Anyák nélkül az anyák megmentője

Life and Death of Ignaz Semmelweis: On the Indeterminism of the Natural címmel látható kiállítás keddtől december közepéig a bécsi Collegium Hungaricum kiállítótermében, az UngArt Galériában. A tárlat nemzetközi pályázat nyomán született meg, amelyet az intézmény írt ki, és amelynek célja a 150 éve született Semmelweis Ignác életének és munkáságának bemutatása. A pályázatra több mint száz fiatal művész jelentkezett harminc országból, a benyújtott kiállítástervekből nemzetközi zsűri választotta ki a legjobb három koncepciót.

A kiállítóteremben hat egységben rendezte el az installációt a nyertes csapat három tagja, a szerb Mato Lagator, a portugál Maria Trabulo és a francia Stéphane Clor, a Life and Death of Ignaz Semmelweis: On the Indeterminism of the Natural című tárlaton. A belépőt hatalmas, hasáb formájú szappantéglákból álló szobor fogadja – ahogy Mato Lagator meséli, a tárgy a tervek szerint a tárlat két hónapja alatt folyamatosan alakul majd, a könnyen formázható anyag réseibe a látogatók papírcédulákra írt üzeneteket helyezhetnek, amelyekben azt fogalmazzák meg, mi akadályozza őket abban, hogy elérjék célkitűzéseiket. A szappan mint anyag nagy szerepet kap a második egységben is, ahol a művészek két, egymással szemben álló üvegfalat állítottak fel, amelyek felületét szintén szappannal kenték be. A falak ily módon transzparensek is és nem is, a fal mögött állóknak legfeljebb a sziluettjük látszik, de a két fal között tartózkodók sem látnak ki – ezzel a művészek azt kívánták demonstrálni, hogy Semmelweist kutatásai során sok értetlenség vette körül. A látogatók a szappanos üvegfelületet folyamatosan alakíthatják, elhelyezhetik kéznyomaikat vagy jeleket karcolhatnak rá. Kérdésünkre Lagator megerősítette, hogy a szappan nemcsak mint könnyen formálható anyag de mint szimbólum is szerepel a tárlaton, hiszen Semmelweis felfedezésének lényege, hogy egy egyszerű kézmosással megelőzhető az a fertőzés, amely a gyermekágyas nők egy részének halálát okozta évszázadokon át. (Az orvos eredetileg klóros vizet alkalmazott, de az installációkon az nem lett volna használható.)

A harmadik egységben projektorral vetítenek a falra és a földre random módon mozgó fényfoltokat, amelyek nemcsak a baktériumok mozgását mutatják be, de tágabb értelemben a természet megfoghatatlanságából és irányíthatatlanságából adódó nehézségeket is. A negyedik egységben a tudós öregedésének folyamatát ábrázolták portrék formájában: az egymást követő arcmások alatt növényi magokkal beültetett föld van, így utalva az örök körforgásra, az elmúlás szükségszerűségére. A projekt talán legérdekesebb eleme, hogy az alkotók igyekeztek rákérdezni arra is, mi a halál és az eltűnés a digitális korban. Jelenlévő marad-e a virtuális térben, aki meghalt? Kihez kerülnek a jelszavai, fiókjai? Meg lehet-e halni virtuá­lis személyként is? Hiszen ma bárkinek, akinek van e-mail fiókja, vagy regisztrált valamely közösségi oldalon, ha tetszik, ha nem, létezik egy árnyékszemélyisége is, egy duplum-személyisége is, amely nem hús-vér, nem valós – vagy mégis valós? –, és nem is minden esetben azonos vele. Az ötödik egysége a tárlatnak ezért mindössze egy QR-kód, amely egy olyan oldalra vezet, ahol az alkotók a projektben felhasznált szakirodalmat gyűjtötték össze. A honlapról minden kattintással eltűnik egy rész, így a századik kattintásnál már üres felület fogadja a (virtuális) látogatót. A hatodik egység egy földön hagyott emléktábla Semmelweisnek, akitől a hivatalos magyar orvosszervezet el sem búcsúzott a maga korában: halálakor az anyák megmentőjéről egyetlen megemlékezést sem közöltek egyetlen lapban sem, s ennek oka lehetett az is, hogy az egy életen át a tekintélyelvű butasággal harcoló tudós élete végére megbolondult, és a döblingi elmegyógyintézetben fejezte be életét.

A kiállítók jól gazdálkodtak a térrel, a szürke, semleges felületek között a minimalista tárgyak valóban képesek „hozni” a vizuálisan megjeleníthetetlen tartalmakat, elgondolkodtatni és továbbvezetni. A mű működik: filozofikus, mély, alapvető egzisztenciális kérdéseket feszeget és korszerű. Egyetlen dolgot nem fedeztünk fel benne: az anyát, a női princípiumot. A lényt, akit Semmelweis megmentett. Talán ezért érezzük egy kicsit – sterilnek.