Egy különös gyűjtemény Füreden

Levendel László tüdőgyógyász, a Korányi-szanatórium orvosának ajándékként kapott képekből álló műgyűjteményére épül az a tárlat, amely jelenleg a Vaszary-villában látható Balatonfüreden Menedék a tüdőszanatóriumban címmel. A kiállítást, amelyen olyan alkotók művei szerepelnek, mint Kondor Béla, Anna Margit és Bálint Endre, a két kurátor, B. Nagy Anikó és Káli-Trutz Enikő művészettörténészek mutatták be a napokban.

Az első teremben a Kiscelli Múzeumban őrzött gyűjtemény azon darabjait állították ki, amelyek megmutatják, hogy milyen traumatizált volt az a nemzedék, amely Levendel körül összegyűlt: szinte mindenki elvesztett valakit a háborúban.

A munkaszolgálatra hurcolt Levendel, aki származása miatt csak a háború után végezhette el a szegedi orvosi egyetemet, éppúgy, mint betegei, például Anna Margit, aki Ámos Imrét gyászolta. Ebből a közös traumaélményből próbáltak megmutatni valamit azáltal, hogy az első szekció kiemelt darabjának Anna Margit Magány című 1967-es vásznát választották, amelyen két üres szék látható, az egyik felett napkoronggal. Ebben a teremben Anna Margit több alkotása mellett férje, Ámos Imre utolsó naplóbejegyzése is látható.

A második teremben az 1945-ben létrejött Európai Iskola festőinek „apátlanságát” mutatják fel, hiszen a mindössze három évig működő, hatalmas hatású képzőművész-társaság olyan szimbolikus mestereket nevezett meg „apafigurákként”, akik már nem éltek: Ámos Imrét, Vajda Lajost és Derkovits Gyulát.
Az apahiány, a család hiánya, a hiány mint kulcsfogalom végigvonul a kollekción, amelyben megtalálható a Bálint Endre révén bekerült Ország Lili egyik korai, cipős vászna is.

Ahogy a kurátorok említették, vizsgálódásuk kiterjedt arra is, vajon milyen elvek mentén épült fel a gyűjtemény: szándékosan épített kollekcióról vagy ajándékozás révén bekerült tárgyak összességéről van csupán szó? A válasz nem egyértelmű, hiszen Levendel kifejezetten művészetszervezőként lépett fel, amikor a betegek máshol amúgy ki nem állítható képeiből – hiszen a korszakban javarészük nem kívánatos művésznek számított jó ideig – 1961-ben kiállítást rendezett az intézetben munkatársa, a pszichológus Mezei Árpád segítségével (akivel egyébként a tüdőbetegség „lélektanát” is igyekeztek vizsgálni, kevés sikerrel).

A tárlatra tódultak a nézők, akik pontosan tudták, hogy nem pusztán a „betegek” művészetéről van szó, hanem a kortárs magyar képzőművészeti szcéna színe-java vonul fel, a képek között Derkovits, Vajda, Szőnyi, Dési Huber István és Bálint Endre vásznai is ott voltak. A rendezők megidézték a térben az egykori, fekete-fehér katalógust is, melynek lapjait kihelyezték, de maga a katalógus fakszimile kiadása is kézbe vehető a tárlaton. A történet természetesen a korban szokásos fordulatot vett: a korábban a hatalom részéről a tárlatot engedélyező szakhatósági vezető, Aradi Nóra művészettörténész feljelentette a szervezőket…

A kiállításon külön szekció idézi Levendel orvos felesége, Lakatos Mária életét és szerepét a gyűjteményépítésben: nem egy művészbeteg az ő reumatológiai rendeléséről került a házaspár baráti körébe. Megidézik magát a Korányi-szanatóriumot és a tüdőgondozás évtizedeit – beépítették a tárlatba Bolmányi Ferenc ólomüveg kupolájának vetített képét is, amelynek eredetije a szanatórium dísze – és azokat az évtizedeket is, amikor Levendel az időközben gyógyíthatóvá vált TBC-orvoslás területéről az alkoholisták kezelésére váltott. A bevallottan, köztudottan alkoholista betegek közt ott volt Kondor Béla, akinek egy grafikája látható a falon. Az utolsó szekció a család budapesti otthonát idézi meg, és vezet el Levendel László 1994-ben bekövetkezett haláláig.

A kiállítás nemcsak művészettörténeti, de társadalomtörténeti és orvostörténeti szempontból is számtalan kérdést vet fel – ráadásul, mint kiderült, a gyűjtemény teljesen még nincs is feldolgozva.