Kultúra
Egy brassói mester Szentendrén
Kiállítás Mattis-Teutsch János erdélyben őrzött munkáiból – mint a progresszív alkotók többségét, őt is Kassák fedezte fel
Linómetszetek, akvarellek, pasztellek és nyolc kisplasztika is látható azon a kiállításon, amely a Szentendrei Képtárban látható Mattis-Teutsch János műveiből.
A brassói alkotó az erdélyi avantgárd meghatározó alakja volt. Az expresszionizmus, a kubizmus és az absztrakt határán hozta létre életművét, amely a 19. és a 20. század fordulójának művészeti forradalmától egészen 1960-ig ível.
Ahogy Murádin Jenő művészettörténész a Nemzeti Galériában még 2001-ben rendezett Mattis-Teutsch és a Der Blaue Reiter című kiállítás kapcsán felhívta a figyelmet, Brassó ebben az időben az erdélyi németség jelentős szellemi és gazdasági központja volt, ugyanakkor a város távolsága a művészeti központoktól behatárolta az alkotó mozgásterét, emiatt Mattis-Teutsch korszakalkotó művészete a saját korában nem kerülhetett a helyére.
Pedig voltak, akik felismerték, például a nála végül híresebbé váló tanítványa, Halász Gyula, aki képzőművészként indult, hogy később világhírű fényképészként ismerje el a kultúrtörténet. (Nem mellékesen nagy szívfájdalmat okozva ezzel a művésznek, aki eleve azért vette fel a Brassai nevet fényképészként, mert a saját nevét képzőművészként óhajtotta halhatatlanná tenni.) Mesteréről azt vallotta, hogy a legnagyobb német expresszionistákkal egyenrangú a művészete. Aligha tévedett.
Pedig Mattis-Teutsch János, aki kettős nevét édesapjának, a székely Mátis Jánosnak, valamint nevelőapjának, a szász Friedrich Teutschnak köszönheti, nem született művészcsaládba. Kamaszkorában került a budapesti Országos Magyar Királyi Iparművészeti Iskolába, onnan pedig a müncheni Bajor Királyi Szépművészeti Akadémiára, majd Párizsba.
Míg a német irányzatok közül leginkább a Der Blaue Reiter köre hatott rá, Párizsban olyan alkotókat ismert meg, mint Gauguin és Van Gogh – 1908-ban hazatérve, az elsőrangú európai iskolák tapasztalatait magával hozó művész a szülővárosában szobrász-tanárként helyezkedett el. Brassóban – és Pesten – először nem is festőként, hanem szobrászként mutatkozott be, képeit csak 1914-ben mutatta be, amikor Vastagh Gyula budapesti műkereskedő műcsarnoki festők műveiből kiállítást szervezett a városban, amelyhez helyi alkotók is csatlakoztak.
A progresszív alkotó – mint a kor majd valamennyi nagy művésze – hamarosan felkereste Kassákot. Murádin idézi Kassák visszaemlékezését, aki azt írja, Mattis-Teutsch „linóleummetszeteket hozott, amikkel a lapban szeretett volna megjelenni (...) – Szeretném a festményeit látni – mondtam. – Nem lenne egy kiállításra való anyaga? Az ember dadogott a meglepetéstől. Erre a kérdésre nem számított, talán arra sem, hogy a metszetei közül elfogadok valamit közlésre”.
1917. október 14-én a Ma első képzőművészeti tárlataként megnyílt Mattis-Teutsch János bemutatkozó budapesti kiállítása, a pesti kritikusok pedig felfedezték a brassói festőt, aki hamarosan már Bécsben állított ki a Der Sturmmal.
Az első világháború után, míg sorstársai közül sokan az anyaországba menekültek, leghíresebb tanítványa, Brassai pedig Európa felé vette az irányt, ő hazatért Brassóba, bár felmerült benne, hogy Németországba emigráljon, annál is inkább, mert nemcsak az állása került veszélybe, hanem második felesége bécsi lévén, a szász–magyar család addigra teljesen német nyelvűvé lett, ő pedig 1919-ben kapcsolatba lépett a weimari Bauhaus-körrel. Végül mégis megtalálta helyét az új államban, és 1920-ban már önálló tárlata volt Bukarestben, 1921-ben pedig Paul Klee-vel állított ki Berlinben, a Der Sturm Galériában. Képei a két világháború között rendszeresen eljutottak pesti és párizsi tárlatokra, sőt 1923–24-ben Rómában, Berlinben és Chicagóban is bemutatkozott.
A húszas évek végén megváltozott a stílusa, a konstruktívabb képalkotás felé fordult. Hamarosan megjelent Potsdamban Kunstideologie című, fametszeteivel illusztrált formatanja, közben nyaranta a nagybányai festőtelepen dolgozott, majd a harmincas években, a háború egyre súlyosabb fenyegetése idején visszavonult. A háború után, tele reménnyel, még együttműködött a művészeti szervezetek kiépítésében a hatalommal, ám 1948 után művészete már nem felelt meg a szocialista realista kánonnak, s csak 1957 után nyílt számára valamelyest több tér – ennek ellenére, ahogy Murádin idézi a Román Írószövetség folyóiratában, a Contemporanulban, még 1960-ban is arról értekezett egy kritikus, hogy a festő „kadmiumszínű szemüvegen át lát”, s hogy ezt a pápaszemet „nem ajánlják senkinek sem hordani”. Mattis-Teutsch, az egyik legnagyobb magyar avantgárd festő 1960. március 4-én halt meg, utolsó szavai a fia szerint azok voltak, hogy most alszik száz-százötven évig, és ha a művészetét megértik, újból itt lesz közöttünk.
A szentendrei kiállításon bepillantást nyerhetünk Mattis-Teutsch művészetének alakulásába, a tájképeken keresztül láthatjuk közeledését az absztrakt expresszionizmus, majd a konstruktivizmus felé.
Mattis-Teutsch János: Az avantgárd jegyében
Szentendrei Képtár, október 4-ig.