Letisztult formák között

Kondor Béla életműtárlata után ismét olyan kiállítás nyílt a Várkert Bazárban, amelyen a fővárosban régen látott munkák tekinthetők meg. Borsos Miklós műveiből utoljára 1976-ban rendeztek kiállítást Budapesten, amikor a hetvenéves művész előtt a Magyar Nemzeti Galéria tisztelgett. Ezután három évvel nyílt meg Győrben az állandó múzeuma, amelynek anyaga az általa adományozott művekből áll, és amely most a pesti kiállítás idejére be is zárt, lévén a tárgyakat csaknem negyven év után kölcsönadták.

Borsos Miklós a 20. századi magyar szobrászat meghatározó alkotója volt. Nemcsak reneszánsz személyisége miatt – egyszerre volt magas színvonalú grafikai munkák és az egyik legjelentősebb magyar szobrászi életmű megalkotója –, hanem azért is, mert összefogta a huszadik századi magyar szellemi elit egy részét: barátai közt mások mellett Egry József és Illyés Gyula is ott volt. (A róluk készült portrék láthatók is a tárlaton, csakúgy, mint a Szabó Lőrinc-fej.) Borsos festőnek készült, ám helyhiány miatt nem vették fel a Képzőművészeti Főiskolára.

Az első teremben kiállított korai festményeken a firenzei Piazza del Carmine környéke elevenedik meg, az egyiken pedig látható az alkotó bérelt szobája is. Borsosra ekkoriban olyan erősen hatott a szintén Itália-bolond Gulácsy Lajos, hogy nem egy képe hasonlít Gulácsy műveire. Felismerte, hogy nem vonhatja ki magát a másik festő hatása alól, és ennek minden bizonnyal nagy szerepe volt abban, hogy képei egy részét az Arno hídjáról még Firenzében a vízbe szórta, majd a szobrászat felé fordult. Az első szekcióban mindenesetre érdemes megnézni a Jós és a Keresztútnál című – megmaradt – két munkát: valóban felismerhető rajtuk a gulácsys álomvilág hatása.

A szekció másik felében a győri cigánytelep ihlette munkák láthatók. A firenzei és a győri képek közös jellemzője, hogy a figurák mindegyiken staffázsfigurák, a képek valódi főszereplője a város.

A második terem szobrai az archaikus és a görög szobrok világát idézik. Kezdetben többféle anyaggal és technikával kísérletezett, a faszobrok mellett rézdomborítás is látható a teremben. (Borsos egy időben vésnökként dolgozott a megélhetésért.) Több munkán megfigyelhető, hogy a formát egy kontúrba igyekszik zárni, máshol az anyaghasználat rímel a választott témára vagy épp az ellentét miatt válik izgalmassá, mint például ott, ahol a női test lágyságát kemény bazaltba faragta – a kükládikus hatások, a szobrokon megjelenő archaikus mosolyok között láthatóvá válik, hogy a korai Borsosra Brancusi és Moore mekkora hatással volt.

A következő teremben a ló- és bivalyszobor mellett megjelennek az első lavírozott tusképek: a legtöbbjén az ember még mindig staffázsfigura, valami különös szemlélődésbe merülve: halászok, szemlélődők állnak az időtlen időben.

A kurátorok, Fertőszögi Péter művészettörténész, a tárlatot szervező Kovács Gábor Művészeti Alapítvány (Kogart) kuratóriumának elnöke és Marosvölgyi Gábor művészettörténész külön szekciót rendezett be a tihanyi korszak műveiből.

Borsos a legkeményebb diktatúra idején menekült Tihanyba azok elől, akik a művészettörténeti hagyomány tapasztalatai helyett ideo­lógiát akartak ráerőltetni. Ebből a korszakból származik a római szobrászat realista hagyományait idéző Egry-portréja is.

A fenti teremben az organikus absztrakt korszak remekművei kaptak helyet.

Voltaképp ezek azok a szobrok, amelyekkel Borsos beírta magát a művészettörténetbe. A természeti formákból kiinduló művekben néhol már csak jellé egyszerűsödve jelenik meg a voltaképpeni tartalom, mint például annál a madárszobornál, amelynél a tojásköltést egy, a madár testében elhelyezett tojásformával érzékelteti – ugyanezt a formai megoldást használja aztán a női termékenységszobornál.
Akár a Kondor-tárlaton, itt is különtermet kapott a zene mint téma és ihletőforrás: Borsos maga is játszott hangszeren, vasárnapi kamarazenélései egy időben rendszeresek voltak.

A záró szekciókban a mitológia és mágia, valamint az irodalmi művek illusztrációi kaptak helyet. Előbbiben Vénusz születése, az Odüsszeiá­hoz készült tusrajzok – Odüsszeusz alakjában Borsos magát jelenítette meg, csakúgy, mint Orpheuszéban –, a szibillák, az evilág és túlvilág összekötői, a női aspektus fenyegető, idegen jellegének képviselői jelennek meg, utóbbiban az Isteni színjátékhoz vagy Hemingway Öreg halászához készült grafikai munkák.