Vidnyánszky Attila: 2017 áttörés volt a látogatószám szempontjából – Rögzíthetik a darabokat, és tévéfilmeket is forgathatnak a Nemzeti Színházban a következő időszakban

Az eddigi művészi út folytatását, a kialakított működési forma és színházi nyelv további erősítését tűzte ki céljául Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház újabb öt évre kinevezett igazgatója.

Vidnyanszky
Egyedül pályázott (Fotó: Ficsor Márton)

Újabb öt évre Vidnyánszky Attilát nevezte ki a Nemzeti Színház vezetőjévé Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere. A megbízás 2018. július elsejei hatállyal él. A főigazgatói posztra december 12-én írták ki a pályázatot, és egyedül a jelenlegi vezető, Vidnyánszky Attila indult.

Vidnyánszky A nemzet színháza című pályázattal nyert. A színház honlapján olvasható, 72 oldalas dokumentumban szerepel, hogy a 2017-es év áttörés volt a látogatószám szempontjából: a színház látogatottsága stabilan 90 százalék fölé emelkedett, „volt olyan hónap, amikor elérte a 97%-ot is” – írja Vidnyányszky, aki a tervekről szólva azt írja: szeretnék megoldani a színházi előadások mozgóképi rögzítését, amit mindezidáig nem sikerült megvalósítaniuk. Kiemeli, hogy a társulatban a 2017/18-as évadban jelentős fiatalítás történt hat frissen végzett kaposvári diák szerződtetésével. A következő évadokban is tervezzük fiatalok felvételét – teszi hozzá. A pályázatban szerepel, hogy Madách Imre születésének 200. évfordulóján, 2023-ban szeretnék, ha Budapest lehetne a színházi világ fővárosa, vagyis ha Magyarország rendezhetné a Színházi Olimpiát.

Vidnyánszky a pályázatban kiemeli, hogy a Nemzeti Színház szakmailag a jövőben is elkötelezetten kívánja támogatni a Kárpát-medencei magyar színészképzést. „Ennek kiemelt projektje lehet a kárpátaljai magyar színházi képzés elindítása, mivel a legjelentősebb határon túli magyar területek közül jelenleg csak ott nincs professzionális színészoktatás. A Kaposvári Egyetem Rippl-Rónai Művészeti Karának kihelyezett tagozataként, a Nemzeti Színház szakmai segítségével 2019-ben elindulna a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Tanárképző Főiskola magyar nyelvű színészképzése” – írja, a hosszú távú tervek közt pedig azt említi, hogy színházi stúdiót indítanának középiskolások és színházművészet iránt érdeklődő fiatalok számára.

A rendező, aki a Magyar Teátrumi Társaság elnöke is, az MTI-nek elmondta: átalakították a színházat, új, többpillérű működési modellt hoztak létre, és ezt szeretné továbbvinni. Mint mondta, ötvenkét címből álló repertoárjuk van, ez azt eredményezi, hogy tarthatnak kevesebb bemutatót, és lehetőségük nyílik hosszabb próbaidőszakra, komolyabb műhelymunkára. Hozzátette: míg az első évadokban 13-14 bemutatót tartottak, a következőben már csak hetet terveznek, mert a széles repertoár ezt megengedi.

Emellett befogadószínházként is működnek, betöltik azt a hídszerepet, amelyet munkájuk elején meghirdettek a vidék, a külhoni területek és a világ felé. Ennek része a Madách Imre Nemzetközi Színházi Találkozó (MITEM) és a számos vidéki és határon túli előadás is, amely a Nemzeti Színházban látható. Vidnyánszky Attila szerint a színház tájoló-utazó-fesztiválozó jellege is meghatározó, az elmúlt évadban hetven alkalommal kelt útra a társulat.

Az idén ötödikszer megszervezett MITEM-ről kiemelte: reméli, hogy a teátrum nemzetközi fesztiválja a jövőben szerves részévé válik a magyar színházi életnek. A fesztivál fő témája a nemzeti kultúrák, a nemzeti színjátszás helye a globalizálódó világban, emellett azonban a rendezvény nyitás a világ mindenféle színháza felé. Az idén például arab színházak előadásait is bemutatják.

Vidnyánszky a tervekről szólva elmondta, tévéfilmek elkészítését is tervezik a színházban. A jövő évad első előadását Szász János rendezi: a Gyulai Várszínházzal közös produkcióként mutatják be Székely János Caligula helytartója című darabját. Két külföldi, a MITEM-en is bemutatkozó rendező, Elmo Nüganen és Szergej Potapov is dolgozik a társulattal.

A következő évad elején műsorra tűzik Az ember tragédiáját az igazgató rendezésében, David Doiasvili a Tartuffe-öt állítja színpadra, és Viktor Rizsakov is visszatér a társulathoz. Vidnyánszky Attila kifejtette: továbbra is az európai nagy narratívákat járják körül, ami a Nemzeti Színházhoz illő vállalkozás. Emellett keresik az új szövegeket is. „Boldog lennék, ha munkánk eredményeként sikerülne olyan színdarabokat létrehozni, amelyeket az következő évtizedekben újra és újra bemutatnának. Ez eddig nem sikerült” – mondta, hozzátéve: ez is olyan terület, ahol változtatni kell, keresni a megoldásokat, akár színdarabpályázat kiírásával.

A Nemzeti Színház felújítására rendelkezésre álló kétmilliárd forint felhasználásáról elmondta: a rekonstrukció 2020-ig valósul meg, fokozatosan megújul a tizenhét éves színpadtechnika, felújítják a fény- és hangtechnikát.