Kultúra
Meghalt Jevgenyij Jevtusenko
Jevtusenko egy szibériai kisvárosban, Zimában született 1932. július 18-án. Baltikumi német származású apja geológus és műkedvelő költő, anyja ugyancsak geológus és színésznő volt, mindkét nagyapja a sztálini terror áldozata volt – a költő élete során többször is megkísérelt leszámolni a Sztálin-korszak emlékezetével.
Gyermekkorát Moszkvában, a háborús éveket szülőföldjén töltötte. Érettségi után, 1951-ben a moszkvai Gorkij Irodalmi Főiskolán tanult, és bár tizenkilenc évesen felvették a szovjet írószövetségbe – a legfiatalabb tagként –, renitens magatartása miatt kizárták a főiskoláról, végül 1956-ban mégis befejezte ottani tanulmányait.
Első verseskötete 1952-ben jelent meg A jövő felderítői címmel. Egy évvel később írta A Zima állomás című poémáját, amely híressé tette. Az úgynevezett szovjet újhullám vezéralakja lett, társaival, Voznyeszenszkijjel, Rozsgyesztvenszkijjel, Okudzsavával, Bella Ahmadulinával utcákon, tereken, stadionokban adták elő műveiket. Majakovszkij közéleti líráját tartotta követendőnek. A hatvanas években nagy visszhangot váltott ki Sztálin örökösei című verse, amelyben a desztalinizáció problémakörét feszegette, illetve a Babij Jar című költeménye, amelyben elsőként követelte emlékmű állítását a Babij Jarban kivégzett zsidók emlékére. A műből Sosztakovics vokális-szimfonikus költeményt szerzett. Az Akar-e Moszkva háborút című verséből egyfajta nemzetközi békeinduló lett. Személyesen ismerte Kennedyt, telefonon beszél Allendével, a hatvanas években pedig tiltakozott A. Szinyavszkij és J. Danyiel írók – nyugaton Abram Terc és Nyikolaj Arzak néven publikáltak – letartóztatása és pere ellen – olvasható a Magyarulbabelben.hu életrajzában. (Allende alakját megidézi az Ahol a vadgyümölcs terem című regényében is.)
Külföldön és hazájában is ellentmondásosan ítélték meg, egyaránt nevezték szovjet beatniknek és a szovjet kultúrbürokrácia kreatúrájának. Szűk húsz év alatt tizenöt kötete jelent meg. Az önéletrajzi ihletésű A mama és a neutronbomba című poémájáért 1984-ben Állami Díjat kapott. Prózai írásai közül kiemelkedik Az ardabiola című elbeszélése és az Ahol a vadgyümölcs terem című regénye.
Rendezőként is bemutatkozott: a nyolcvanas évek közepén Óvoda, majd a rendszerváltás után Sztálin örökösei címmel rendezett filmet. Volt a szovjet írószövetség titkára, a szovjet PEN Klub alelnöke, népképviselő a parlamentben és tagja a sztálini terror áldozatai emlékének megőrzésére alakult Memorial mozgalomnak. 1991-ben, a moszkvai puccskísérlet idején ő is ott volt az orosz parlament védői között, majd az Egyesült Államokba, Tulsába ment egyetemi tanárnak orosz irodalomtörténetet oktatni, azóta felváltva élt a tengerentúlon és hazájában. Amerikában állította össze az orosz költészet egyik legteljesebb antológiáját.
Műveit több mint hetven nyelvre fordították le, megkapta Olaszországban a Gabriele d’Annunzio költészeti díjat és hazájában 2010-ben ismét az Állami Díjat, a Pécsi Tudományegyetem díszdoktora volt. Magyarra mások mellett Illyés Gyula, Rab Zsuzsa, Szilágyi Ákos, Tandori Dezső és Garai Gábor fordította le a verseit.
Élete és munkássága megörökítése céljából ő maga hozta létre saját múzeumát a Moszkvához közeli Peregyelkinóban lévő telkén, ahol elkerített egy részt, amelyen a saját költségén ezer négyzetméteres, egyemeletes múzeumépületet építtetett, és azt a fővárosnak ajándékozta.
Négy évvel ezelőtt az egyik lábát amputálni kellett bokájának egyre súlyosbodó gyulladása miatt, az idén pedig március közepe óta ápolták egy tulsai kórházban, állapota az elmúlt napokban fordult válságosra. A költőt végrendelete szerint Peregyelkinóban helyezik örök nyugalomra.
Szovjet volt – de orosz
Jevgenyij Jevtusenko korosztályok korszakos költője volt. Szovjetnek született, élete jó részét a Szovjetunióban élte le, kezdetben persze írt mozgalmi poémákat is, ám a hatvanas évek elejétől már az volt, ami eredendően: nagy orosz-szláv lélek. Amikor a Nyugat elkezdett „elidegenedni”, és a világban ezrével születtek az Allen Ginsberg-epigonok, ő a világirodalom talán egyik legszebb szerelmes versében, a Bűvölőben így írt: „Tavaszi éjszakán gondolj reám/ és nyári éjszakán gondolj reám./ És őszi éjszakán gondolj reám/ és téli éjszakán gondolj reám./És lennék tőled oly távol talán,/ mintha más ország volna a hazám/ ágyad hűs lepedőjén, vánkosán/ hanyattfeküdve, mintha óceán/ habja himbálna, lágyan és puhán, add át magad ott is nekem csupán.” A szerelemről írt, a szép és hatalmas orosz földről, a nyírfákról és a vágyakozásról. A lélek megőrizendő melegéről. Szovjet volt – de orosz. Akik alantas politikai célból a magyar és az orosz szellemiség eredendő ellentétéről papolnak, azok talán olvassanak több Jevtusenkót. (Galsai)