Kultúra
Nyilvános a POSZT programja
Négy budapesti és öt vidéki, valamint határon túli előadás
Az előadásokat június 7. és 16. között láthatja a közönség – írja az MTI. Az idei versenyprogramba a két válogató, Regős János színész, rendező és Térey János író, költő, drámaíró, valamint segítőik, Balog József, a MASZK egyesület elnöke és Bazsányi Sándor, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem bölcsészkara esztétika szakának megbízott tanszékvezetője válogattak. A programban a pesti Katona József Színház két előadása is szerepel: Alfred Döblin Berlin, Alexanderplatz című műve, valamint Bertolt Brecht és Paul Dessau A kaukázusi krétaköre. Helyet kapott a programban a Radnóti Színház-féle III. Richárd és a Forte Társulattól Thomas Bernhard Vaterlandja. Szerepel a debreceni Csokonai Nemzeti Színház Csehov-produkciója, a kecskeméti Katona József Színház Csárdáskirálynője. A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház László Miklós Illatszertárjával, a székesfehérvári Vörösmarty Színház pedig Jon Fosse Halál Thébában című művével jön. A kaukázusi krétakör a Miskolci Nemzeti Színháztól és nagyváradi Szigligeti Színháztól is látható lesz Pécsett. A Kolozsvári Állami Magyar Színház Ibsen Rosmersholmját, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház a Hedda Gablert hozza. Danilo Kis műve, a Borisz Davidovics síremléke az Újvidéki Színház produkciója, Matei Visniec Migránsoook – avagy túlsúlyban a bárkánk című műve a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház előadása.