Kultúra

Ismeretlen Rippl-Rónai-képek nyomában

Martos Gábor könyve a Mestitz-gyűjteményről – Vajon átírható-e a magyar művészettörténet az előkerülő kollekciók miatt?

Vajon művészettörténetünk zárt egész, vagy előkerülhetnek még olyan művek, amelyek miatt át kell értékelnünk vagy árnyalnunk egy-egy festőről alkotott képünket? Martos Gábornak A Tőzsdeügynök képei – Egy ismeretlen magyar műgyűjtő és kollekciójának története című könyvéből kiderül: a Mestitz-gyűjteményben több Rippl-Rónai-mű és három Ferenczy Károly-alkotás is szerepel.

Zorka
A festő Zorkájának egy új arca (Fotó: Martos Gábor)

A napokban jelent meg Martos Gábor A Tőzsdeügynök képei – Egy ismeretlen magyar műgyűjtő és kollekciójának története című könyve, amelynek tanúsága szerint a Mestitz-gyűjteményben olyan, csak a közelmúltban ismertté vált alkotások szerepelnek, amelyek legalábbis árnyalják a Ferenczy Károly- vagy a Rippl-Rónai-életműről kialakított képünket. A Typotex kiadásában megjelent kötetet a Kieselbach Galériában mutatták be a napokban, a bemutatóra pedig egy napra kikerültek a galéria falaira a ma is magángyűjteményben lévő munkák. A szerző elmondta, a gyűjteménynek harminc képe maradt fenn.
Martos Gábor gyermekkorában ismerkedett meg a háború után Svájcba disszidált Mestitz Lajossal és családjával, a gyűjteményt itt látta először a falakon. Ahogy a kötetben írja, bár sok szó esik a jól feldolgozott nagy magángyűjteményekről, így a Hatvany-, a Herzog- vagy a Nemes Marcell-kollekcióról, az úgynevezett magyar polgári középosztály tagjainak gyűjteményeiről szinte semmit sem tudunk. Mestitz Lajos neve először az 1998-as, a Magyar Nemzeti Galériában megrendezett Rippl-Rónai-tárlat kapcsán került be a szakmai köztudatba, amelyen egy, a gyűjteményben lévő munka szerepelt. A közelmúltbeli – 2011-ben nyílt – Ferenczy-tárlaton is felbukkant egy mű, majd a tavalyi Derkovits-kiállításon is.

A gyűjtőről nem sokat tudunk. 1897-ben született, kollekcióját a két háború között építette ki. A háború alatt nem volt hajlandó óvóhelyre menni, az ostromot a Kossuth téri lakásában élte át, értékeit nem helyezte biztonságba, amikor az épület találatot kapott, a képek egy része vélhetően megsemmisült. Rejtély, hogy Mestitz Lajos a vészkorszakot hogyan élhette túl civilként a város közepén, annyi bizonyos, hogy 1947-ben elhagyta az országot, és Svájcba emigrált. Képeinek egy részét magával vitte, más részét nem hivatalos úton – értsd: csempészve – szállították utána. 1969-ben halt meg. Felesége 1988-ban bekövetkezett halála után a gyűjtemény – mivel gyermekük nem volt – felesége magyarországi családjára maradt, így került vissza – részben szintén nem hivatalos úton – az országba.

Martos Gábor tájékoztatása szerint a gyűjteményben eredetileg negyven kép lehetett. Az elveszett vagy eladott műalkotások között szerepel Iványi-Grünwald-mű és Ferenczy Károly-alkotás is, de a beszámolók szerint a kollekció részét képezte egy Tiepolo-munka is.

A meglévő és a Kieselbach galériában egy napig látható munkák között művészettörténeti szempontból – a képek nagy száma miatt – elég jelentős a Rippl-Rónai-kollekciórész. A festőnek három ablaküvegterve mellett egy igen jól sikerült pasztell önarcképe és egy Zorka-képe is szerepel. Utóbbi sorozat modellje az a Bányai Elza nevű felszolgálólány volt, akit a festő 1915-ben egy kávéházban látott meg, és különös arca lenyűgözte. Bár az akkor tizenhét éves Elzát szülei először nehezen engedték el a hozzá képest idős – és nős – mesterhez modellt állni, a művész által átkeresztelt lány végül nála ragadt, és természetesen a szeretője, majd a társa lett. A róla készült képsorozat a magyar festészet egyik legkülönösebb sorozata: Zorka hol ártatlan gyereklányként, hol femme fatale-ként, hol a kornak megfelelő színpadias pózban, ezer arccal látható a képeken.

A Mestitz-gyűjteményben lévő Zorka-kép beállítása kissé keresett, ennek ellenére bizonyos, hogy a mű előkerülése lényeges abból a szempontból, hogy a sorozatot teljesebbé teszi. A Rippl-Rónaik között szerepel Darvas Lili portréja mellett egy különösen szép kis pasztell, A kéthelyi állomás éjjel (1898) is.
Martos a könyvben kiemeli, hogy a vélhetően kedvenc Rippl-Rónai mellett Mestitz Lajosnak három Ferenczy-mű is volt a birtokában, amelyeket a művészettörténész-szakma is számon tartott: így a Bertalan kert. Borús, a Hármas arckép (Testvérek) és az időközben Londonba került A Plisza partján című alkotás. (Utóbbi kép reprodukciója a katalógusokban több címmel látható.)

A Bertalan-kertről festett 1907-es munka érdekessége, hogy annak megvan párdarabja, a szintén 1907-es Bertalan kert. Napos című változata is – a két kép összehasonlítása érdekes művészettörténeti kaland, és sokat elárul Ferenczy alkotói metódusáról, festői gondolkodásmódjáról is.

A könyv és az egynapos tárlat a máskor nem látható kincsekből elgondolkodtató: ha csak ötven, a Mestitz-gyűjteményben lévőkhöz hasonló munkákat felvonultató kollekcióval számolunk – hiszen a két világháború közti magyar polgári rétegben nem egyedül Mestitz gyűjtött –, az akár a magyar művészettörténetet is átírhatja.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom