Kultúra
Női hősök kora a vásznon
Fortunata sorsa és az öreg olajfa története – Filmek egy római szegénynegyed életérőlés a spanyol vidék nyomorában felbukkanó erőről
A Fortunata nagyjából olyan, mintha minden idők legnagyobb rendezője, Fellini mester végig ott állt volna Castellitto mögött. Nemcsak, mert Castellitto Róma-filmet rendezett, nemcsak, mert zseniális a színésznő-választása (Trincán kívül is: az idős színésznő szerepében Hanna Schygulla látható), de úgy simítja össze a vígjátékot a tragédiával, ahogy az a legnemesebb Fellini-hagyományban írva van.
Valahol Róma külvárosában járunk, sejthetően a Porta Maggiore irányából a láthatatlan régiók felé közlekedő villamosok végállomásánál, ahol a külváros realitása olyan lazán összeáll egy látvánnyá a lakótelep mögött húzódó antik vízvezetékkel. A presszókban az arab, a kínai és a helyi proletár közönség immár szétbogozhatatlanul keveredik – a film nyitó jelenetében épp a kínai bevándorló közösség fiatal női tagjainak tornaóráját látjuk (egy későbbi jelenetben pedig Mekka felé hajlongó arabokat). Itt próbál életben maradni Fortunata, a frissen elvált anya, aki immár egyedül neveli kislányát, és úgy próbál boldogulni, hogy a helyi asszonyokat házhoz járó fodrászként szolgálja ki. Minden álma a Lucky szépségszalon megnyitása, erre gyűjtöget a feketén szerzett jövedelméből. A külváros természetesen tele van furcsa alakokkal, sorra felvonul a már említett idős, szenilis színésznő, aki a tetőre mászva szavalja az Antigoné sorait, fia, Chicano (Alessandro Borghi), a nő elvált, agresszív férje és a többiek, hogy huszonegyedik századi szereplőkkel bontakozzék ki a commedia dell'arte legújabb változata. Amelyben a gonosz, pitiáner gengszter ötvenes évekbeli figuráját – aki már szintén a századik változata az eredeti, középkori drámaalaknak – a rendező fiatal, pénzéhes kínai uzsorásnőre cseréli, míg a matrónát – itt öreg dívát – megtartja. Fortunata szerepére Jasmine Trinca telitalálat: úgy játssza végig a nyomorult sorsban, páriaként is nemes és erős nő szerepét, hogy ilyet rég láttunk a filmvásznon. Annyi arca van, ahány percnyi jelenete a fiatal lánytól az öregasszonyig, az erős nőtől a megtört asszonyig. A legnagyobb olasz színésznők utóda.
Fortunata és lánya kiszámítható sorsa akkor fordul egyet, amikor a kislány bírói döntésre pszichológushoz kerül: a gyereket kezelő Patrizio (Stefano Accorsi), dacára a hatalmas társadalmi különbségnek, beleszeret Fortunatába. Innentől sorozatos az ütközés a belváros nevetséges világa és a külváros véres valósága közt, míg a gyereket természetesen félrekezelő lélekjátékos végre megérti, hogy ahol nincs kenyér, és nincs pénz lakbérre, és ahol a kínai maffia az úr, ott nincs törvény, és nincs pszichológia. Ott életben kell maradni, amiben Freud nem sokat segít.
Míg a Fortunata Róma örök-ugyanolyan külvárosának jelen lelki és fizikai nyomorát mutatja fel, amely felett percről percre győz a humor és az életszeretet – hogy máskor az se segítsen – Icíar Bollaín spanyol rendező Az olajfa című munkája a tengerpartra vezet. Itt él Alma (Anna Castillo) és népes családja, amelynek tagjai csirketenyésztésből próbálnak megélni, nem sok sikerrel. A falu férfi tagjai általában kamionosok, amikor nem munkanélküliek. A családdal él Alma idős nagyapja is, aki nem beszél, amióta azt a kétezer éves olajfát, amely a földjük legmegbecsültebb darabja volt, fiai eladták. A film egyik legbrutálisabb jelenete, amikor markológépekkel tépik ki a földből, mint később kiderül, azért, mert rossz helyen volt: zavarta a helyi polgármester ingatlanbizniszét.
Az olajfa az olajtermelő közösségekben szent: Isztrián egy telek értékét abban mérik, hány olajfa van rajta, és azok hány évesek, Toszkánában egy-egy termelő család gyökerei ugyanolyan mélyre nyúlnak az időben, mint a fa gyökerei a földben, és nincs ez máshogy Spanyolországban sem. A rendező végig játszik az ellenpontozással: a jelen sivár képei mögé, amelyben a betonteknőben haladó autópálya és a beton szállodasor jelentik a panorámát, sorra villannak fel a múlt képei, ahogy Almát a nagyapja tanítja olajfát metszeni, ültetni, ápolni, úgy, ahogy az ő nagyapja tanította. Amikor az öreg állapota válságosra fordul, Alma úgy dönt, akárhol is van a fa, visszaszerzi. Addig nyomoz a barátnőivel, amíg eljut egy, a fenntartható fejlődés szlogenje mögé bújó német vállalathoz, amelynek beton előcsarnokban a fa betongyűrűben szorong. A cég logónak használja, leginkább, hogy elfedje valós tevékenységét: az erdőirtástól a természeti környezet egyéb fajta pusztításáig terjed a repertoár, a központot pedig természetesen a zakójukba beszélő biztonságiak őrzik a három nyomorult spanyol állampolgár ellen. A végén Alma egy hajtást tud hazavinni – de azt hazaviszi. Úgy ülteti el, ahogy a nagyapjától tanulta. Hátha él még kétezer év múlva a fa. Ami nem valószínű: a helyi kiskirályok és az ötsebességes Európa gazdagabbik felén székházakat fenntartók jóval erősebbek ebben a meccsben, mint azok a nők, akik, ha kell, a gyáva helyi férfiakkal is szembeszállva elindulnak az igazukért a kontinens másik felére.
Fortunata
olasz dráma, 2017
10/10
Az olajfa (El olivo)
spanyol-német film, 2016
8/10