Kultúra
Képek Bartók jegyében
Népi hagyomány a modernitás nyelvén – Csak tiszta forrásból címmel Korniss Dezsőéletművéből válogatott kiállítás látható mától a Magyar Nemzeti Galériában
Az év utolsó nagykiállításaként a Korniss Dezső (1908–1984) életművét sajátos nézőpontból bemutató, Csak tiszta forrásból című tárlat látható mától április 7-ig a Magyar Nemzeti Galériában. Mint azt az intézmény főigazgatója, Baán László a tegnapi sajtóbejáráson elmondta, Kolozsváry Mariann kurátor arra kereste a választ, hogy miként fogalmazta újra a népi hagyományt a festő a modernitás nyelvén, vagyis a tárlat nem az életmű egészét mutatja be, hanem az alkotó viszonyát a népi motívumokhoz.
Kolozsváry Mariann jól ismeri Korniss művészetét, hiszen a festő egyik első gyűjtője az édesapja, Kolozsváry Ernő volt, akinek kollekciójában emellett Ország Lili és Bálint Endre, valamint Egry József életművének és több élvonalbeli 20. századi magyar művésznek jó néhány alkotása is megtalálható volt.
Az a válogatás, amely a mostani tárlaton látható, a Korniss Dezső és Vajda Lajos nevéhez köthető szentendrei program jegyében született. Korniss következetesen véghezvitte a ’30-as, ’40-es években formálódott gondolatot, hogy a bartóki modellhez hasonlatosan a képzőművészetben is sikerüljön összehangolni a nemzeti jellegű és az univerzálisan modern formakincset.
A kiállításon nemcsak a különböző korszakokban a népművészet által ihletett munkák, de maguk a népművészeti tárgyak is megjelennek: Miska-kancsók, cifraszűrök, pléh-Krisztusok, terítőhímzések.
Ahogy Kolozsváry Mariann a bejáráson felhívta rá a figyelmet, az 1935 nyarán Szentendrén, majd Szigetmonostoron gyűjtött motívumkincs egy részét csak a háború után tudta felhasználni a festő, aki 1945-ben az európai iskola tagjaként tűnt fel. Ez a második szentendrei korszaka. Külön falszakaszt kapott a Tücsöktánc-sorozat, amelyet még az első világháború idején tett erdélyi utazása ihletett: Korniss az édesanyjával ült a vonaton, ahol a harmadosztály utasai táncra perdültek. Egészen a második világháború végéig őrizte ezt az emléket, mire képekké transzformálta. A sorozattal szemben korabeli táncfelvételek láthatók a tárlaton.
A Tücsöklakodalom, a festő talán leghíresebb képe külön falat kapott: az egyszerre játékos és baljóslatú vásznat a második világháború ihlette: a festő az egyik csata után egy réten pihent le, amelynek mikrovilága hatalmas ellentétben állt a háborús univerzummal. Csak később eszmélt rá, hogy a réten körötte szerteszét halott katonák fekszenek.
A Miska-kancsók figuráit feldolgozó művek, a Vajda kollázsain is megjelenő pléh-Krisztusok ihlette fehér és vörös Krisztus – az éteri, isteni és az emberi alak –, a Barbár Vénusz, majd az életmű egyik legizgalmasabb szakasza, az európai iskola ellehetetlenítése után a saját rezervátumába zárt művész kemény diktatúra alatti művei következnek ezután a kiállításon.
Korniss csak 1968-ban állíthatott ki újra – ezekből az évekből való a kapcsolata Kolozsváry Ernővel is, aki gyűjtőként gyakorlatilag túlélni segítette a tomboló, idióta diktatúra alatt, miközben a művész babafejfestésből próbált megélni.
Izgalmas az írásos lepedők motívumaira épített szekció, a cifraszűr motívum absztrakt megjelenítése, majd a trikolór ihletésére keletkezett művek sora. Kikerült az Illumináció-sorozat is, amely a háború után talált linóleumdarabra metszett fej sokszoros lenyomata az évtizedek alatt. Van korai, ’40-es évekbeli, és késői, már újságpapírra nyomott darab is.
Az utolsó terem a követők és tanítványok – Bak Imre, Csiky Tibor, Keserü Ilona és Nádler István – művein keresztül mutatja be a Korniss-féle szellem továbbélését.