Délszláv mesekönyv egy horvát nagymestertől

A könyvet Csordás Gábor fordításában a Jelenkor Kiadó adta ki, és az utószóíró alighanem a legjobb terminus technicust alkalmazza, amikor „ezernyi kis elbeszélésként” aposztrofálja a horvát író írásmódját: a regény – amely címében a nagy doxológia, a római katolikus mise „Gloria in Excelsis Deo” kezdetű imájának első sorát hordozza – úgy regény, hogy ezer apró történetből van összegyúrva, voltaképpeni sztorija pedig meghatározhatatlan.

Főhőse úgyszintén nehezen lenne megnevezhető, hacsak nem Szarajevót vagy Horvátországot tekintjük annak, esetleg a horvát történelem bő háromszáz évét – vagy mindezt együtt.

Három cselekményszálon indulunk el: az egyik a török hódoltság kori Szarajevóba vezet, ahonnan egy szerzetes tudósít a mindennapokról, illetve arról a harcról, amelyet a török közigazgatással vív a közösségük, hogy újjáépíthessék a leégett templomot.

A másik szálon a második világháború utolsó évébe, majd a közvetlenül a háború utáni napokba és Zágrábba kalauzol egy, a szövetségesekhez átállt horvát pilóta, aki nem tud megküzdeni azzal a lelki teherrel, hogy egyetlen bombát ledobott gyerekkora városára, Szarajevóra, és még álmában is üldözi a lelkifurdalás, hogy esetleg valamely rokonát találta el.

A harmadik szálon pedig egy, az usztasákkal együttműködő óvóhelymegbízott meséli el, hogyan keveredett bele abba, amibe nem is akart – pontosabban hogyan keveredtek bele oly sokan.

Az írói vállalkozás elsőre lehetetlennek tűnik, hiszen hatszáz oldalas terjedelemben három narrátor és háromszáz év történetét kell összeszőni – azzal azonban, hogy Jergović mindhárom történetszálat további ezer történetszálra bontja, létrejön egy olyan, kaleidoszkóp- vagy mozaikszerű szöveg, amelyben mintha kiválasztott pillanatokba, sorsokba néznénk bele a horvát történelemből, hogy ezekből az általa biztosított mozaikokból aztán magunknak rakhassuk össze a képet.

Felvillantja a törökök és az alattvalók viszonyát, elmeséli a telet, amikor nem esett hó, csodás történetek, kísérteties történetek, a kivághatatlan fa meséje, a török, a bosnyák szavak és mesék keverednek a huszadik század kevésbé elbűvölő meséivel: mintha egyenként mondaná el a narrátor által a saját történetét mindenki, aki az óvóhelyre szorult, az egykori ünnepelt női hegedűstől az álnéven bujkálókig, míg megtudjuk azt is, miként árulta el egykori legjobb barátját, a zsidó származású szomszédot a narrátor.

A harmadik szálon a pilóta próbál válogatni elveszett gyerekkora és az egykori Zágráb, az egykori, háború előtti Szarajevó a bombázásokban összetört emlékképcserepei közt – noha mindhárom történetszálat finoman bontja ki a szerző, és alig észrevehető módon csomózza egymásba a sok kis mikrotörténetet, nekünk úgy tűnt, a regény közepétől a voltaképpeni fő történet a pilótáé – nem véletlen az áthallásos cím, amely az égre általában utal –, a narrátor által felelevenített békebeli Zágráb pedig hajszálpontosan megfelel Fejtő Ferenc csodálatos Zágrábjának…

Jergović írásmódjának eredményeképpen nemcsak maguk a mikrotörténetek bontakoznak ki, hanem azokból összeáll az egész horvát-délszláv történelem és annak logikája is az egykori hódoltsági területek, az egykori jugoszláv királyság, a fasiszta állam, majd a titóista Jugoszlávia színe, szaga, érzete.

Briliáns regény.