Kultúra

Műfajokon túli, különös utazás a tudat mélyén

A modern prózában számtalan lehetőség rejlik. Megszámlálhatatlan számú olyan alkotó van, aki ezekkel él is; számukra a határátlépés mindennapi gyakorlat.

Folyamatosan tágítják a bevett kereteket, a regény-kisregény-novella háromságból ezer­felé mozdulnak el, de elég csak az újabb típusú regénykísérletekre gondolnunk, hogy megértsük: mindent máshogy is lehet.

Lehet regényuniverzumot teremteni, összefüggő történetekből modernebb módon, mint mondjuk Zola vagy Balzac, lehet lazán összefűzött novellákból regényként funkcionáló művet létrehozni, számtalan kísérleti lehetőség van még a kisprózában, de működik a műfajkeverés is. Minden működik, ami érvényes művet eredményez, a korlátbontások korában azonban épp az a legnagyobb veszély, ha a határt átlépi ugyan a szerző, de a műve elvérzik.

Érdekes kísérlet Varga Klára közelmúltban megjelent kötete, a Múzsakarbantartási alapismeretek (Napkút Kiadó).

Még azt sem tudnánk meghatározni, hogy körülbelül mi. Ami biztos, az az, hogy nem regény. Nem is novellaciklus, hiszen annál hangsúlyosabban van jelen az elbeszélő én, ráadásul a fejezetek érezhetően egy történet ívét adják.

Mese, különös felnőttmese lehetne – talán ehhez áll a legközelebb –, de ahhoz meg annak ellenére is túl modern, hovatovább posztmodern – akármit is jelent ez –, hogy a klasszikus magyar mesekincs elemei minduntalan felbukkannak benne, sőt az egész történet kerete maga a mese. A főhősnő egy kútba ugrik, hogy felhozza a múzsáit, akik ezer maszkban tűnnek elő: nehéz eldönteni, hogy az álomszerű kavargásban ki valós alak – bár hogy ki a valós egy fikcióban, az eleve jó kérdés –, és ki az, aki csak lehetett volna valós, de beragadt álom, képzelet és földi lét közé. Máskor nagyon is valósnak tűnő jelenetek keverednek egyértelműen meseszerű szituációkkal, hogy ha pár oldal után nem ijed meg az olvasó – ne tegye, nem érdemes –, akkor rájöjjön, hogy valaki más tudatában utazik.

Oda-vissza, jelentől múltig, múlttól fantáziáig, mesétől az ős-sejt tudásáig, a mítosztól a szimbólumok hátán a modern világig.

Veszélyes kísérlet Varga Kláráé. Ezt gyakorlatilag csak elrontani lehet. A személyesség miatt. Mert kit érdekelne ilyen mélységig más tudata. Fantáziái. Magánélete. Szexuális élete. Személyes mesevilága.

De nem rontja el. A kritikus bevallja: gőze sincs, hogy mitől működik a kísérlet. De működik.

Talán a nyelv miatt. A lecsupaszított, tiszta nyelv miatt. A szöveg miatt, amelyben egy felesleges kötőjel sem akad.

Vagy azért, mert Varga Klárának sikerül a nagy lépés, és úgy tud beszélni magáról, hogy amit mond, az univerzálisan érvényessé tágul. Nem magáról beszél, hanem a nőről. A nő nőről, az írónőről, az anyáról, a betegápoló nővérről, a szeretőről, a fiatal és az idősödő nőről.

Nőirodalom ez a javából – minden rossz felhang nélkül. Olyan irodalom, amely a női lét élményéből született. És a logikája is sajátosan női: úgy indázik, szalad neki, torpan meg, aztán nyílik ki a szöveg, mintha ezer meg ezer nő mesélne egyszerre.

Nem tudjuk, mi ez, de remek.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom