Kultúra
Alvó gyökök álma – szavak eredete
A gyök olyan szó, amelyet közelebb értelmű elemekre nem lehet feloszlatni – Egyesek kimentek a divatból, és elszundítottak
Kövecses Zoltán barátom ösztökélésére belebújtam az alvó gyökök álmába, és igen érdekes látomások fogadtak.
Bocsássuk előre, hogy alvó gyökök önálló szóként nem használatosak. Közismerten ilyen a pír ikertestvére, a pör, vagy a tér ikre, a ter. Nevezik őket fiktív, sőt holt gyöknek is. Tévesen. Az alvó gyökök minden más tekintetben éppen úgy működnek, mint az élők, ugyanazokat a toldalékokat veszik föl: pör/köl, ter/ület, röh/ög, stb., és használat közbe beoltják jelentésüket a belőlük képzett szavakba.
Nézzük csak meg a Czuczor–Fogarasi szótár osztályozását: „A gyök olyan szó, melyet közelebb értelmű elemekre feloszlatni nem lehet; melyhez semmi rag, és semmi szokottabb képző nincsen illesztve.” Igen egyszerű, világos, főképpen pedig egyértelmű beszéd.
Önálló az a gyök „mely magában szokott és érthető szót alkot, pl. bor, fa, nyes, rom, sok, tag stb.”
A gyökelemben „több gyöknek mintegy csírája, magva rejlik, s melyből a gyökök rendszerén egy újabb betű, legföljebb egy önhangzó és mássalhangzó, de még nem rendes képzők hozzájárultával erednek, pl. e szókban: göb, göcs, gör, göm, a gyökelem gö, maguk pedig gyökök. A foly, fogy, fon gyökeleme: fo. A csák, csáp, csáb gyökök eleme: csa.” Tehát a gyökelem is úgy tesz, mintha szundikálna, mert önmagában nem használatos. Ám az, hogy valami gyök vagy gyökelem, nem a hosszúságán múlik: „az itt ide, ott oda szókban levő i és o már gyökök, mert a tt és de da szokott és rendes képzők.”
Közbe kell vetnünk, hogy a betűk, azaz hangok jelentéshajlamának ingoványába kerültünk. A hangjelentés általában tágas, mint az említett hangoké: az i közelséget, közeledést, az o távolodást jelent, nemcsak hely-, hanem módhatározói és melléknévi értelemben is: ilyen, olyan, így, úgy, azaz az ú is képes azt jelenteni, amit az o. És ha példáinkat kiegészítjük köz, közel, táv, túl, akkor rájövünk, hogy a magas és mély hangzók a ’közel’ és a ’távol’ sőt, a ’kicsi’ és a ’nagy’ alapjelentések formálói. Oly tág értelemben, hogy az ó időbeli távolságot jelent: ó-város, ómami, ódon, stb. A kétszínűek, a magasak közé sorolt ajakkerekítők képesek a ’távolítók’ meg a ’nagyok’ közé állni: lök, böhöm, Tehát a jelentés a dallamban is gyökerezik!
Az elvont, más szóval alvó gyök, „mely önállóan nincs divatban, pl. gab, ker, fecs, gör, szom, vid. Ettől ismét különbözik az elvont törzs v. törzsök, mely már a gyökből valamely képző által ered, jóllehet magában szinte nem használtatik, pl. romb, sikam, háram stb.”
Miért alszanak? 1. Valamilyen okból kimentek a divatból, és tétlenségükben elszundítottak. „GAR, (1), elvont gyök, s eléfordul gara, garabonca, garaboncás, garat, garázda, garda szókban; továbbá az idegen nyelvekkel közös garádics, garaboly, garmada szókban, s némely helynevekben. A székelyeknél önálló fn. tt. gar-t, tb. ~ok. Jelent elbízottságot, fennhéjázást, kihágó, veszekedő hányakodást. Nagy garral beszél. Nagy garral jár. GAR, (2), elavult önh. ige, am. jár, ballag. Innen lett: garat, ami a felöntött gabonát lejárja v. járat-ja, továbbá: gartat a székelyeknél ide-oda fartatva jár. Rokon vele a magyar gör (gördít, gördűl, így: göröngy a székelyeknél: garangy), gur (gurít, gurúl), ker (kerül, kerít, kerek) stb.” „Garád ’kerített hely.”A Czuczor–Fogarasi Szótár nyomán.
2. Vendégek. Gyökként viselkednek, noha nem azok. Két műszak közt, amíg nem jön egy hozzájuk illő toldalék, aluszkálnak: zuh/og, sal/i/ért.
2a. Honnan jöttek? 2aa. idegen nyelvből – lat/ol/gat, Lok/i, par/i, Erzs/i stb. Az érkezett vendégszó legföljebb három-négy hangból álló kezdetét a magyar beszélő gyöknek tekinti, és szabályosan toldalékolja. Pár száz év múlva – ha még élünk – egyikünknek sem fog föltűnni, hogy ugyanaz történt a káp/osztával, ami a középkorban pl. a font/tal. A nyelv bekebelezi a vendégszavakat és sajátjaként kezeli őket. Egy áruló jelet viselnek: nincsenek oldalági rokonaik, ahogy a tősgyökereseknek, pl. a kev/er, kav/ar, hab/arnak lám, van.
2ab. a természetből: A Czuczor–Fogarasi Szótárban olvashatjuk, hogy nem csupán más népektől vettünk át szavakat, hanem magától a természettől is, pl. „csör, dör, pú, dú, suh, zuh, sis, stb.” mert dörög az ég, süvít a szél, csörrennek száraz levelek és a kövek, zuhog az eső, sistereg a nedves fa a tűzben. Tanultunk oktalan szerveinktől is, mert tudnak beszélni a zsigereink is: „keh, lih, leh, pih, korty, horty, roty, szorty, szusz, szisz, pisz, posz, nyif, tuty, mukk, stb. Szómestereink közé tartoznak az állatok is, melyeknek létéhez tartozik a zümmögés, a ciripelés, a sziszegés, a kuruttyolás stb. De tudnak mást is! „A kedélyhangok az illető állatnak bizonyos érzését fejezik ki, pl. más érzésből nyerít, másból röhög, másból fortyog a ló; más-más ebi kedélyhangra mutatnak: ugat, vonyít, csahol, szükül; a tyúk jó kedvében kárál, káricál, ha szomorú, kotlik, midőn megijed, kotkodákol, ha ragadozó madarat lát, kirrog.”
Az állatok – tudtommal – nem hazudnak. A mi tyúkjaink sosem káricálnak, amikor ölyv téved a környékünkre. Az alvó gyökök sem hazudnak, sőt, nem is kábák. Nem fiktívek, mert nem koholtak, nem is bizonyítatlanok, vagy képzeletbeliek! Ennek bizonysága, hogy a legmélyebb álmukból ébresztve is pontosan tudják és rendelkezésünkre bocsátják jelentésüket!
Nem föltételezettek, nem bizonyítatlanok, nem kitaláltak, hanem valóságosak.
Tehát a hang-, kedély- és jelenségutánzó szavaink óriási, kb. 60 százalékos tömege mind alvó gyökre épül? A számok ezt mutatják. Fölbecsülhetetlen, hogy a hang, jelenség, kedély stb. utánzó hangok milyen mérhetetlenül régen lettek magyarok. Akár jövevényszónak is nevezhetnénk őket, de nem más népek ajkán teremtek, hanem a természetben. Eközben egyrészt eltávolodtak eredetüktől, másrészt tömérdek, szinte a nyelvközösség egyes csoportjai-ra szabott változatuk született. Pl. börrög – berreg, söpör – sûpûr – seper – Akadémiánkon eluralkodó mekegő ízlés szerint. Ugyan a magyar nyelv a mai napig őrzi a természetbe ágyazottságát, de szótáraink holmi kitalált főnyelvjárást követnek: ma már a szavak csoportosításában a rövid és hosszú hangzók, például az e és az é közt is szorgosan mossák elfele a különbséget, pedig nem ugyanaz a lep és a lép. Például a mentek szótári alaknak 4, azaz négy (!) különböző, ejtéstől függő jelentésváltozata van!
Hangzásában és képiségében is, mert „magát a dolgot” igyekszünk beszédünkkel megjeleníteni.
Ha utánajárunk, kiderül, hogy mindenütt hasonlóan, ha éppen nem ugyanúgy dörmög a medve, mégis másként utánozzák az emberek Itáliá-ban, Oroszországban, Kínában. Miért? Mert az egyik nyelvből hiányzik a dö, a másikból a rö, a harmadikból az ö. Az egyik nyelv első megfigyelői így hallották, a másikéi úgy, majd a nyelvfejlődés során így-úgy változtak, olyannyira, hogy ma már az ősmackó sem ismerné föl saját szavát.
Az idegen szavak látszólag szakszerűbbek, de szerintem pontatlanabbak a magyaroknál. Éppen fogalmiságuk folytán. Nevezhetjük-e a magyar hangokat irtó buzgalmat nyelvárulásnak?
Bocsássuk előre, hogy alvó gyökök önálló szóként nem használatosak. Közismerten ilyen a pír ikertestvére, a pör, vagy a tér ikre, a ter. Nevezik őket fiktív, sőt holt gyöknek is. Tévesen. Az alvó gyökök minden más tekintetben éppen úgy működnek, mint az élők, ugyanazokat a toldalékokat veszik föl: pör/köl, ter/ület, röh/ög, stb., és használat közbe beoltják jelentésüket a belőlük képzett szavakba.
Nézzük csak meg a Czuczor–Fogarasi szótár osztályozását: „A gyök olyan szó, melyet közelebb értelmű elemekre feloszlatni nem lehet; melyhez semmi rag, és semmi szokottabb képző nincsen illesztve.” Igen egyszerű, világos, főképpen pedig egyértelmű beszéd.
Önálló az a gyök „mely magában szokott és érthető szót alkot, pl. bor, fa, nyes, rom, sok, tag stb.”
A gyökelemben „több gyöknek mintegy csírája, magva rejlik, s melyből a gyökök rendszerén egy újabb betű, legföljebb egy önhangzó és mássalhangzó, de még nem rendes képzők hozzájárultával erednek, pl. e szókban: göb, göcs, gör, göm, a gyökelem gö, maguk pedig gyökök. A foly, fogy, fon gyökeleme: fo. A csák, csáp, csáb gyökök eleme: csa.” Tehát a gyökelem is úgy tesz, mintha szundikálna, mert önmagában nem használatos. Ám az, hogy valami gyök vagy gyökelem, nem a hosszúságán múlik: „az itt ide, ott oda szókban levő i és o már gyökök, mert a tt és de da szokott és rendes képzők.”
Közbe kell vetnünk, hogy a betűk, azaz hangok jelentéshajlamának ingoványába kerültünk. A hangjelentés általában tágas, mint az említett hangoké: az i közelséget, közeledést, az o távolodást jelent, nemcsak hely-, hanem módhatározói és melléknévi értelemben is: ilyen, olyan, így, úgy, azaz az ú is képes azt jelenteni, amit az o. És ha példáinkat kiegészítjük köz, közel, táv, túl, akkor rájövünk, hogy a magas és mély hangzók a ’közel’ és a ’távol’ sőt, a ’kicsi’ és a ’nagy’ alapjelentések formálói. Oly tág értelemben, hogy az ó időbeli távolságot jelent: ó-város, ómami, ódon, stb. A kétszínűek, a magasak közé sorolt ajakkerekítők képesek a ’távolítók’ meg a ’nagyok’ közé állni: lök, böhöm, Tehát a jelentés a dallamban is gyökerezik!
Az elvont, más szóval alvó gyök, „mely önállóan nincs divatban, pl. gab, ker, fecs, gör, szom, vid. Ettől ismét különbözik az elvont törzs v. törzsök, mely már a gyökből valamely képző által ered, jóllehet magában szinte nem használtatik, pl. romb, sikam, háram stb.”
Miért alszanak? 1. Valamilyen okból kimentek a divatból, és tétlenségükben elszundítottak. „GAR, (1), elvont gyök, s eléfordul gara, garabonca, garaboncás, garat, garázda, garda szókban; továbbá az idegen nyelvekkel közös garádics, garaboly, garmada szókban, s némely helynevekben. A székelyeknél önálló fn. tt. gar-t, tb. ~ok. Jelent elbízottságot, fennhéjázást, kihágó, veszekedő hányakodást. Nagy garral beszél. Nagy garral jár. GAR, (2), elavult önh. ige, am. jár, ballag. Innen lett: garat, ami a felöntött gabonát lejárja v. járat-ja, továbbá: gartat a székelyeknél ide-oda fartatva jár. Rokon vele a magyar gör (gördít, gördűl, így: göröngy a székelyeknél: garangy), gur (gurít, gurúl), ker (kerül, kerít, kerek) stb.” „Garád ’kerített hely.”A Czuczor–Fogarasi Szótár nyomán.
2. Vendégek. Gyökként viselkednek, noha nem azok. Két műszak közt, amíg nem jön egy hozzájuk illő toldalék, aluszkálnak: zuh/og, sal/i/ért.
2a. Honnan jöttek? 2aa. idegen nyelvből – lat/ol/gat, Lok/i, par/i, Erzs/i stb. Az érkezett vendégszó legföljebb három-négy hangból álló kezdetét a magyar beszélő gyöknek tekinti, és szabályosan toldalékolja. Pár száz év múlva – ha még élünk – egyikünknek sem fog föltűnni, hogy ugyanaz történt a káp/osztával, ami a középkorban pl. a font/tal. A nyelv bekebelezi a vendégszavakat és sajátjaként kezeli őket. Egy áruló jelet viselnek: nincsenek oldalági rokonaik, ahogy a tősgyökereseknek, pl. a kev/er, kav/ar, hab/arnak lám, van.
2ab. a természetből: A Czuczor–Fogarasi Szótárban olvashatjuk, hogy nem csupán más népektől vettünk át szavakat, hanem magától a természettől is, pl. „csör, dör, pú, dú, suh, zuh, sis, stb.” mert dörög az ég, süvít a szél, csörrennek száraz levelek és a kövek, zuhog az eső, sistereg a nedves fa a tűzben. Tanultunk oktalan szerveinktől is, mert tudnak beszélni a zsigereink is: „keh, lih, leh, pih, korty, horty, roty, szorty, szusz, szisz, pisz, posz, nyif, tuty, mukk, stb. Szómestereink közé tartoznak az állatok is, melyeknek létéhez tartozik a zümmögés, a ciripelés, a sziszegés, a kuruttyolás stb. De tudnak mást is! „A kedélyhangok az illető állatnak bizonyos érzését fejezik ki, pl. más érzésből nyerít, másból röhög, másból fortyog a ló; más-más ebi kedélyhangra mutatnak: ugat, vonyít, csahol, szükül; a tyúk jó kedvében kárál, káricál, ha szomorú, kotlik, midőn megijed, kotkodákol, ha ragadozó madarat lát, kirrog.”
Az állatok – tudtommal – nem hazudnak. A mi tyúkjaink sosem káricálnak, amikor ölyv téved a környékünkre. Az alvó gyökök sem hazudnak, sőt, nem is kábák. Nem fiktívek, mert nem koholtak, nem is bizonyítatlanok, vagy képzeletbeliek! Ennek bizonysága, hogy a legmélyebb álmukból ébresztve is pontosan tudják és rendelkezésünkre bocsátják jelentésüket!
Nem föltételezettek, nem bizonyítatlanok, nem kitaláltak, hanem valóságosak.
Tehát a hang-, kedély- és jelenségutánzó szavaink óriási, kb. 60 százalékos tömege mind alvó gyökre épül? A számok ezt mutatják. Fölbecsülhetetlen, hogy a hang, jelenség, kedély stb. utánzó hangok milyen mérhetetlenül régen lettek magyarok. Akár jövevényszónak is nevezhetnénk őket, de nem más népek ajkán teremtek, hanem a természetben. Eközben egyrészt eltávolodtak eredetüktől, másrészt tömérdek, szinte a nyelvközösség egyes csoportjai-ra szabott változatuk született. Pl. börrög – berreg, söpör – sûpûr – seper – Akadémiánkon eluralkodó mekegő ízlés szerint. Ugyan a magyar nyelv a mai napig őrzi a természetbe ágyazottságát, de szótáraink holmi kitalált főnyelvjárást követnek: ma már a szavak csoportosításában a rövid és hosszú hangzók, például az e és az é közt is szorgosan mossák elfele a különbséget, pedig nem ugyanaz a lep és a lép. Például a mentek szótári alaknak 4, azaz négy (!) különböző, ejtéstől függő jelentésváltozata van!
Hangzásában és képiségében is, mert „magát a dolgot” igyekszünk beszédünkkel megjeleníteni.
Ha utánajárunk, kiderül, hogy mindenütt hasonlóan, ha éppen nem ugyanúgy dörmög a medve, mégis másként utánozzák az emberek Itáliá-ban, Oroszországban, Kínában. Miért? Mert az egyik nyelvből hiányzik a dö, a másikból a rö, a harmadikból az ö. Az egyik nyelv első megfigyelői így hallották, a másikéi úgy, majd a nyelvfejlődés során így-úgy változtak, olyannyira, hogy ma már az ősmackó sem ismerné föl saját szavát.
Az idegen szavak látszólag szakszerűbbek, de szerintem pontatlanabbak a magyaroknál. Éppen fogalmiságuk folytán. Nevezhetjük-e a magyar hangokat irtó buzgalmat nyelvárulásnak?