Művészek az első világháborúban

Az album az első világháború centenáriuma alkalmából azokat a magyar alkotókat mutatja be, akik festőművészként vagy szobrászként az osztrák–magyar hadsereg alkalmazásában álltak, illetve akik besorozott katonaként élték át a háborút.

Ludmann Mihály, a Művészek a háborúban 1914-1918 című kötet szerzője is felhívja a figyelmet arra, hogy az első világháború korszakhatár a történelemben. Nemcsak azért, mert következményeképp radikálisan rendeződött át Európa térképe, de azért is, mert a gépháborúban az ember először tapasztalhatta meg világszinten önmaga diabolikus vonásait – logikus, hogy az azt átélő művészek, akár a legérzékenyebb műszerek, közben és utána is rögzítették a hirtelen megváltozott világot és az ember önmagáról alkotott képének változását. Az osztrák-magyar hadsereg nem sokkal a hadüzenet után már létrehozta a sajtóhadiszállást, ahol mások mellett olyan művészeket foglalkoztatott, mint Kisfaludi Strobl Zsigmond vagy Mednyánszky László. A művészeknek kéthetente egy művet kellett beszolgáltatniuk, amelyekből először 1915-ben a bécsi Künstlerhausban volt kiállítás.

Az első világháború centenáriuma alkalmából megjelent albumban először a festők, majd a szobrászok háború alatti és utáni tevékenységét rekonstruálja Ludmann, aki naplórészleteket, leveleket, korabeli kritikákat is felhasznál. Így tudjuk meg, hogy Lakatos Artúr, aki szerb hadifogságba került, úgy járhatott ki dolgozni, hogy szerb katonák kísérték, ha festeni ment, később az olaszországi internáltak között találta magát, és egy helyi festő, Carlo Petrucchi segített neki anyagot és vásznat szerezni. Hogy az első világháború a mából, az apokalipszis egyik mélypontjából visszanézve úgy tűnik, mintha bővelkedett volna váratlan fordulatokban a frontvonal mögött, a második világháború felől visszanézve pedig nem egyszer tűnik háborúhoz képest legalább a frontvonalon kívül humánusnak, arról Kuncz Aladár Fekete kolostorából is képet kaphatunk – kár, hogy a szerző nem használta Kuncz könyvét, és rajzait sem emelte be a könyvbe.

Mednyánszky László külön­engedéllyel mint hírlapi rajzoló mehetett ki a frontra, ott készült képei az első világháborús műalkotások között a legismertebbek. Kissé sarkosnak tartjuk Ludmann néhány megállapítását Mednyánszky művészetével kapcsolatban – például hogy kevésbé érdekelte volna az „emberi világ” –, de a képanyag, köztük kevéssé ismert képek, kárpótolnak. Érdekes lehetett volna a Tetvészkedő katonák (1915) mellett André Kertész ugyanilyen témájú fényképét hozni, egyáltalán Kertészt megemlíteni a háborús művészek között, hiszen végigfotózta a frontot. (Bár érthető a hiány, ha az a koncepció, hogy csak a festők és a szobrászok szerepeljenek – a kérdés csak annyi, hogy érdemes volt-e kihagyni a háború fotósát.) Megismerkedhetünk olyan hírlapi illusztrátorokkal, mint Vadász Miklós, képet kapunk Vaszary János háború alatti munkásságáról, és Ludmann felhívja a figyelmet arra is, hogy Vaszarynál a biblikus témák a háború után részben a sokk miatt kerülhettek elő. Talán nem ismerhetnénk máshonnan Pogány Gyula háborús hangulatképeit és Vidovszky Béla kvalitásukhoz képest ismeretlen munkáit sem. Külön nagy fejezetet szentel a szerző Rippl-Rónainak, akit Franciaországban kémnek néztek és internáltak, előtte pedig megvertek – a verést megrajzolta –, majd az olasz fronton volt önkéntes.

Ugyanígy részletesen megismerhetjük Körösfői Kriesch Aladárnak a háború alatti éveit, de értesülhetünk arról is, hogy Márffy Ödön, noha tiszt volt, mindenáron igyekezett kimenekíteni magát a háborúból, ott született munkái pedig inkább csak vázlatok. Felvillan Rudnay Gyula humanizmusa – erről tanítványai is meséltek – és Egry József érdekes sorsa, aki rehabilitációra került a Balatonhoz; ekkor fogta meg a tó látványa.

A szobrászok közül mások mellett Stróbl Alajos, Sidló Ferenc és Medgyessy Ferenc háború alatti éveit mutatja be a szerző.

A kötet igényes, a fényképanyag egyedülállóan gazdag, és bár a primer információkon túl sokat nem tudunk meg sem a korról, sem a kor összefüggéseiről, az egyes életművek háború alatti szakasza szépen kirajzolódik, a szerző szűkszavúan kitér a művészek háború utáni pályájára is.