Bűntény Monet vízililiomai között

Michel Bussi Fekete vízililiomok című, a 21. Század Kiadónál Domonkos Eszter fordításában most megjelent kötete – noha művészettörténeti szempontból is teljesen hiteles – mégsem a könnyed intellektualizmus vagy a Monet-szál miatt vonzó.

Hanem a lélektani hitelessége miatt. Bussi, aki jelenleg a legolvasottabb francia krimiszerző – amúgy politológus és mellette a roueni egyetem földrajz tanszékének oktatója – eddig tizenkét regényt írt. Az első, a Da Vinci-kód és egy római kirándulás hatása alatt írt Code Lupin (Farkaskód) 2006-ban jelent meg, azóta évente érkeznek a kötetek.

A Nymphéas noirs, azaz a Fekete vízililiomok franciául 2011-ben jelent meg, az angol kiadás 2016-ban, ezt követte most a magyar megjelenés. A cím az írói fantáziavilágban Monet egy talán megfestett képére utal, amelynek létéről azonban nem tudhatunk biztosan.

De mi köze mindehhez három, Givernyben élő nőnek? Az egyikük, az első narrátor elmúlt nyolcvanéves. Monet kertjével szemben lakik egy öreg malomban, amelynek ablakából a falu minden rezdülését figyelemmel kíséri. Okos, gunyoros, pontos megfigyelő. Tőle tudjuk meg rögtön a kötet elején, hogy a patakban holttestet találtak, mint ahogy azt is, kinek a hullája ez: a faluból elszármazott gazdag szemészt, Jérôme Morvalt gyilkolta meg valaki.

A második elbeszélő egy kislány, Fanette, aki festőnek készül. Anyjával nyomorog egy faluszéli viskóban, tündökletes tehetsége miatt azonban esélye van rá, hogy elnyerje egy alapítvány ösztöndíját. A harmadik szálon a falu tanítónője, a gyönyörű és érzékeny Stéphanie története bontakozik ki, aki utálatos és unalmas férjétől szeretne szabadulni.

A délről érkezett Laurenç Sérénac nyomozónak nemcsak a bűnüggyel és a tanárnő iránt fellobbanó szenvedélyével kell megküzdenie, de az okszitán és a normann vidék közti kulturális különbségekkel is.

Bussi végrehajtja azt a bravúrt, hogy bár a kötet két szálon belső monológként fut, a legutolsó oldalakig sejtelmünk sem lehet sem a gyilkosság indítékáról, sem a gyilkos személyéről, a legnagyobb meglepetésről nem is beszélve. Olyan, pszichológiai értelemben vett hiteles átverésben van része az olvasónak, ami ritka a krimiirodalomban.

Bussi ezen könyvében ugyanis a hagyományos krimiolvasói logika csődöt mond, a legeslegutolsó oldalakon azonban egyetlen pillanat alatt áll össze az összes történetszál koherens egésszé, ugyanígy egyetlen pillanat alatt derül ki, hogy voltaképp nem egy, hanem – ahogy azt Bussi kezdettől lebegteti is – három gyilkosság történt.

Letehetetlen és profi munka a könyv, amely végre valódi alternatíva az egyre unalmasabb skandináv krimik és a nagy klasszikusok mellett.