Kultúra

Nemzetközi dizájnkiállítás

Negyven ország meghatározó tervezői a Budapest Projekt Galériában

A 2017-es olasz A’ Design Award & Competition nyertesei közül választották ki azt a negyven kiállítót, akinek munkái tegnaptól három hétig láthatók a Budapest Projekt Galériában a Design Hét Budapest keretében.

A 40×40 című tárlat kapcsán az MTI-nek Tóth Fruzsina szervező azt mondta, az egyik legjelentősebb nemzetközi dizájndíjat áprilisban osztották ki Olaszországban. Az elismerést idén több mint ezer nyertes vehette át több mint száz különböző kategóriában, mint például a belsőépítészet, a bútortervezés, a csomagolás, a textiltervezés, a webdizájn vagy a játéktervezés.

A kurátor a díj különlegességének nevezte, hogy a kiíró anyagi elismerés helyett nagy ismertséget biztosít, így segítve elő a formatervezők karrierjét. Hozzátette: a számtalan kategória előnye, hogy a kevéssé ismert tervezők is bemutatkozhatnak a nemzetközi színtéren: a kézműves olaszországi textiltervezőket ugyanúgy díjazzák, mint az óriási tervezőcégeket. Ebből a gazdag és sokszínű palettából látható válogatás a galériában, ahol a rövid leírások, fotók, tervek mellett különböző tárgyakat: csomagolásokat, textileket, egészségügyi berendezést, bútorokat és játékokat is láthat a közönség. A több mint negyven projektet bemutató anyagban nagy teret kapnak a magyar díjazottak munkái, akik egyre több elismerést hoznak el Olaszországból.


Átadták a Magyar Formatervezési Díjakat

Tíz projekt nyerte el 2017-ben a Magyar Formatervezési Díjat, amelyet a Design Hét Budapest megnyitóján adtak át pénteken a fővárosban. A most díjazott munkák között van vezeték nélküli okosfitneszezköz, multifunkcionális kerékpáros kiegészítő, társadalmi problémákra reflektáló ruhakollekció és a reformáció tanait bemutató köztéri installáció is. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a díjátadón elmondta: Magyarország soha nem lesz ásványkincsekben gazdag ország, nekünk a szellemi erőre kell koncentrálni és arra az adottságra, amely a tudásban rejlik. Mint mondta, van mit tanulnunk Dániától – az idei Design Hét díszvendég országától –, amely piacvezetője a területnek. A Magyar Formatervezési Díjjal elismert tervezők kiállítása idén az Artus Stúdióban látható november 5-ig. Szintén ezen a kiállítóhelyen lesz látható tárlat
a dán dizájnerek legrangosabb szakmai elismerésének számító Danish Design Awards ez évi díjazottjainak új alkotásaiból.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom