Kultúra

Ámmer Gergő szobrász kapta a Tornyai-plakettet

Vásárhelyi Őszi Tárlat

Ámmer Gergő szobrászművész kapta a Vásárhelyi Őszi Tárlat fődíját, a Tornyai-plakettet, amelyet tegnap vehetett át az Alföldi Galériában. Ámmer Gergő harmincegy éves szobrászművész 2017-ben végzett a Képzőművészeti Egyetemen Kő Pál, Gálhidy Péter és Sallai Géza tanítványaként.

Visszatérő kiállítója az Őszi Tárlatnak, ahol korábban már elnyerte az Emberi Erőforrások Minisztériuma díját. Alkotásai láthatók köztéren is, például egy 1956-os emlékmű a Vas megyei Kondorfán. A Tornyai-plakettet a kiállítás történetében egyik legfiatalabb alkotóként elnyerő művész az MTI-nek elmondta, kezdetben főként kőportrékkal foglalkozott, majd e szobrok készítése során modellként használt gipsz egyre inkább teret nyert munkáiban. A tárlat megnyitóján összesen huszonegy elismerést adtak át, a kiállítás történetében először odaítélt életműdíjat Fehér László festőművésznek ítélték oda.