Kultúra
Ismeretlen remekművek nyomában
Breuer Marcell és kora az Iparművészeti Múzeumban – Formák a funkcionalitás, a letisztultság és az esztétika hármas egységében
A Breuer újra itthon című kiállítás kurátora Horányi Éva, Dévényi Tamás és Ritoók Pál. A kiállításon a dizájntörténet egyik legizgalmasabb fejezete áll a fókuszban.
Breuer Marcell, a Vaszilij-szék és számtalan ikonikus épület tervezőjének dolgozóasztala köré szervezték az Iparművészeti Múzeum új, Breuer újra itthon című időszaki kiállítását. A 20. századi dizájntörténet kulcsfigurájának számító tervező irodájának gránit tárgyalóasztala mellett a korábbi és későbbi tervváltozatok is láthatók, csakúgy, mint New York-i irodájának fotói. A kiállított tervezők életét tablókon mutatják be a rendezők. Elsőként Breuerét, aki 1902-ben Pécsett született, s a bécsi művészeti akadémia elvégzése után került a weimari Bauhausba, annak asztalosműhelyébe, majd Párizsba építészetet tanulni. Korai tervei közül a biciklikormány ihlette csőszéket láthatjuk, de ő tervezte az időközben Dessauba költöző Bauhaus egész berendezését is. A harmincas években hazatérő tervezőt nem volt hajlandó felvenni tagjai közé a magyar mérnöki kamara, így Breuer részben kényszerből távozott Londonba, majd az Egyesült Államokba, ahol Walter Gropiusszal közös irodát nyitott, s a lakóházakon kívül olyan ikonikus épületeket tervezett, mint az 1939-es világkiállítás pennsylvaniai pavilonja, a párizsi UNESCO-székház, valamint a New York-i Whitney Múzeum.
A tárlaton láthatók az 1935-ös Budapesti Nemzetközi Vásár ligetbeli pavilonjairól készült fotók. A terveket Breuer Molnár Farkassal és Fischer Józseffel együtt készítette, azonban kompromisszumok után épült meg a végleges változat. Breuer távozása előtt Molnár Farkassal bérelt közös irodát – az első teremben látható az a piros linóleummal borított tervezőasztal, amelyen dolgoztak. A látogató innen a Molnár Farkast bemutató blokkig sétálhat, majd Bierbauer (Borbíró) Virgil, a Tér és forma főszerkesztőjének íróasztalterveit ismerheti meg – ő tervezte amúgy a Kelenföldi Erőmű vezérlőtermét és a budaörsi reptér forgalmi épületét is, később pedig a világháborús károkat helyreállító államtitkárság vezetője lett, nevét is ekkor változtatta meg. Míg Breuer bútorait és épületeit, lévén világhírűek, legalább fényképről ismerheti a látogató, kevéssé neves kortársai munkáit elnézve rádöbbenhet arra is, hogy a funkcionalitás, a letisztultság és az esztétika hármas egysége az egész korra jellemző volt. Gyönyörű Kozma Lajos 1939-es iratszekrénye: az egyszerű vonalú bútor különféle fákból készült, így felülete, noha sima vonalú, mégis mozgalmas. Az úgynevezett Kozma-barokk amúgy is sajátos színfoltja a kornak: a belsőépítész, bútortervező és építész, grafikus Kozma, aki teljesen saját stílust teremtett az art decóból kiindulva, mindig totális igénnyel tervezett az épülettől az épületbelsőig és a bútorokig. Fotón látható tervei közül a Berkenye utcai és a Hermann Ottó utcai villa: a letisztult, szép épületek elgondolkoztatnak, milyen lenne Budapest, ha nem így alakul a történelem…
Mellette Kaesz Gyula életművének darabjait állították ki. Az Iparművészeti Főiskola tanára az angol és a bécsi bútorművesség hagyományához vonzódott, látható, hogy a jóval organikusabb formákat kedvelte, mint a kortársai. A kiállításon olvasható az a levél, amelyet tanítványának, Kovács Zsuzsának írt, és amelyben viccesen azt sürgeti, hogy a lány adja vissza a szakkönyveit. Kovács Zsuzsa egyébként Kaesz magántanítványaként végzett, miután kirúgták az Iparművészeti Főiskola elődjéről a Tanácsköztársaság bukása után. Korának egyik legismertebb tervezője lett, míg a háború előttről kombinált bútorai ismertek, a háború után igyekezett olyan konyhabútorokat alkotni, amelyeket praktikusan tudnak használni a háziasszonyok. Kaesz tanítványai között rajta kívül ott volt Amerigo Tot és Haár Ferenc is, utóbbi neve leginkább Molnár Farkas épületfotósaként ismert. Wágner László nevéhez háború utáni lakótelepi típustervek kötődnek, de az ő alkotása a győri népfürdő is. Jó barátja volt Gerlóczy Gedeonnak, aki 1956-ban rábízta Csontváry Magányos cédrusát, hogy ne essen baja a képnek a lövöldözésben.
A tárlatot nemcsak mozgóképekkel dobták fel korabeli híradókból, de egyes tervezők kiállított íróasztalain névjegytartókban ott vannak a korabeli névjegyeik utánnyomásai, amelyeket a látogatók elvihetnek. Nem árt zsebre vágni legalább Kozma Lajosét és Kaesz Gyuláét.
Hátha egyszer eljut oda a magyar vizuális és dizájnkultúra a Kádár-korszak tarvágása után, mint ahol a harmincas években volt. A fiatal tervezők munkái biztatók. Már csak itthoni vevő kellene.