Harminc éve halt meg Párizs szeme

Ugyanúgy, mint André Kertész, ő is részt vett az első világháborúban, majd önkéntes volt a Vörös Hadseregben. A háború vége felé kis híján belehalt egy fertőzésbe, apja mentette ki a hadikórházból. A Budapesti Képzőművészeti Főiskolára járt, festőnek, grafikusnak is zseniális volt, olyannyira, hogy később Picasso többször kérte, hogy hagyja abba a fényképezést, és inkább rajzoljon.
Diplomát végül Berlinben szerzett, ahonnan 1924-ben Párizsba ment, ahol Picasso, Miró, Dalí, Matisse, Giacometti és Henry Miller társaságában forgott. Kezdetben újságírásból élt, a határon túli magyar lapokat tudósította, csakúgy, mint az ekkoriban szintén Párizsban tartózkodó, szintén hírlapíróként dolgozó Márai Sándor. Cikkeit saját rajzaival illusztrálta, de az újságíróskodás nem igazán jelentett biztos jövedelmet: folyamatosan anyagi gondjai voltak. 1926-ban megismerte André Kertészt, aki rábeszélte a fényképezésre. Kertész egy interjújában azt mesélte, sokáig győzködte arról, hogy megélhetési forrásnak tökéletes a fotózás, mellette pedig festhet nyugodtan. Brassaï – aki épp azért vette fel ezt a nevet, szülővárosa nevét, hogy „megélhetési” munkáját, a fotográfiát elkülönítse a festészeti-írói életműtől, amelyet saját nevén, Halász Gyulaként óhajtott jegyezni –, kezdetben elkísérte Kertészt az éjjeli csavargásokon, majd, amikor elvállalt egy éjszakai fotósorozatot, amely munkát eredetileg Kertésznek ajánlották fel, a két fotós csúnyán összeveszett. Kertész azzal vádolta Brassaït, hogy ellopta az ötletét. Brassaï azonban ekkor már régóta figyelte az éjszakai várost, a fényképezést pedig épp azért kezdte el komolyabban művelni, mert meglátta benne az új technika adta művészi lehetőséget. Végigfotózta a Montparnasse-t, a rendőröket, prostituáltakat, bárokat úgy, hogy akkor az éjjeli fotózásnak még semmilyen hagyománya nem volt: Brassaï az anyag elkészülte alatt kísérletezte ki a technikát. Képei között voltak olyanok, amelyeket egy rövid cigaretta elszívásának ideje alatt exponált, és voltak „hosszú cigarettás” felvételek is.

A háború után ismét fotózni kezdett, 1947-ben megjelent Picasso szobrai című könyve, de a híressé vált Beszélgetések Picassóval kötetre még várni kellett 1968-ig. Közben igyekezett szabadulni a fotográfusi skatulyából: tervezett színpadi díszleteket, majd filmet forgatott a párizsi állatkertről, amellyel 1956-ban Cannes-ban nyert. A húszas évektől fotózta a párizsi falfirkákat, amelyeket újra és újra felkeresett, hogy változásaikat is dokumentálja. 1960-ban adta ki Grafitti de Brassaï című könyvét, míg 1976-os, A harmincas évek titkos Párizsa című albumába azok a felvételei kerültek, amelyeket keletkezésük idején még Párizsban sem lehetett kiadni. 1982-ben jelentette meg Művészek az életemben című könyvét, amelyben művészekről, műkereskedőkről és a barátairól írt, fotókkal illusztrálva mondanivalóját. 1984. július 8-án halt meg. w