Nagybányától Párizsig, a plein airtől a fauve-ig

 Nélkülük nem létezne modern magyar képzőművészet (Fotó: Ficsor Márton)
A magyar festőtanoncok, akik korábban inkább a müncheni iskolát választották, a 20. század elején már Párizsba igyekeztek, ki vonaton, ki gyalog, mint Kassák. A talán legfontosabb magyar művésztelep, Nagybánya prominensei is megjárták a várost, legtöbbjük a Julian Akadémián tanult, ide járt Czigány Dezső, Czóbel, Egry József, Galimberti Sándor, Orbán Dezső is, de a kortársak közül Berény Róbert, Márffy Ödön és Pór Bertalan is.

Amikor Matisse 1908-ban megnyitotta akadémiáját, tanítványai inkább a külföldi diákok közül kerültek ki, mások mellett Perlrott, Bornemisza Géza és a fájóan fiatalon elhunyt Dénes Valéria is nála tanult. A magyarok közül többen látogatták a híres Stein-szalont is, ahol a fauve és a kubista festményekkel – és festőkkel – is megismerkedhettek.

Ennek az időszaknak állít emléket a Virág Judit Galéria új kiállítása, amely Nagybánya és Párizs kapcsolatait mutatja be.

A magyar–francia kapcsolatok építésében kiemelt szerep jutott az élete végéig Párizsban (is) élő Czóbelnek, akinek több műve szerepel a jelen tárlaton. A nagybányai művésztelepről induló, generációs szakadást előidéző neós mozgalom indulását is hozzá szokták kapcsolni, 1906-tól, Czóbel utolsó nagybányai évétől datálják – emlékeztet Rockenbauer Zoltán művészettörténész a kiállításhoz készült katalógus előszavában.

Amikor ugyanis a festő Párizsból a friss képeivel megérkezett Nagybányára, a fiatalokra a reveláció erejével hatott az új stílus, míg az idősebbek értetlenül szemlélték a képeket.

Nemsokára azután megjelentek az új generáció magyar festői által beküldött képek a modern irányzatok párizsi kiállításain. Ugyanakkor, hívja fel a figyelmet a tanulmány szerzője, jellemző, hogy a neósok – akik közül később többen a Nyolcak tagjaiként tűntek fel – Párizsban merészebb képeket festettek, mint itthon.
A kiállítótér felső szintjén érdemes megnézni Galimberti Sándor 1908-as Kilátás Nagybányára című vásznát, amelyen mintha a sárga fény lenne a főszereplő, a már itt feltűnő, karakteres Czóbel-vásznak pedig mintha a neós törekvések kiindulópontját volnának hivatottak illusztrálni. Érdekes darab a festő életművéből az 1904-es Ringlispiel, amelyen a fény- és színfoltok keltik a mozgás illúzióját, és érdemes alaposan megszemlélni Dénes Valéria 1910–11-ben festett, Párizsi parkban című, magántulajdonban lévő munkáját is, annál is inkább, mert mára mindössze tizenkét képe ismert, holott kiváló kvalitású festőként indult és így is halt meg 37 évesen.

Ziffer, Tihanyi, Nemes-Lampérth, Perlrott munkái között többször feltűnnek olyan műcsoportok, amelyekkel érezhetően a korszakon belüli stíluskülönbségekre kívánják felhívni a figyelmet, érdekes például az a falszakasz, ahol Ziffer, Dénes Valéria és Lanow Mária ugyanabból a nézetből készült városképe látható – mindhárman a saját festői látásmódjuknak megfelelően próbálták megfogni az azonos látványt, így három hasonló, mégis különböző kép keletkezett.

Ugyanígy egy blokkba kerültek az önarcképek, a nagybányai témák és motívumok, a szobabelsők és ebédlők – ebben a szekcióban megdöbbentő az amúgy autodidakta Tihanyi Lajos képe, amelynek fókuszpontja ugyanis az ágyra vetett vörös takaró – és az aktok.

A kiállítótérbe, ahol egy dokumentumfilmet is láthatunk, a korabeli Nagybánya városrészletei is kikerültek hatalmasra nagyított fotókon.