Kultúra
Az ábrándos tekintetű vörös lányok mestere
Finom és érzékeny festőt mutat a most előkerült Stein János-hagyaték – A majd másfél száz festmény, vázlat és dokumentum alapján egységes művészi pálya bontakozik ki
Szinte érintetlenül került elő Stein János festőművész (1874–1944) alkotói hagyatéka – mint azt egy televíziós műsorban Molnos Péter művészettörténész elmondta, a hagyaték örökösei külföldön éltek, és csak a közelmúltban döntöttek úgy, hogy hazatérnek, és értékesítik a festményeket.
Ennek is köszönhető, hogy nemcsak a képek, de a dokumentumok, sőt még a műterem berendezése is egyben maradt meg, ami szokatlan szerencsének számít.
A művekből most a budapesti Kieselbach Galéria rendezett kiállítást. A majd százötven festmény, rengeteg vázlat, rajz és dokumentum alapján egy klasszikus konzervatív művészi pálya bontakozik ki.
A művész 1874-ben Kolozsváron született, felmenői könyvkereskedők voltak. A berlini festészeti akadémián tanult, ahonnan Párizsba utazott, és korának más festőihez hasonlóan a Julian Akadémiára iratkozott be. Mesterei Benjamin Constant és Jean Paul Laurens voltak. A tanulóévek után bejárta Angliát, Hollandiát, Belgiumot, majd 1900-ban hazatérve Lotz Károly mesteriskolájában dolgozott.
A századfordulót követő években rendszeresen szerepelt a Műcsarnok kiállításain. Murális munkái a móri templomban, a Kerepesi temető árkádos sírboltjának kupoláiban, az Operaház éttermében, az egri székesegyházban és a nyíregyházi plébániatemplomban is megtalálhatók.
Az Országos Magyar Iparművészeti Iskola tanáraként is dolgozott, az ő nevéhez fűződik egyébként az 1905-ben megjelent első magyar művészeti bonctan is.
A Kieselbachban látható anyagot áttekintve szembetűnő, hogy a viszonylag hosszú alkotói pálya mennyire egységes: a kiállított képek egytől egyig finom megmunkálású, nagy mesterségbeli tudásról árulkodó darabok, legyen szó szecessziós ihletésű vagy szimbolista, Böcklin hatását mutató vászonról, esetleg a sejthetően a húszas években készült, „art deco” kalapban ábrázolt lány portréjáról. (A képek sajnos évszámmegjelölés nélkül kerültek ki a falra.)
Az első teremben feltűnő a Vörös és barnahajú szépség tükörrel című vászon, amelyen Stein a mesterségbeli tudás tűzijátékát mutatja be: a finom kompozíció felülete annyira egységes, hogy nem is látszanak rajta az ecsetvonások – érdekes kontraszt a Női akt hangszerrel című kis kompozíció, amely vázlatszerűnek tűnik, ugyanakkor felismerhető rajta ugyanaz a lágy színhasználat.
A Pandora szelencéje című kép a bécsi szecessziót idézi, az örvénylésben hátrahanyatló nő felett drámai az ég – érdemes belegondolni, hogy a Stein-életmű a Nyolcakéval párhuzamosan keletkezett.
A párdarabjának tűnik a Dinamikus női akt, amelyen narancs lepel örvényli körül a testet, míg a Forrásnál (Vágyódás) című képen a sugárzó erotika kerül különös ellentétbe a klasszikus stílus finomságával: a napsütötte bőr festésmódja egészen bravúros.
A hátsó terembe vezető ajtó mellett kapott helyet a Kékszemű fiatal lány és a Fiatal női akt a palota udvarán: az előbbin az ég kékjének visszfényei játszanak a világos ruhán, a másikon abban a bizonyos sárgás-narancsos-zöldes olasz alkonyati fényben áll a ruhátlan nő talán az örök időben – a kiállítás egyik legszebb darabja.
A különteremben kapott helyet az Igéző tekintet (Fiatal vörös lány aranyszegélyes ruhában) és a Fiatal szépség virágokkal: előbbi képen a festő valóban a kicsit kacér tekintetet helyezi a kép fókuszába, a másik képen a beállított, mégsem természetellenes póz az, ami tökéletesen eltalált. A szekció alighanem legszebbje azonban a Forrásnál (Ártatlanság), amely felér a mester, Lotz színvonalához.
Stein János, akit évtizedekre sikerült elfelejteni, a szó legnemesebb értelmében vett kismester – kár lenne az életművet kiejteni a művészettörténetből.