Kultúra
Az ikon az, amit fényre festenek
Ruzsa György munkája hiánypótló – újra meg kell tanulni képet olvasni
A több ezer éves képjeleket az utóbbi fél században új, gyorsan változó jelek váltották fel, amelyek egy részének eleve csak virtuális megjelenési formája van – például az emotikonok –, mások a szubkulturális lét határát áttörve válnak egy időre széles körben használatos jelekké, hogy aztán elfelejtődjenek, megint másokat eszközként alkalmaznak például marketingcélokra vagy egyéb üzenetek célba juttatására. Miközben némely esetben épp az évezredes szimbólumokra építő, mégis felszínes és gyorsan változó képi kódokat a modern ember felismeri, a toposzok dekódolásának képességét – részben azért, mert már meg sem tanulja a saját kultúráját – rohamosan veszíti el.
Ruzsa György Az ikonfestészet lexikona című hiánypótló munkája (Corvina) az évszázados képi kultúra olvasásában, dekódolásában segíthet azoknak, akiknek van szemük a látásra. Bár a kötet formája hivatalosan lexikon, gyakorlatilag egyvégtében végigolvasható, s még az ortodox kultúrát vagy az ikontörténetet valamennyire ismerő olvasónak is kínál újdonságokat.
„Az ikont fényre festik” – idézi már a bevezető első sorában Pavel Florenszkijt a szerző. „Az ikon a teremtő kegyelem aranyával kezdődik, és a megszentelő kegyelem aranyával – az osztóvonallal – zárul le. (…) Az ikonfestés szemléltető ontológia” – írja, és az idézetválasztással egyben ki is jelöli a kötet helyét a szakirodalomban.
A jól használható kézikönyvbe szúrópróbaszerűen belelapozva számtalan irányban elindulhatunk felfedezni az ikonok világát, hogy mire végzünk, megtanuljuk olvasni a képek üzeneteit.
A szerző a szakkifejezések magyar változata után általában megadja az adott szó, fogalom görög és orosz átiratát is – az egyes szócikkek után pedig bő orosz, angol és magyar nyelvű irodalomjegyzéket is közöl a vonatkozó témakört feldolgozó munkákból. A szócikkek néhol egészen rövidek, máshol – mint például az arkheiropoiétosz, a nem emberkéz festette ikon ismertetésénél vagy az Andrej Rubljovnál – bővebb információt kapunk. Alaposan ismerteti az Istenszülő-ikontípusok változatait, kitér olyan érdekességekre, mint János evangélista ábrázolásainak különbözősége a nyugati és keleti ikonográfiában – keleten idős, szakállas aggastyánként ábrázolják, utalva arra, hogy több mint száz évig élt, nyugaton pedig legtöbbször szakálltalan ifjúként, hiszen ő volt a legfiatalabb apostol –, de külön rövid szócikket szentel például a számszimbolikának vagy Alexandra Pavlovna Romanova könyvtárának is. Utóbbi orosz nagyhercegnő volt, aki I. Ferenc osztrák császár és magyar király öccséhez, József Antal János nádorhoz ment feleségül, Magyarországra hozva több ezer kötetes könyvtárát, amelyet 1945-ben a felszabadító szovjet hadsereg katonái semmisítettek meg.
A könyvet bőséges és szép képválogatás zárja.
Ruzsa György Az ikonfestészet lexikona című hiánypótló munkája (Corvina) az évszázados képi kultúra olvasásában, dekódolásában segíthet azoknak, akiknek van szemük a látásra. Bár a kötet formája hivatalosan lexikon, gyakorlatilag egyvégtében végigolvasható, s még az ortodox kultúrát vagy az ikontörténetet valamennyire ismerő olvasónak is kínál újdonságokat.
„Az ikont fényre festik” – idézi már a bevezető első sorában Pavel Florenszkijt a szerző. „Az ikon a teremtő kegyelem aranyával kezdődik, és a megszentelő kegyelem aranyával – az osztóvonallal – zárul le. (…) Az ikonfestés szemléltető ontológia” – írja, és az idézetválasztással egyben ki is jelöli a kötet helyét a szakirodalomban.
A jól használható kézikönyvbe szúrópróbaszerűen belelapozva számtalan irányban elindulhatunk felfedezni az ikonok világát, hogy mire végzünk, megtanuljuk olvasni a képek üzeneteit.
A szerző a szakkifejezések magyar változata után általában megadja az adott szó, fogalom görög és orosz átiratát is – az egyes szócikkek után pedig bő orosz, angol és magyar nyelvű irodalomjegyzéket is közöl a vonatkozó témakört feldolgozó munkákból. A szócikkek néhol egészen rövidek, máshol – mint például az arkheiropoiétosz, a nem emberkéz festette ikon ismertetésénél vagy az Andrej Rubljovnál – bővebb információt kapunk. Alaposan ismerteti az Istenszülő-ikontípusok változatait, kitér olyan érdekességekre, mint János evangélista ábrázolásainak különbözősége a nyugati és keleti ikonográfiában – keleten idős, szakállas aggastyánként ábrázolják, utalva arra, hogy több mint száz évig élt, nyugaton pedig legtöbbször szakálltalan ifjúként, hiszen ő volt a legfiatalabb apostol –, de külön rövid szócikket szentel például a számszimbolikának vagy Alexandra Pavlovna Romanova könyvtárának is. Utóbbi orosz nagyhercegnő volt, aki I. Ferenc osztrák császár és magyar király öccséhez, József Antal János nádorhoz ment feleségül, Magyarországra hozva több ezer kötetes könyvtárát, amelyet 1945-ben a felszabadító szovjet hadsereg katonái semmisítettek meg.
A könyvet bőséges és szép képválogatás zárja.