Keleti hatások mentén

Ma folytatódik a Műcsarnokban az a kétnapos konferencia, amely tegnap kezdődött a Magyar Művészeti Akadémia eseményeként.

A Keleti hatások és motívumok a magyar művészetben című tanácskozást Vashegyi György, az MMA elnöke nyitotta meg, aki kifejtette, hogy nem szabad elfelejteni a keleti civilizációknak az európai kultúrára tett hatását. Szót ejtett arról is, hogy bár a magyar finnugor nyelv, a népzene ősi rétegei törökös eredetűek.
Sipos János népzenekutató előadásában leszögezte:  Magyarország a nyugati civilizáció keleti határán terül el, és a magyarok minden kritikus helyzetben a Nyugatot választották, de a magyarokat kulturálisan több szál Kelethez köti.

A régészeti, néprajzi és őstörténeti előadásokat délután néprajzi előadások követték.

Kunkovács László fotográfus előadását az eurázsiai puszták kőembereiről és azok hatásáról a magyar művészetre – betegsége miatt – a szekció levezető elnöke, Csáji László Koppány előadásában hallhattuk. Mint a felolvasásból megtudhattuk, a türk népek az archaikus korban sohasem ábrázoltak konkrét személyt, egyetemes alakokat formáltak meg kemény kőből. Sokakban él az a képzet, hogy a nomádok nem hagytak maguk után épített örökséget, Kunkovács szerint ezek a szobrok, az úgynevezett kunbabákhoz hasonló emberalakok, amelyek a pusztákon állnak a mai napig, bizonyítják, hogy van ilyen örökség a nomád népek hagyatékában is.

A hasonló kőembereket az orosz irodalomban kamennaja baba néven említik, amely szó szerint kő apát jelent. Az Európában fellelhető kőbabák mind kun eredetűek.

Kunkovács László háromszáz ilyen alakot fényképezett le, azonban nehéz elkülöníteni a türk és a kun változatokat, annál is inkább, mert hét évszázad alatt sok stílusváltás lezajlott. Egy elem maradt meg stabilan a szobrokon: a figurák minden esetben ivóedényt tartanak. Általában másfél-két méter magasak. A közhiedelemmel ellentétben valószínűleg nem a sírokat jelölték vele, csak a halotti torokat ülték meg alattuk. A kun szobrok általában részletesebbek türk rokonaiknál.

A Fekete-tengerhez közeli vidékeken sok a női szobor, de a Don-melléken előfordulnak fából készítettek is. Mindegyik gyakorlott mester keze nyomát őrzi, de az alkotók nevét egy esetben sem ismerjük.
Kunkovács felvetette, hogy a pusztában álló gigantikus emberalakok hatásmechanizmusát a modern művészetben is használják, szerinte például ezzel operál Schaár Erzsébet is. Az előadásban emlékeztetett, hogy ma egyre több népművész idézi meg a kun hagyományokat Magyarországon, ennek köszönhetően egyre több településen állnak újonnan készített kunbabák.

Vidák István népművész a magyar nemezművészet keleti vonásairól tartott képes előadást. Felidézte, hogy az érdeklődés a hetvenes években Halmos Bélának és Sebő Ferencnek köszönhetően fordult a népművészet felé, akkor, amikor egy egész nemzedéknek kellett magára találnia. Ekkor kezdték sokan megtanulni a nemezkészítés módját is, amely tradicionálisan asszonyi tevékenységnek számít. Közép-Ázsiában a nemeznek elsősorban a lakberendezésben van szerepe. Az előadó a kirgizekről vetített képekkel és videókkal illusztrálta az ottani életet, bemutatva a szokásokat, a többi között azt, hogy az új családjába kerülő férjezett asszonynak negyven napig kell állnia a hozománya előtt, ha vendégek érkeznek, hogy bemutassák, illetve, hogy a csecsemőgondozás tradicionálisan nemcsak az anya, de az egész női közösség, elsősorban a nagyanya feladata ebben a társadalomban.

Felföldi László néprajzkutató a magyar tánchagyomány keleti vonatkozásairól adott elő. Felidézte a táncosábrázolások sorát a magyar művészetben Csokonai Vitéz Mihálytól Berzsenyi Dánielig, aki Kinizsi Pál táncát írta le. Izsó Miklós szoborsorozatot szentelt a témának, Erkel operáiban is szerepelnek magyar táncjelenetek, sőt a Feszty-körképen is, az az ábrázolás azonban – jegyezte meg – a fantázia műve, és nem felel meg a valóságnak. Idézve Lajtha László népzenekutatót és zeneszerzőt, említette, hogy a magyar tánc kettős gyökerű: az ősi tradíció mellett fellelhetők benne az úri táncok elemei is. 

Az európai táncok Délkelet-Európa, Kelet-Európa, Nyugat-Európa és a szubarktikus terület szerint csoportosíthatók. Míg délkeleten a körtáncok, keleten a szóló- és párostáncok, nyugaton a térformációs párostáncok jellemzők, addig a szibériai területeken a táncok egy nagyobb, rituális zenei-táncos hagyománynak az elemei.

A délutáni előadók a keleti és a nyugati zenei hagyományok ötvözéséről, valamit a Bartók-művekben megjelenő keleti hagyományrétegekről beszéltek.

A konferencia ma folytatódik: délelőttől a képzőművészet, a színház, az építészet, az irodalom és iparművészet lesz a tanácskozás fő témája. A Molnár Sándor festészetében fellelhető keleti hatásokról Sulyok Miklós ad elő, Szalay Lajos grafikáinak japán hatásairól Futó Tamás beszél majd, Dénes Mirjam előadásának témája a japonizmus megjelenése lesz a magyar színházművészetben. A kortárs magyar művészet és kelet kapcsolatát Sturcz János elemzi.

Az építészetről szóló szekcióban Medgyaszay István építészetének keleti hatásairól Potzner Ferenc fog beszélni, ugyanezt a témát Makovecz Imre életművével kapcsolatban Csernyus Lőrincz vizsgálja. Lechner, Zsolnay és Medgyaszay, valamint Kós Károly keleti ihletettségű munkáiról Nagy Dénes ad elő, majd a bartóki hagyomány jegyében koncerttel zárul a tanácskozás.